Egész éves happeninggel ünneplik a britek a királynőt

Pudingversennyel kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő platinajubileumi, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulóját ünneplő több hónapos országos rendezvénysorozat, amelyen utcabálokkal, látványos parádékkal és rendkívüli négynapos munkaszünettel is köszöntik az uralkodót.

A Buckingham-palota által hétfőn ismertetett újabb részletek szerint az ünnepségsorozat egész évben tart majd, de a fő rendezvényeket 2022. június 2-5. között tartják, és az akkori hétvége előtti két napon is munkaszünet lesz. A rendezvénysorozat csúcspontján, egy nagyszabású parádéval összekötött utcabálon ötezer vendég vesz majd részt, de Platinum Party néven lesz egy hatalmas élő koncert is a Buckingham-palota előtt, "a globális szórakoztatóipar legnagyobb sztárjainak" közreműködésével - áll a programtervezetben.

Két év kihagyás után teljes pompájában megtartják a királynő "hivatalos" születésnapját, a Trooping the Colour néven közismert, igen látványos, rendszerint többszázezres tömeget vonzó katonai parádét is, amelyet a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és tavaly csak igen szűk körben, a királynő windsori rezidenciáján, közönség nélkül rendeztek meg. Az idén viszont 1400 katona és 400 fős katonazenekar részvételével megtartják a színpompás díszszemlét, mégpedig a hagyományoktól eltérően nem egy vasárnapi napon, hanem a négynapos jubileumi munkaszüneti hétvége első napján, június 2-án, csütörtökön. Big Jubilee Lunch címmel lesz emellett platinajubileumi utcai lakoma több ezer résztvevővel a Buckingham-palotához vezető Mall sugárúton, és országszerte is számtalan helyen szerveznek utcabálokat a helyi közösségek számára.

Az ünnepi programsorozat ugyanakkor már hétfőn elkezdődött a platinajubileumi pudingversennyel, amelyen bárki részt vehet. A Platinum Pudding Competition elnevezésű megmérettetésen a feladat egy minél újszerűbb puding megalkotása. Bár Nagy-Britanniában mára a puding szó a desszert szinonímájává vált, a verseny kiírásában emlékeztetnek arra, hogy számos sós verzió is létezik, köztük a haggis. A recepteket világszerte ismert szakértőkből álló zsűri véleményezi majd, a nyertes pudingreceptet megosztják a nyilvánossággal, és az e recept alapján készült pudingot felszolgálják a négynapos munkaszüneti hétvégén rendezendő Big Jubilee Lunch résztvevőinek.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit - például az 1977-es ezüstjubileumot, a 2002-ben tartott aranyjubileumot és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi rendezvényeket - a jobb időjárás reményében június elején tartották. A királynő emellett közismerten nem tartja illőnek, hogy édesapja halálának évfordulóján ünnepelje az ország az ő trónra lépésének évfordulóját. Az uralkodó az idei platinajubileumi évben tölti be 96. életévét; elsőszülött fia, Károly trónörökös 74 éves lesz. Ez lesz ugyanakkor az első olyan jelentős évforduló, amelyen II. Erzsébet királynő férje már nem lehet jelen: Fülöp edinburghi herceg tavaly április 9-én, életének 100., házasságuk 74. évében elhunyt. A királynő már hat és fél évvel ezelőtt megdöntötte üknagymamája, Viktória királynő uralkodási időrekordját. Viktória, aki 18 évesen került a trónra, 1901-ben bekövetkezett haláláig 23 226 napot, 16 órát és 23 percet, vagyis 63 évet, hét hónapot és három napot töltött a brit trónon. II. Erzsébet királynő ezt a rekordot 2015. szeptember 9-én délután lépte át. A brit uralkodó minden idők leghosszabb ideje hivatalban lévő és a világ jelenlegi legidősebb államfője.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.