Élénkülő érdeklődés, bővülő kapacitások: lendületben Tunézia

Tunézia újra a régi - ez lehetne a mottója az ország megjelenésének az Utazás kiállításon, hiszen két év kihagyás után idén újra önálló standdal vesz részt a desztináció a turisztikai vásáron.

A páratlan vendégszeretetéről ismert Tunézia a 2017-es szezonban számos újdonsággal és a megszokott kedvező árszínvonalon várja a magyar turistákat.

Élénkül az érdeklődés Tunézia iránt, és ez már most, az év elején is érzékelhető – mondta Raja Ammar, a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal tavaly ősszel hivatalba lépett új képviseletvezetője. Hozzátette, bízik abban, hogy az ország ismét az egyik legkedveltebb nyári úti cél lesz a magyar családok körében. Tunézia biztonságos, a színvonal és a sztenderdek pedig egyre magasabbak. A desztináció iránti növekvő érdeklődést az utazásszervezők is meg tudják erősíteni. A helyi vendéglátók mindent megtesznek a turisták biztonságáért, a reptéri beléptetést szigorították, a szállodákban bevezették az átvilágítást, a rendőrök pedig diszkréten, de mindenhol ott vannak. A kapacitásokat is enyhe bővülés jellemzi, ezért megvan a remény arra, hogy a korábbi nehézségek után 2017-ben jó év elé néznek. Ennek érdekében az idegenforgalmi hivatal és Tunézia magyarországi nagykövetsége is mindent elkövet, és a lehető legszélesebb eszköztárral igyekszik támogatni a tunéziai ajánlatokat kínáló utazásszervezőket, illetve növelni a marketingaktivitást.

Az Utazás kiállítás első napján a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal standjának hivatalos megnyitójára és állófogadásra invitálta sajtópartnereit. Az esemény háziasszonya Raja Ammar volt, a vendégeket pedig Samia Ilhem Ammar, Tunézia magyarországi nagykövete is személyesen köszöntötte.

A nagykövet hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy mielőbb elindulhasson a közvetlen Tunis Air-járat Budapest és Tunisz között. Ha minden a tervek szerint alakul, a járat még idén elindulhat, ez pedig újabb lendületet adhat az utazásszervezők tevékenységének és a Tunéziába szervezett utazásoknak.

Az állófogadáson tunéziai finomságokkal, datolyával és süteménnyel kínálták a résztvevőket.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.