Egymillióan Barcelona utcáin

A városi rendőrség első becslése szerint mintegy egymmillióan vonultak utcára az önálló katalán köztársaság megalakításáért Barcelonában kedden, a katalán nemzeti ünnepen (Diada).

A Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű civil szervezet által megrendezett függetlenségpárti tüntetés helyszínén a tömeg már órákkal korábban elkezdett gyülekezni.

A városban útközben is jól lehetett látni, hogy ki az, aki a felvonulásra igyekszik: teljes metrókocsik teltek meg az esemény élénk rózsaszínű, Teremtsük meg a köztársaságot! feliratú pólóját viselő emberekkel.
Az ANC tájékoztatása szerint több mint 1500 szervezett autóbusszal érkeztek Katalónia más területeiről, és többszáz traktor is érkezett a katalán fővárosba.

Az Avenida de Diagonal nevű sugárút 6,4 kilométeres lezárt szakaszát ellepte a katalán függetlenséget szimbolizáló sárga-piros csíkos és kék alapon fehér csillagos zászlók áradata.

Az út menti házak kerítéseire, a lámpaoszlopokra sárga szalagokat aggattak. Ezek jelképezik a katalán függetlenségi vezetőkkel szembeni bírósági eljárások, korlátozó intézkedések ellen tiltakozást. A tüntetők közül többen transzparenseken követelték szabadon engedésüket.

"Ez egy békés és demokratikus nép békés tüntetése - jelentett ki az MTI-nek egy középkorú féri, aki 2012 óta az összes függetlenségi felvonuláson részt vett.

Véleménye szerint nagy különbség az elmúlt évekhez képest az, hogy most a spanyol kormánynak "politikai foglyai vannak". A katalán politikusok nem követtek el semmit, szavazást rendeztek - jegyezte meg.

"Azt reméljük, hogy ez lesz az utolsó szeptember 11-e, amikor a spanyol rezsimnek vagyunk alávetve, egy szabad, szuverén államot szeretnénk" - mondta Carles, aki Molins de Reyből érkezett kisfiával és feleségével a felvonulásra.

A férfi szerint a katalán társadalom törekvése nyilvánvaló, ő maga egy referendummal hitelesített elszakadásban hisz, a tavaly október 1-én tartott, alkotmányellenesnek nyilvánított népszavazást legitimnek tartja.
"Egy demokráciában az embereket hagyni kell szavazni, és minket nem hagynak, és ez a nagy baj" - vélte a nyugdíjas Monserrat.

A rendezvény hivatalosan 17 óra 14 perckor vette kezdetét, mivel a katalán nemzeti ünnepen az 1714-es barcelonai csata évfordulójára emlékeznek, amikor is a spanyol örökösödési háborúban V. Fülöp spanyol király csapatai bevették a várost.

A szervezők az esemény kezdetén néhány perces csendre próbálták inteni az egybegyűlteket, majd egy jelzőrakéta kilövése után minél erősebb kiabálásra ösztökéltek. "Függetlenség" - skandálta a tömeg, erre "szimbolikusan" díszletfalak dőltek le.

A felvonulás élén felállított színpadon beszédek hangzottak el, több külföldi támogató szólalt fel.
"Megmutattátok, hogy az elnyomás nem győzött le bennünket" - jelentette ki Elisenda Paluzie, az ANC elnöke.
A tüntetésen megjelent a katalán elnök, az autonóm kormány tagjai, a katalán parlament függetlenségi pártjainak képviselői, viszont távol maradtak a spanyol egységet támogató pártok, az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt, a Katalán Szocialista Párt (PSC), és a konzervatív Néppárt (PP).

A katalán nemzeti ünnep alkalmából Pedro Sánchez spanyol kormányfő Twitter-üzenetet tett közzé a nap folyamán, amelyben azt írta: ez a szeptember 11-e legyen az ünneplés és a büszkeség napja egy olyan kultúra, nyelv és történelem számára, amely egyesít minden katalánt. Az együttélésért, a tiszteletért, a párbeszédért és megértését. Jó Diadát mindenkinek! - tette hozzá, utolsó mondatát katalánul írva.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.