Európában is felszállhatunk a legújabb luxus óceánjáróra

A világjáró utasoknak nem kell New Yorkig szaladni, hogy megláthassák a legújabb luxus óceánjárót.

A Royal Caribbean International bejelentette az 53 éjszakás Quantum Global Odyssey (Quantum Világkörüli Utazás) részleteit. A hajóút 2015. május 2-án indul New York mellől az új bázis-kikötőbe Sanghajba (Baoshan/Kína). A Quantum of the Seas a 2014. november-2015. áprilisi New York-i bevezető szezont követően viszi el világszerte a hajózáshoz értő vendégei számára a ’soha-eddig-tengeren’ élményt. A teljes világkörüli úton résztvevő utasok a történelem részesei lehetnek, hiszen az út során a Quantum of the Seas érkezését számos világvárosban ünneplik majd.



Több helyről is elérhető lesz

Aki nem kíván részt venni az egész világkörüli úton, választhat a Quantum Global Odyssey-t alkotó öt hajóút közül, melyek 3-16 éjszaka hosszúak:

• Az első egy 11-éjszakás, óceánt átszelő hajóút – Cape Libertyből Spanyolországba, mely 2015. május 2-án indul Bayonne, New Jerseyből Barcelonába, s útközben megáll az Azori-szigeteken Ponta Delgadán, valamint Cartagenaban és Palma de Mallorcán.

• A második egy 16-éjszakás hajóút át a Szuezi-csatornán – a hajó Barcelonából indul május 13-án Dubajba, s útközben megáll Rómában (Civitavecchia) és Nápolyban, majd Athénban és Aqaba-ban.

• A következő, 14-éjszakás, Indiát és Délkelet-Ázsiát érintő hajóút május 29-én indul Dubajból, és kiköt Muscatban (Omán), Penangon (Malajzia), Cochinnál (India) és Szingapúrban.

• Ezután következik egy rövid, 3-éjszakás maláj körút, mely június 12-én indul Szingapúrból, és mielőtt visszatér, megáll Kuala Lumpurban (Port Klang kikötő – Malajzia).
 
• S végül, június 15-én indul Szingapúrból egy 9-éjszakás ’Egzotikus Ázsia’ nevű útvonal, mely Ho Chi Min város (Phu My kikötő – Vietnám), két nap Hong Kong és Xiamen (Kína) után érkezik Sanghajba (Baoshan kikötő – Kína).

Szabadesés-szimulátor és Dynamic Dining

Az úttörő Quantum-osztályú hajók, a Quantum of the Seas és testvérhajója, az Anthem of the Seas, mely 2015 áprilisában debütál Southamptonban (Anglia), számos új fedélzeti élményt vezetnek be először a tengeren. Az újdonságok között található a Ripcord by iFLY, vagyis a szabadesés-szimulátor; a North Star – az ékkőre emlékeztető üvegfülke, mely több mint 90 méter magasba emeli az utasokat a tenger fölé; a legmodernebb átalakítható sport- és szórakoztató helyszín, a SeaPlex, ahol dodzsempálya, görkorcsolyapálya és egyéb sportpályák váltogatják egymást; valamint a hajótársaság legnagyobb és legmodernebb kabinjai.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.