hirdetés
hirdetés

Japánban nem áll le az utazás a vírus miatt

Másfélszeresére nőttek a japán First Airlines „légitársaság” foglalásai – írja a Reuters a cég közlésére hivatkozva. A cég annak köszönheti a népszerűségét, hogy a „repülőgépei” sose szállnak föl, sőt nem is repülőgépek, ugyanis virtuálisvalóság-utakat kínálnak.

hirdetés

Az „utazás” ugyanakkor teljes élményt kínál a felszállás előtti biztonsági oktatástól a többórás utak során felszolgált nassolnivalókig. „Leszállás” után pedig az ügyfelek virtuálisvalóság-túrákon vehetnek részt az úti céljukban, Párizsban, Rómában, New York-ban és Hawaiin. A vállalat szolgáltatásait korábban főleg idősek vették igénybe, akik egy igazi, fizikai utazást már nehezen bírtak volna. A járvány miatt azonban egyre nagyobb számban jelennek meg az olyan fiatalabb ügyfelek, akiknek egyszerűen hiányzik az utazás élménye. Közben a világban sorra mennek csődbe az igazi légitársaságok. A nemzetközi légi közlekedési szövetség előrejelzése szerint az utasszám 2024-ben érheti el újra a 2019-es szintet.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai