Jöhetnek a covid-biztos, maszkos koncertek?

Egy kísérleti koncerten, ahova csak negatív antigén teszttel engedtek be nézőket, egyetlen résztvevő sem betegedett meg.

A Primavera Sound, több barcelonai koncerthelyszín, kiadó és szponzor finanszírozta azt a kísérleti koncertet, amit december 12-én rendeztek a legendás Sala Apolóban. Az esemény célja természetesen az volt, hogy biztonságos közegben, ellenőrzött módon teszteljék, milyen kockázatai vannak egy koncertnek a lehető legtöbb óvintézkedés mellett. A PRIMA-Covra elkeresztelt kutatás tudományos hátterét a barcelonai Germans Trias i Pujol kórház és az azon belül működő, fertőzések kutatására szakosodott civil szervezet (Fight Aids) biztosította.

Kezdjük a jó hírrel: a koncertkísérlet jól sült el, ugyanis a Sala Apolóba beengedett 463 személyből egyetlen ember sem fertőződött meg az esemény után 8 nappal vett PCR-tesztek alapján. De ehhez az eredményhez több előzetes óvintézkedés kellett.

A koncertre csak olyan önkéntesek jelentkezhettek, akik 18-59 év közöttiek, és az eseményt megelőző két hétben nem diagnosztizálták őket koronavírussal. A koncert napján minden kiválasztott jelentkezőtől antigén-tesztet is vettek. Az 1047 jelentkező mindegyike negatív volt a koncert napján. Ezt a csapatot aztán megfelezték, és végül csak 463 embert engedtek be a koncertre, míg a többiek a kontrollcsoportba kerültek (a Sala Apolóba nem mehettek be, de 8 nap múlva ugyanúgy tesztet vettek tőlük is.)

A 2 élő koncert és 2 dj-szett alatt a vendégeknek végig a bejáratnál kiosztott N95 típusú maszkot kellett hordania, és csak az erre kijelölt, külön helyiségben vásárolhattak italt. A maszkot csak iváshoz vehették le, de ezt a 900 férőhelyes, folyamatosan szellőztetett koncertteremben is megtehették, ahol nem kértek senkit távolságtartásra, és az éneklés, táncolás is megengedett volt. Dohányozni csak erre kijelölt helyen lehetett, de oda is csak limitált számban engedtek be embereket. Amennyire lehetett, a szervezők a mosdók vagy a koncertterem előtti torlódásokat is minimalizálták a kb. ötórás esemény alatt.

A koncert után 8 nappal elvégzett tesztek alapján egyetlen Sala Apolóba beengedett alany sem produkált pozitív tesztet. A kontrollcsoportban, amelynek tagjai nem mehettek be a koncertre, 2 alanynak lett pozitív a tesztje.

A kutatás szerint a kísérletben alkalmazott biztonsági intézkedések könnyen alkalmazhatók más eseményeken is, ami reményt adhat a teljes rendezvényipar számára. A résztvevők többsége az utólagos kérdőívek alapján élvezte a koncertet ebben a környezetben is, mint ahogy a többség szerint a biztonsági intézkedések sem voltak zavaróak.

Forrás: kreativ.hu


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.