Ötven kilométernyi barlangjáratot nyitnak meg a turistáknak Romániában

Románia és Kelet-Közép-Európa eddig feltárt, leghosszabb járataival rendelkező barlangját nyitnak meg 2017-ben Romániában a Nyugati Kárpátokban.

A Szelek Barlangját 1957-ben fedezte fel egy helyi bányász útmutatásai alapján Bagaméri Béla, aki a szűk bejáratot némiképp kiszélesítette, hogy egy felnőtt is be tudjon bújni. A környékbeli juhászok ismerték a helyet, a nyári forróságok idején állítólag a szűk bejárathoz ültek le hűsölni a léghuzathoz.

A feltárás hosszú évtizedek óta folyik, a barlangrendszer labirintus jellegű, négy emeletet tártak fel, a közöttük lévő szintkülönbség 160 méter. A Szelek Barlangja a Kolozsvári Amatőr Barlangkutató Klub kezelésében van, 2003-ban nyitottak csak meg egy rövid, 730 méteres látogatói szakaszt, most azonban arra készülnek, hogy jövőre 50 km hosszú utat bocsátanak az érdeklődők rendelkezésére.

Egyelőre folyik a szakasz kialakítása – csak kellő felszereléssel, kísérettel, előzetes bejelentkezést követően lehet majd így is látogatni –, most dolgozzák ki a legbiztonságosabb útvonalat.

A feltárást végzők szerint a barlanglabirintusnak csupán egy bejárata van, és legalább nyolc óráig tart, amíg egy útvonal végére érnek.

A barlang megközelíthető gépkocsival a Nagyvárad-Kolozsvár úton, Vársonkolyos (Suncuius) község irányába kell letérni, itt már elirányítanak a helybeliek.

A svájci kormány által biztosított 85 ezer svájci frank vissza nem térítendő támogatással összesen tíz barlangot nyitnak meg a turisták számára.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.