Elstartolt a Budapest-Bamako rally

Külünböző nehézségek - például az ebola-járvány - ellenére január 16-án útnak indultak a Budapest-Bamako futam résztvevői.

"Az ebola sokkal többeket riasztott el, mint az elmúlt évek terrorfenyegetései. Az eredeti 600 nevezőből mindössze 480-an vállalták be a futamot" - mondta a verseny alapítója és főszervezője, Szabó Gál Andrást, emlékeztetve arra is, hogy a múltban többek között az al-Kaida fenyegetéseivel, emberrablásokkal kellett szembenéznie a magyar szervezésű afrikai ralinak.

A futam célpontját, Bamakót az ENSZ egészségügyi világszervezete még nem nyilvánította hivatalosan ebolamentes országnak, az elmúlt hetekben nyolc ilyen beteg vesztette életét Maliban és több száz embert tartottak karanténban. "Természetesen vannak vészforgatókönyveink arra az esetre, ha súlyos járvány lenne Maliban, de meglátásunk szerint emiatt most nem kell különösebben aggódni" - mondta a futam főszervezője.

A világ legnagyobb amatőr raliversenyeként számon tartott viadal január 16-án 42 ország résztvevőivel rajtolt Budapestről, a Lurdy Háztól. Két kontinens nyolc országán halad át a kéthetes maratoni esemény mezőnye. A 2015-ös Budapest-Bamako össztávja 8646 kilométer, napi 529 kilométeres átlagetapokkal. A leghosszabb a három és fél napos, 3117 kilométeres szupermaratoni szakasz Budapestől Tangerig. A 16 napos futam február 1-jén zárul Bamakóban.

KKM: kockázatos az idei Budapest-Bamako rali

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) rendkívül kockázatosnak tartja a pénteken kezdődő Budapest-Bamako rali megrendezését.

A tárcának a konzuli szolgálat honlapján közzétett álláspontja szerint a Száhel-övezet változatlanul a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régiók egyike, ahol a fenyegetettség érdemben 2014-ben sem csökkent. A térségben tevékenykedő terroristacsoportok és -sejtek betörhetnek Mauritánia délkeleti, valamint Mali északi részeire. Különösen veszélyesek Mauritánia és Mali határ menti régiói, ahol ezek a csoportok fokozottan aktívak.

A KKM úgy látja: a veszélyt növeli, hogy a térség országaiban a rali lesz a legjelentősebb nemzetközi sportesemény, amely így nemcsak a helyi közvélemény, hanem az illegális (szervezett bűnözői) csoportok figyelmét is felkeltheti. Az európai - főként nyugat-európai - állampolgárok továbbra is emberrablások áldozatává válhatnak - tették hozzá.

A minisztérium felhívta a verseny szervezőinek figyelmét arra, hogy az afrikai szakasz által érintett országok több belpolitikai, társadalmi és gazdasági problémával küzdenek, ezért különös elővigyázatosságra van szükség a rali lebonyolításakor. A résztvevőknek azt javasolják, hogy tartózkodjanak a politikai véleménynyilvánítástól, legyenek figyelemmel a helyi vallási előírásokra, kulturális hagyományokra és öltözködési szokásokra.



Az érintett régióban egyedül a marokkói Rabatban van magyar nagykövetség, illetve konzulátus, Maliban pedig tiszteletbeli konzul nyújthat segítséget a magyar állampolgároknak. A rali alatt esetlegesen bajba jutott magyar versenyzők, túrázók Mauritániában és Maliban - európai uniós polgárként - az EU valamelyik tagállama helyi nagykövetségének konzuli szolgálatához fordulhatnak segítségért.

A ralit a rabati nagykövetség nagy figyelemmel kíséri, hogy szükség esetén haladéktalanul konzuli segítséget nyújthasson, míg Magyarországon a KKM konzuli és állampolgársági főosztálya áll készen az esetlegesen szükséges segítség megadására.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.