Minden korábbi rekordot felülmúltak a magyar turisták Horvátországban

Minden korábbi rekordot megdöntve 513 ezer magyar turista járt tavaly Horvátországban, ahol 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletvezetője szerdán.

Marin Skenderovic közölte: az állami turisztikai szervezet végleges adatai szerint mindkét adat 10,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Tavalyelőtt 465 ezer magyar vendég járt Horvátországban, 16,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A magyarok 2,493 millió vendégéjszakát töltöttek el 2015-ben a tengerparti államban, ami 15,5 százalékkal haladta meg a 2014-ben mért adatot.

A horvát állami idegenforgalmi szervezet tavaly bevezetett E-visitor rendszerének összesített adatai szerint 2016-ban 16,351 millió turista kereste fel az országot, köztük 14,483 millió külföldi, ami 9,9, illetve 10 százalékos növekedést mutat. A vendégéjszakák száma 14,3 százalékkal, 91,459 millióra nőtt, a külföldieké 11,7 százalékos bővüléssel, 80,768 millióra növekedett.

A legnagyobb küldő országok között Magyarország a vendégszámot illetően a 8. helyen áll, a vendégéjszakákban pedig a 10. helyen, de ez utóbbinál a 8. és a 9. helyen álló szlovákok és hollandok csupán 35 ezerrel, illetve 6 ezerrel előzik meg a magyarokat.

A turisztikai ágazat bevétele Horvátországban 9,5 milliárd euró volt a múlt évben, ebből a külföldi vendégek költése mintegy 8 milliárd euróra tehető.

Az idei tervekről szólva Marin Skenderovic elmondta: Horvátországban mintegy 800 millió eurós befektetéssel összesen 40 szálloda felújítását vagy építését tervezik. A jövő évtől pedig a magyar SZÉP-kártya ötlete alapján bevezetik a Cro Kartica-t, ami a belföldi turisták nyaralását könnyítheti meg.

Várhatóan idén tovább emelkedik az országba látogató turisták száma, köztük a magyaroké is. Az eddigi adatok és az előfoglalások azt mutatják, hogy ebben az évben is várhatóan legalább félmillió magyar vendég nyaral majd a tengerparti országban, a vendégéjszakák száma pedig meghaladhatja a 3 milliót is - tette hozzá a turisztikai szakember.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.