Már a reptéren várakozókat is tuti tippekkel látja el a TripAdvisor

A TripAdvisor új, kifejezetten repülőterekkel foglalkozó oldalt indított. A szingapúri Changi Repülőtér - mely többek között a pillangó- és orchideakertjéről ismert - elsőként került fel az új oldalra. A Changi 2014-ben több mint 54 millió utast fogadott, ezzel bekerült a világ legnagyobb repterei közé.

Aaron Hung, a TripAdvisor partnerkapcsolatokért felelős vezetője elmondta, hogy kifejezetten az utasok kényelmére fókuszálnak, a lehető legideálisabb szolgáltatást kívánják nyújtani. Az oldal kiemeli az adott desztinációban, illetve a reptér közvetlen közelében található turisztikai attrakciókat, különböző kényelmi szolgáltatásokat, melyeket az utazóközönség a reptéren, illetve az országban való tartózkodás, a járatra való várakozás alatt megtekinthet, és igénybe vehet. A közeljövőben több mint 200 repülőtérről olvashatnak az oldal látogatói.

Az oldal segíti a tájékozódást és szabadidő eltöltését

Az oldal azok számára készült, akik gyorsan és egyszerűen szeretnének informálódni, és megnéznének néhány nevezetességet is a közelben, mialatt gépük indulására várnak. Akár reptéri szállodákra is rákereshetnek és szállást foglalhatnak.

A repülőterekkel foglalkozó oldal lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy válogathassanak a közelben lévő éttermek, szállodák, látványosságok, vámmentes boltok, butikok és üzletek között, és segítséget kapnak a számukra legmegfelelőbb járatok kiválasztásához, valamint visszakereshetik más turisták véleményét is.

Felmérések szerint egy átlagos turista 150 percet tölt egy-egy reptéren való várakozással, ezt a holtidőt kívánja kellemesebbé tenni a TripAdvisor.

Modern alkalmazások az utazók kényelméért

A jövőben felkerül a honlapra a John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtér, valamint a London Heathrow is, és hamarosan a világ minden jelentős repteréről olvashatunk majd. 28 nyelven lesznek elérhetők a turisták számára igen hasznos információk. Az újdonság mobilapplikáción is elérhető, amely a Közel Hozzám (Near Me) opció segítségével még kényelmesebbé és kellemesebbé teszi majd a felszállás előtti üres perceket. A három különböző tartalom a „Stay Near the Airport”, „Eat Before you Board”, „Inside the Terminal”. Mindhárom lehetőség GPS-képes.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.