hirdetés
hirdetés

Idén először a TUI is indít saját Budapest-Antalya chartert

2019-ben egyértelműen Törökország a magyarországi TUI-utasok kedvenc úti célja. Első saját, Budapestről Antalyába induló charterjáratával és széles, minden célcsoportot kiszolgáló szállásajánlataival a TUI jelentősen növelte Törökországban nyaraló utasai számát.

hirdetés

A TUI a nyári főszezonban hetente egyszer saját charterjáratot indít Budapestről Antalyába. A magyar TUI-utasok így 2019. június 14-étől minden pénteken három óra alatt eljuthatnak a kedvelt törökországi üdülőhelyre. „Ez az első alkalom, hogy saját charterjáratot indítunk Budapestről – a nagy érdeklődés azt igazolja, hogy jó döntést hoztunk” – hangsúlyozza Michael Lettner. A TUI bármely repülőgépes utazásának foglalása esetén 20 kilogramm csomag benne van az utazás árában.

Az útvonalon Airbus A320 típusú repülőgép közlekedik. A gép 18:30-kor száll fel Budapestről és menetrend szerint Antalyában 22:00-kor landol. Antalyából 16:00-kor száll fel és 17:30-kor landol a járat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Alig van még egy olyan úti cél, ahol a TUI olyan széles körű saját hotelkínálattal és különböző utazási koncepcióval rendelkezik, mint a Török Riviéra. A társaság különböző brandű szállodáiban az egyéni vendégek, párok és családok egyaránt megtalálják a számukra ideális nyaralási formát.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai