Miben hasonlít Bulgária és Luxemburg?

Bár némileg csökkent, továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben, Bulgária lemaradása pedig a középmezőnyhöz képest is rendkívül nagy - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott, előzetes jelentésből.

Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került. Az egy főre jutó GDP az uniós átlaghoz képest 1 százalékponttal nőtt az előző évhez képest, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás azonban nem változott.

Az uniós átlag a 100 százalék, ehhez képest az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék 105 százalék, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig 106 százalék volt tavaly.

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 253 százaléka volt az uniós átlagnak. Jócskán lemaradva, a második helyen áll Írország, az átlag 184 százalékával. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány mindössze 49 százalékot tesz ki. Luxemburg esetében az előző évihez képest 5 százalékpontos csökkenést mértek, a bolgár adat nem változott.

Összesen 11 tagállamban - Luxemburg és Írország mellett Hollandia (128 százalék), Ausztria (128 százalék), Dánia (125 százalék), Svédország (122 százalék), Németország (123 százalék), Belgium (117 százalék), Finnország (109 százalék), Nagy-Britannia (105 százalék) és Franciaország (104 százalék) - haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP. (Luxemburg és Írország esetében részben a statisztikai számítás sajátosságai miatt van az, hogy kiugróan magas az egy főre jutó GDP.)

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába ugyancsak 11 ország került be. Megközelítette az átlagot Olaszország (96 százalék) és Málta (96 százalék), majd sorrendben Spanyolország (92 százalék), Csehország (89 százalék), Szlovénia (85 százalék), Ciprus (84 százalék), Portugália (77 százalék), Szlovákia (77 százalék), Litvánia (78 százalék), Észtország (74 százalék) és Lengyelország (70 százalék) következik.

A maradék hat ország közül Magyarországon az egy főre jutó GDP 68 százaléka volt az uniós átlagnak, majd Görögország és Lettország jön egyaránt 67 százalékkal. Romániában 63, Horvátországban 61, Bulgáriában pedig 49 százalékra rúg ez az arány.

Az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás.

Az AIC-mutatót nézve is Luxemburg az első, az EU-s átlag 130 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 55 százalékával. Egy évvel korábban 132, illetve 53 százalékon állt a két adat. Az átlag fölött tíz ország teljesített tavaly: Luxemburg mögött Németország (122 százalék), Ausztria (118 százalék), Nagy-Britannia (114 százalék), Finnország (113 százalék), Belgium (112 százalék), Dánia (112 százalék), Hollandia (110 százalék), Franciaország (109 százalék) és Svédország (109 százalék).

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriában 14 ország szerepel: Olaszország (98 százalék), Írország (94 százalék), Ciprus (92 százalék), Spanyolország (90 százalék), Litvánia (88 százalék), Portugália (83 százalék), Csehország (80 százalék), Málta (78 százalék), Görögország (77 százalék), Szlovénia (77 százalék), Lengyelország (76 százalék), Szlovákia (76 százalék), Észtország (72 százalék) és Lettország (70 százalék).

A maradék négy ország csoportját Románia vezeti 68 százalékkal, majd Magyarország következik 63 százalékkal, a sort Horvátország és Bulgária zárja, 61, illetve 55 százalékkal.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.