Menjünk világgá! Egy munkahelyért?

Az Európai Unióban a 20 és 34 év közötti munkanélküliek mintegy fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát, miközben ugyanennyi nem szívesen költözne el egy új álláslehetőség kedvéért. Az adatok szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről munka miatt - közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala kedden.

Az Eurostat 2016-os adatokat összesítő felmérése szerint a mobilitásra készen álló munkanélküli fiatalok 21 százaléka kizárólag lakhelye szerinti országban költözne másik településre, míg 12 százalékuk lenne hajlandó egy másik uniós tagállamba költözni munkavállalás miatt. További 17 százalékra tehető azok száma, akik elhagynák az unió területét is azért, hogy munkába állhassanak.

A mobilitásban a fiatalok képzettsége nagy szerepet játszik. A magas iskolai végzettségűek inkább készen állnak arra, hogy a munka miatt máshová költözzenek, mint az alacsonyabban iskolázottak. Az unióban a munkavállaló 20-34 év közötti foglalkoztatottak többsége, 90 százaléka a vizsgált időszakban nem váltott munkahelyet, így nem is költözött. Másik uniós tagállamba a foglalkoztatott fiatalok mindössze 1 százaléka távozott, míg 8 százalékuk az országon belül költözött munkahelye miatt.

Országon belül 

A hivatal jelentése azt mutatja, hogy a fiatalok körében országon belül Máltán a legkisebb a mobilitási hajlandóság (27 százalék), alacsony Hollandiában (31 százalék) és Cipruson (32 százalék) is. Országon belül a román és a német fiatalok (37 százalék) a legmobilisabbak, majd Csehország és Írország 20 és 34 év közötti munkakeresői (35 százalék) következnek.

Külföld

Külföldre a legtöbben Észtországból és Horvátországból (26 százalék), majd Szlovéniából (25 százalék) mennének dolgozni. Az unión kívül a legtöbben Svédországból (34 százalék), Spanyolországból és Finnországból (28 százalék) illetve Franciaországból (27 százalék) vállalnának munkát.

Itthon

A statisztikai hivatal - Magyarország esetében nem reprezentatív - adatai szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről egy munkalehetőség kedvéért, 16 százalékuk Magyarországon belül esetleg lakhelyet változtatna, 20 százalékuk az unión belül másik országba is elköltözne új munkahely miatt, míg 9 százalékuk az Európai Uniót elhagyva is szívesen vállalna munkát.

A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a vizsgált időszakban a magyar fiatalok 91 százaléka nem hagyta el lakóhelyét munkahelyvállalás céljából és mindössze 6 százalékuk költözött az országon belül másik településre. A Magyarországon munkát vállalók 2 százaléka érkezett más uniós tagországból - közölte az uniós statisztikai hivatal.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.