Nem mindenki utazhat Hongkongba akkor, amikor a kedve tartja

A Hongkonggal szomszédos dél-kínai Sencsen város lakosai hétfőtől már legfeljebb heti egy alkalommal mehetnek át a különleges közigazgatási övezetbe.

A lépéssel az üzletszerű bevásárlóturizmust fogná vissza, és a viszonteladó bevásárlók ingajáratait szeretné ritkítani a sencseni városvezetés.

Hongkongban a közelmúltban már odáig fajult a kínai szárazföldről érkezett turisták zaklatása, hogy kamerák jelenlétében szájmaszkos diákkommandók szidalmazták őket az utcán, és a "gyanúsítottakat" utazótáskáik kinyitására kényszerítették, helyenként fizikai erőszakot is alkalmazva. Volt ahol a rendőrségnek is be kellett avatkoznia.

A "Hongkong a hongkongiaké" jelszóval tiltakozókat állítólag a bevásárlók hangoskodása, utcai pakolása, rendetlen tömege zavarta.

Kijátszották a rendszert a bevásárlóturisták

A 15 milliós Sencsen és Hongkong között határ és határellenőrzés, vámvizsgálat van, beutazni csak engedéllyel lehet. A korlátozó előírásokat ugyanakkor igyekeztek kijátszani a kereskedelmi célú bevásárlásokat végzők, akik gyakran vállalkozók megbízottjai.

A hongkongi South China Morning Post című napilap hétfői számában a hongkongi kereskedők egy része már aggodalmának adott hangot a forgalom várható visszaesése miatt. Mások szerint nem lesz átütő hatása az intézkedésnek, amely a már kiadott többszöri belépési engedélyek érvényességét, lejáratukig nem érinti.

Egyesek szerint az is lehetséges, hogy a felvásárlói hálózatokat működtetők egyszerűen hongkongiakat fognak megbízni a termékek átszállításával, kézbesítésével.

A jelek szerint azoknak a közszükségleti és elektronikai cikkeknek, gyógyszereknek, élelmiszereknek, köztük tejpornak a behozatalát azonban, amelyekre különösen nagy a kereslet a határ innenső oldalán, egyelőre nem kívánják tovább korlátozni.

A többszöri átjárást lehetővé tevő rendszert a sencseniek számára 2009-ben vezették be, s tavaly már csaknem 15 millió utazást regisztráltak a részükről. Megfigyelők szerint az új politika körülbelül 30 százalékkal csökkentheti az utazások számát évente.

A hongkongi idegenforgalmi ágazat már megsínylette a korábbi tüntetéshullámokat, és első ízben tavaly visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni az utazók számában. Mindezzel párhuzamosan a kereskedők, köztük a luxuscikkeket, órákat, ékszereket forgalmazók már panaszkodnak a visszaeső keresletre.

Forrás: MTI


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.