Nyilvános feketelistára kerülnek a szabályszegő kínai turisták

A kínai országos és helyi turisztikai szervezetek úgy döntöttek, hogy feketelistára teszik a szabályszegő, kulturálatlanul viselkedő turistákat, róluk országos adatbázist hoznak létre - számolt be a China Daily című angol nyelvű napilap.

Az utazók fegyelmezetlenségének egyre szaporodó példái nyomán elhatározásra jutott szervek a korábban már felvetett elképzelés kivitelezését jelentették be. Eszerint például a tömegközlekedési eszközökön - a repülőgépeken is - tanúsított kifogásolható viselkedés, a közlétesítmények, történelmi emlékek megrongálása, a célországban a helyi szokások figyelmen kívül hagyása mind-mind oka lehet a listára kerülésnek. A szerencsejáték és szexuális szolgáltatások igénybe vétele szintén tilos.

Az illetékesek abban bíznak, hogy a nyilvános listára kerülés fenyegetése önmagában elrettentő hatású lesz, az érintetteknek ugyanis azzal kell majd számolniuk, hogy utazási irodák, szállodák, légi társaságok nem kérnek majd belőlük, továbbá a vámhivatalok, bankok mellett külföldi államok konzulátusai is elővehetik a névsort a vízumkérelmeknél.

A rossz magaviselet nyilvántartásba vételértől végső soron a turisztikai hivatalok fognak dönteni, az adatokat két évig fogják megőrizni.

Sokszor viselkednek kínosan a kínai turisták

A világgal csak néhány éve ismerkedni kezdő kínai középosztálybeliek, akik kíváncsiak és meg is tehetik, hogy utazzanak, már több kínos incidens főszereplői voltak világszerte. Sok helyütt elnézik nekik, mert kezdetben más nemzetek állampolgárainál is tapasztaltak hasonlót, vagy mert immár köztudomású, hogy ők költik a legtöbbet külföldön, s tavaly a számuk már megközelítette a 110 milliót.

A kínai média rendre hírt ad a turisták által elkövetett különböző fegyelmezetlenségekről, kedden például arról írtak, hogy a hétfőn véget ért háromnapos halottak napi ünnep idején őrizetbe vettek három kínai turistát Japánban. Egyikük telefonjával nők szoknyája alá fényképezett, amiért több mint 2 millió forintnak megfelelő bírságra, vagy akár egy év elzárásra is számíthat.

Ahogy arról korábbi cikkeinkben is írtunk, a lapok többször beszámoltak repülők vészkijáratának megnyitásáról, a metrókocsiban történő étkezésről, hangoskodásokról, tettlegességig fajuló veszekedésekről, a nyilvános mellékhelyiségek összepiszkításáról, tolakodásról, a sorban állás szabályainak be nem tartásáról. Ez utóbbi például annyira felbőszített egy neves thai modellt Dél-Koreában, hogy indulatos telefonvideót tett közzé az általa tapasztaltakról.

A felvétel nagy nyilvánosságot kapott a nemzetközi sajtóban és vitát váltott ki a kínai közösségi médiában. A megszólalók ugyanakkor többnyire szégyenkezve vallották be, hogy honfitársaik civilizálatlanul viselkedtek, de megoldást senki nem talált.

A listázásról szintén máris megoszlanak a vélemények. A China Daily szakértője szerint a büntetés kilátásba helyezésével átütő eredményre nem lehet számítani, csak oktatással, neveléssel, pontos iránymutatással lehet a helyzeten javítani. Ráadásul az adatok kiadásával - tette hozzá Csang Ling-jün - személyiségi jogok is sérülhetnek.

Duangjai Phichitamphon thai modell videóüzenete:

{youtube|id=KpQnV2zM1xs}

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.