Fél év alatt jelentősen megugrott a foglalások száma

Az idén 5 éves ALDI Utazásnál.

Ezzel kapcsolatos közleményük szerint 2022-ben, az első hat hónap alatt több foglalás érkezett, mint a Covid előtt időszakban egy év alatt. Változott a legnépszerűbb úti célok sorrendje is, idén Horvátországba utaznak a legtöbben. Népszerű a pénzvisszafizetési garancia is, már az utazók 90 százaléka él ezzel a plusz szolgáltatással nyaralása foglalásakor.

 

Ausztria helyére lépett Horvátország 

Az év első felében minden korábbinál több utat és szállást értékesítettek. 2022 első hat hónapja során már többen választották a szolgáltatót, mint 2019-ben egész évben. A magyar utasok között legnépszerűbb úti célok sorrendje is változott.

A korábbi éllovas Ausztria helyett immár Horvátországba utaznak a legtöbben, az utasok 37 százaléka itt üdül, míg nyugati szomszédunk 31 százalékkal a második helyre került. A Covid-időszak alatt visszaszorult Olaszország ismét népszerűnek bizonyul, a harmadik legtöbb utas, 11 százalékuk Itáliát választja pihenése színhelyéül. A negyedik helyen a belföldi utak és szállások állnak. A Közel-Kelet is vonzó, Törökországba és az Egyesült Arab Emirátusokba is sokan utaznak, mindegyik országba arányaiban többen, mint például a szomszédos Szlovéniába.

Legtöbben pénzvisszafizetési garanciával foglalnak

Az utaztató cég 2021-ben, a pandémia időszaka alatt vezette be az autós utaknál opcionálisan foglalható pénzvisszafizetési garanciát, amelyet 2022-től a repülős és hajós utazásoknál is lehetővé tett. Az üdülők így gondtalanul foglalhatják le nyaralásukat, hiszen az autós utak esetében személyenként 1500, a repülős, hajós és vasúti utazás esetében pedig személyenként 4000 forintba kerülő szolgáltatás biztosítja, hogy az indulás előtt 7 nappal, akár indoklás nélkül is lemondható a foglalás. Lemondás esetén 100 százalékban visszatérítik a befizetett összeget. 

„A magyar utazók foglalásaik esetén mindössze 10 százalékában veszik ténylegesen igénybe ezt a lehetőséget. Cégünk bármilyen váratlan esemény vagy betegség esetén teljes mértékben visszatéríti a foglalás díját” – mondta Andreas Hamorszky, az Eurotours osztályvezetője, aki az ALDI Utazás portfóliójáért felel.

 

Forrás: Eurotours / ALDI Travel


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.