Időutazás, homokvihar és tengerparti kalandok Egyiptomban

Rendkívüli ókori, keresztény és muzulmán emlékeket egyaránt láthatunk Egyiptomban. Az észak-afrikai országot több ezer éves történelme miatt nemcsak a tengerparti nyaralás kedvelőinek érdemes felkeresni, hanem azoknak is, akik a kultúra iránt érdeklődnek. A Sunny Tours tanulmányútján Kairóban, Hurghadán és Luxorban jártunk. 

Kirándulásunkat a több mint húszmillió lakosú metropoliszt alkotó Kairóban és ikervárosában, a Nílus másik partján vele összekapcsolódó Gizában kezdtük. Budapestről az Egypt Air járatán utaztunk. A háromórás repülés kellemesen telt, közben még egy komplett ebédet is felszolgáltak.

A kairói érkezésünkkor igazán az jelentette a nagy kihívást, hogy néhány percet a szabadban is kellett tölteni amíg a repülőről a repülőtérre, majd onnan a buszhoz értünk. A budapesti 20 fok körüli hűvös után Kairó 40 fok feletti hőséggel fogadott bennünket. Még a helyiek is durvának minősítették ezt a meleget, azt mondták, inkább csak augusztusban szokott ilyen előfordulni. S akkor még nem is tudtuk, mit jelent majd, amikor a másnapi 45 fok a homokviharral társul a piramisoknál...

A szálloda halljában fémdetektoros biztonsági kapu, csomagátvilágítós szállítószalag állta utunkat, ahogy ez később a múzeumokban is történt. Állandó kísérőinknek is köszönhetően nagyon rugalmasan bántak velünk, így gond nélkül elviseltük később is ezt a procedúrát, hiszen tudtuk, a mi biztonságunk érdekében van erre szükség.

Kirándulásunk programját a szervezők úgy állították össze, hogy minden olyan kultúrából kapjunk egy kis ízelítőt, ami ezt a térséget meghatározza. Így az ókori egyiptomi emlékek, az egyiptomi kereszténység máig élő világa, illetve az iszlám emlékek és jelen egyaránt szerepelt benne. Az eligazodáshoz, válogatáshoz kaptunk egy rendkívül nagy tudású, jó humorérzékkel és kellő empátiával rendelkező idegenvezetőt a kairói Ismail Hussien személyében.

Elsőre a gizai piramisokhoz és a szfinxhez vittek el bennünket. Kheopsz (vagy Khufu) fáraó közel 4600 éves "nagy" piramisa a legrégebbi és egyedüliként fennmaradt darabja az ókori világ hét csodájának. A 230x230 méteres alapterületű, 137 magas építmény nagyságát csak akkor érzékeltük igazán, amikor egy közeli fennsíkról a két kisebb társával együtt megnéztük. Eredetileg közel tíz méterrel még a jelenleginél is magasabb volt, de a külső borítását adó fehér mészkövet az elmúlt évezredek során elszállították más országok építkezéseihez.

Látogatásunk közben tört ki a homokvihar, aminek és a 45 fokos hőségnek köszönhetően teljesen a sivatag közepén érezhettük magunkat. Persze közel volt a légkondis busz és hideg italt is bőven kínáltak az út mellett ránk pályázó árusok.

A balról látható 20 méter magas, 73 méteres Nagy szfinx is eltörpül a Kheopsz-piramis mellett

Mivel előző este a metropoliszt elkerülő útgyűrűt használtuk a repülőtér és a szálloda között, az egyiptomi közlekedéssel először a piramisoktól az Egyiptomi Múzeumhoz vezető úton ismerkedhettünk meg. Működő forgalomirányító lámpával ritkán találkoztunk, mindenki úgy haladt, ahogy a pillanatnyi forgalmi helyzetben a maga rámenősségével haladni tudott. Nem volt káosz, inkább olyan volt, mint amikor a gyalogosok egy zsúfolt járdán közlekednek. Mindenki próbálta megtalálni, kihasználni magának a kínálkozó helyzeteket a gyorsabb haladásra, irányváltásra.

Volt olyan négysávos út, ahol reggel az egyik irányban volt három párhuzamos sáv, miközben a szembejövők csak egy sávot használtak, majd ugyanez a délutáni forgalmi helyzetben megfordult. Mindez bármilyen irányítás nélkül, egyszerűen a közlekedők így alakították ki. Mi mindenhová mikrobusszal mentünk, de folyamatosan láthattuk a kairói tömegközlekedés eszközeit, a szabott tarifával és a megegyezéses alapon működő taxikat, a többnyire zsúfoltan közlekedő magán mikrobuszokat, a rengeteg tuk-tukot, és láttuk a metróállomásokat is. A városon belül időről-időre ellenőrző pontok előtt haladtunk el. Ilyenkor többnyire le is kellett lassítani a kettő, de akár több "fekvő rendőr" miatt.

Megállásra inkább csak lezárt területek határán késztettek bennünket, ahogy a következő úti célunknál, az Egyiptomi Múzeumnál is. A 120 ezer darabos gyűjteményből természetesen csak apró részleteket láthattunk, de ezeket vezetőnk próbálta úgy felépíteni, hogy az egészre is következtetni tudjunk belőle. Kezdtük a rosette-i kővel, illetve másolatával, aminek háromnyelvű szövegét kulcsként használva megfejtették a hieroglifák jelentését. Látogatásunk végén természetesen megnéztük a Tutanhamon fáraó sírkamrájából előkerült hatalmas mennyiségű kincset is.

Kairói programunk második napját a kopt negyedbe kezdtük. Itt a kereszténység egyik legrégebbi emlékét, a Szűz Mária tiszteletére emelt "Függőtemplomot" néztük meg, amit egy egykori római erőd tornyaira építettek rá. Noé bárkáját idéző kialakítása, az építéskori időből fennmaradt keresztelőmedencéje és a templomban látható 110 ikon már magában rendkívülivé teszi a templomot.

A tizenöt márványoszlopon nyugvó 11. századi szószék is az egyik különleges értéke a Függőtemplomnak

A következő megállónk Kairó talán leglátványosabb iszlám emléke, a fellegvárban az 1830-as években épített Mohamed Ali mecset, vagy más néven Alabástrom mecset volt. A templom óriási méretei és szépsége mellett nekem külön is szép élmény volt az a családias, mondhatnám vidám hangulat, ahogy a muzulmán látogatók viselkedtek a hatalmas kupola alatti térben.

Mohamed Ali a mecset hatalmas csillárjának üvegeit Bohémiában - a mai Csehországban - csináltatta

Kairói látogatásunkat a bazárban zártuk, ahol a ránk vigyázó civil ruhás rendőrnek köszönhetően olyan utcákba is eljutottunk, ahol a vásári hangulat mellett a környéken élők hétköznapi életébe is bepillanthattunk.

A késődélutáni órákban az Egypt Air belföldi gépével elrepültünk Hurghadára. Mivel közben a szélvihar elvonult, az egyórás repülés a felszállástól a leszállásig nagyon kellemesen zajlott.

Szálláshelyünk, a Seagull Beach Resort a város központjában, közvetlenül a tenger parton fekszik. Mindkét épületrészéhez saját parti strand, az épületek között több belső medence-rendszer és az egyikhez kapcsolva egy aquapark is kapcsolódik. Ahogy a saját szabadtéri színpad, a meseváros és állatpark, a különböző wellness és sportlehetőségek, az animációs és esti szórakoztató programok, illetve más szolgáltatások mind-mind nyitottak az összes vendég előtt. Ugyanígy a négy étterem és a hét bár is ahol az all inclusive ellátás keretében gyakorlatilag a nap 24 órájában lehet valamit fogyasztani.

A szálloda pavilonszerűen kialakított légkondicionált szobái egy nagy parkot fogtak körbe, szép medencével, parti bárral a közepén.

Ez persze egyben nagy nyüzsgést is eredményez mindenütt, ezért érdemes végigjárni, megismerni minden helyet, hogy az ízlésünknek leginkább megfelelő környezetben tölthessük el minden percünket. A szobák természetesen légkondicionáltak, a hűtőszekrény is segít, hogy mindig legyen kéznél hideg ivóvíz. De a bárok 24 órán át működő üdítős csapjai és a napközben folyamatosan működő sör- és borcsapok kellemesen biztosítják a szükséges folyadékpótlást. A töményebb italokat kedvelőknek vodkát, whisky-t, konyakot kínálnak. Bár az alkohol tartalmuk jóval alatta van a nálunk megszokottnak, nagy sikert aratnak főleg a külföldi vendégkör meghatározó részét adó orosz turistáknál.

Fotó: Strandolás közben is közvetlenül a parton válogathatunk a közel-keleti, olasz, kínai és indiai ételek között

A szálloda szolgáltatásai önmagukban is elegendőek akár egy teljes hét eltöltésére is, de mellette még ezernyi más lehetőség is kínálkozik. Sétálhatunk, vásárolhatunk a vásárban, kitanulhatjuk a palackos búvárkodást, snokerlinggel, strandolással egybekötött egész napos kirándulásra mehetünk a mintegy tíz kilométerre lévő fehér homokos Giftun-szigetre, quadozhatunk, tevegelhetünk a sivatagban, ahol berberekkel költhetjük el az ebédünket és persze a pénzünket is, hisz minden lépten-nyomon valaki el szeretne adni valamit a turistáknak.

Partraszálló turisták hada a különleges homokú Giftun-szigeten

A snokerling, a szemüveges felszíni búvárkodás is kedvenc programja a vendégek többségének

A Giftun-szigeten és a környező korallzátonyokon eltöltött nap mellett az egyik nap ellátogattunk a világ legnagyobb szabadtéri múzeum-együttesébe, a Hurghadától 300 kilométerre lévő Luxorba. Az utazás oda is vissza is mintegy négy órán át tartott, de egy, a sivatagi szakasz közepén tartott megállásnak köszönhetően könnyen átvészeltük.

Odafelé a sivatag bejáratánál egy konvojt alakítottak ki az éppen közlekedő autókból, amit az első szakaszon rendőrségi jármű vezetett. Később is 10-15 kilométerenként rendőrségi bázison haladtunk át, ahol géppisztolyos, mellényes fegyveresek tisztázták kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk. A több mint száz hektáron elterülő templom-együttesnek persze csak töredékét tudtuk megnézni, de így is képet adott a kor gazdagságáról, rendkívüliségéről.

A karnaki templom-együttes Ámon-Ré templomának oszlopai a turistákra vigyázó rendőrökkel

Ezután következett a Királyok völgye, ahol három királysír meglátogatásával intimebb körülmények között találkozhattunk ugyanezzel a csodával. A luxori műemléki programot Hatsepszut királynő terasztemplomával zártuk. Bár időben szinte ugyanabba a korba tartozott, ennek a tágassága, kitárulkozása mégis egy teljesen más gondolkodásra utal.

Kirándulásunk 8. napján kairói átszállással utaztunk haza. A repülőtereken és az Egypt Air gépein most is minden rendben zajlott, az utazás kellemes volt. Mivel közben a hazai hőmérséklet is felzárkózott az egyiptomihoz, itthon nem volt szükség olyan komoly alkalmazkodásra, mint odafelé.

A beszámoló megírása közben hallottam a távozásunk után alig két héttel Luxorban elkövetett - szerencsére civil áldozatokat nem követelő - robbantásos merényletről, ami a hírek szerint a biztonságiaknak köszönhetően hiúsult meg és csupán a merénylők életét követelte. Utólag visszagondolva még indokoltabbnak tűnt az ország minden részén érezhető rendőri jelenlét.

A Sunny Tours Utazási iroda bemutatása

A Sunny Tours Kft. 2013-ban alakult utazási iroda, mely a Pólus Centerben kezdte tevékenységét, mint viszonteladó iroda. 2015 májusában átköltözött a Westend City Centerbe egy nagyobb, elegánsabb irodába, ahol az utasokat kényelmesebben tudják kiszolgálni.

Mivel a Sunny Tours tulajdonosainak érdekeltségébe tartozik az egyiptomi Belquis Tours utazási iroda és a hurghadai Sea Gull Hotel & Resort 900 szobás, Premium Hotels-hez tartozó szállodalánc, így kézenfekvő volt, hogy a tevékenységi kört utazásszervezéssel is bővítették, s jelenleg az egyiptomi programjaikat is árulják viszonteladóknak.

Kínálatuk egyre bővül, ajánlanak hurghadai nyaralásokat charterjárattal és menetrend szerinti járatokkal is kairói kirándulással egybekötve, Sharm El Sheik-i nyaralást kairói városlátogatással, kairói hétvégéket.

Mivel Egyiptomban a háttériroda teljes támogatottságát élvezik, így bármilyen egyedi programot meg tudnak valósítani az ügyfelek kérése alapján. Egyiptom szerte 12 irodával rendelkeznek, és számos idegenvezető és jól képzett munkatárs tevékenykedik azon, hogy Egyiptomba újból visszatérjenek a turisták megcsodálni a világ csodáit és Egyiptom kivételes emlékeit.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.