Brad és Angelina fellendítette a 800 fős falu turizmusát

A dél-franciaországi Correns forgalma több mint 1000%-kal nőtt a sztárpár esküvője óta.

Correns, a Dél-Franciaországban lévő kicsi, alig több mint 800 lelket számláló falu első számú bevételi forrása nem éppen a turizmus volt – egészen eddig. A Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban fekvő település ugyanis hatalmas nyilvánosságot kapott, miután kiderült, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie nemrég itt házasodott össze.

Egy hét alatt óriási mértékben, 1161%-kal nőtt Correns forgalma az érdeklődő turistáknak köszönhetően az előző év ugyanezen időszakához képest. Ezzel egy időben a TripAdvisor adatai szerint ugrásszerűen megugrott a Corrensre való online keresések száma.

Ha azonban valaki ide akar utazni – pláne, ha hotelben szándékozik éjszakázni –, akkor jó előre le kell foglalnia a szállását – a falunak ugyanis összesen egy szállodája van, az Auberge du Parc. Ezen kívül a TripAdvisoron megjelenő 55 kiadó nyaraló közül is választhatunk.

Egy ide látogató turista elmondta: „Aki isteni ételekre vágyik egy bájos kis faluban, az itt biztosan megtalálja a számításait. Egy éjszakát maradtunk a szállodában – a háló és a fürdőszoba tágas, egyszerűen berendezett, életem egyik legfinomabb vacsoráját pedig itt fogyasztottam el.”

A színészpár a Corrensben lévő saját kastélyuk, a Chateau Miraval területén lévő kápolnában mondta ki a boldogító igent.

James Kay, a TripAdvisor szóvivője úgy nyilatkozott: „Fantasztikus, hogy egy kis hollywoodi csillogás milyen óriási nemzetközi érdeklődést tud kelteni még a legapróbb desztináció iránt is.”

Egy 2012-es felvétel az akkor felújítás alatt lévő Chateau Miravalról és környékéről:

{youtube|id=NTOiCr7oxTI}

Forrás: Tourexpi

Forrás: Daily Mail


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.