Egyiptom is ráúszik a 2036-os olimpia rendezési jogára

Újabb országként Egyiptom jelentette be, hogy szeretne otthont adni a 2036-os nyári olimpiának.

A pályázási szándékot az arab ország sportminisztere hozta nyilvánosságra - adta hírül az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz oldal. Asraf Szobhi a Sky News Arabiának nyilatkozva elmondta, hogy Egyiptom a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) benyújtandó hivatalos kérelmével ringbe száll a házigazda tisztért. Hozzátette, hogy jelenleg egy átfogó - műszaki, logisztikai és pénzügyi szempontokat is alaposan mérlegelő - megvalósíthatósági tanulmányon dolgoznak, de a Kairótól 45 kilométerre keletre fekvő új közigazgatási fővárosban már folynak a munkálatai annak a sokmillió dolláros sportkomplexumnak, amelyben többek között 90 ezer férőhelyes stadion, olimpiai méretű úszómedence, több teniszpálya és egy fedett csarnok kap majd helyet.

 

Thomas Bach NOB-elnök korábban arról beszélt: szeretné, ha az olimpia Afrikába is eljutna, és eltökélt szándéka elérni, hogy afrikai nemzetek is pályázzanak a játékokra, mivel ez az egyetlen lakott kontinens, amely még nem rendezett olimpiát. A sportminiszter elmondása szerint az afrikai nemzeti olimpiai bizottságok szövetsége támogatja országa törekvését. Egyiptom mellett eddig India, Oroszország, Spanyolország, Törökország, Németország és Ukrajna jelezte érdeklődését a 2036-os játékok megrendezése iránt. A következő nyári olimpiának Párizs ad otthont 2024-ben, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane lesz a házigazda.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.