Garantálni kell a közterek ideológiai semlegességét

A spanyol és a katalán kormány egyetért abban, hogy garantálni kell a közterek ideológiai semlegességét - közölte Fernando Grande-Marlaska spanyol belügyminiszter Barcelonában csütörtökön, miután részt vett a katalán biztonsági tanács ülésén Quim Torra katalán elnökkel közösen.

Az elmúlt hetekben valóságos "szimbólumháború" alakult ki Katalóniában; a katalán függetlenségi vezetőkkel szembeni bírósági eljárások, korlátozó intézkedések ellen tiltakozást jelképező sárga szalagok jelentek meg az utcákon, épületeken.

Míg egyesek kihelyezik a többnyire sárga nejlonból készült szalagokat a lámpaoszlopokra, kerítésekre, korlátokra, addig a kérdésről másként gondolkodók ezeket sorra leszedik. A szalagok újra és újra kikerülnek, majd ismét eltűnnek.

Több utcai konfrontáció alakult már ki emiatt, és volt, ahol a vita tettlegességig fajult. A spanyol belügyminiszter hangsúlyozta: a közterek az együttélés, nem pedig a nézeteltérések színhelyei kell legyenek, és azokat senki sem sajátíthatja ki.

Újságírói kérdésre válaszolva aggodalmát fejezte ki, hogy utcai összetűzések lehetnek a szalagok kihelyezése, illetve levétele miatt.  Miquel Buch, a katalán kormány belügyi tanácsosa szerint Katalóniában "nincs probléma az együttéléssel", a szalagok ügyét pedig provokációnak minősítette, és kérte, hogy senki se üljön föl ezeknek.
Biztosított arról is, hogy ha valaki "túlmegy a vitán", azzal szemben a katalán rendőrség fog fellépni.
A biztonsági tanács ülésén a két kormány különböző szakmai együttműködésekről állapodott meg a rendvédelmi szervek között.

A katalán kormány kérte, hogy 18 ezer fős autonóm rendőrségének bővítéséhez kapjon költségvetési forrást. Elképzelésük szerint a következő két évben összesen 1500-zal bővítenék a rendőrség személyi állományát.
Fernando Grande-Marlaska megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint tárcája rohamrendőrök áthelyezését kezdte meg Katalóniába, tekintettel a jövő keddi katalán nemzeti ünnepre (Diada), amelyen nagyszabású felvonulást rendeznek a Spanyolországtól elszakadást támogatók.

A miniszter biztonsági okok miatt pontos számot nem mondott - a helyi sajtó 600 főről tudósított -, de kérte, hogy ez "ne keltsen riadalmat", az áthelyezett rendőrök feladata elsősorban az állami épületek védelmének biztosítása lesz, illetve a katalán rendőrök segítése, amennyiben kérik.
Mique Buch szerint a katalán biztonsági erők, ahogy eddig, úgy most is megbirkóznak a feladattal.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.