Sokszínű Mauritius

Maurituson igazán sokszínű kultúra és változatos tájak várják a látogatókat, és a magyar piacra is figyelmet fordítanak, hiszen az Aviareps által szervezett közép-európai road-show állomásaként a helyi turisztikai hivatal és utazásszervezők Budapesten, a Kempinski Hotel Corvinusban találkozhattak hazai szakemberekkel és újságírókkal.

Joan Lamy, a Mauritian Tourism Promotion Authority képviselője szerint az ázsiai, európai és afrikai kultúrák keveredése egyedi kínálatot hozott létre a szigetállamban, amelyet hasonlóképp izgalmas természeti attrakciók tesznek még vonzóbbá. A szállások és a turisztikai termékek igen nívósak, a megközelíthetőség sem okozhat gondot Európából, és rengeteg szabadidős, illetve szórakoztató programból válogathatnak az itt nyaralók.  Most épp a sportlehetőségek kerülnek fókuszba, főként a golf, hiszen 10 darab tizennyolc- és 3 kilenclyukú pálya áll egész évben rendelkezésre. A kicsit extrémebb elfoglaltságokat keresőknek pedig kite-surfing és kite-jump is ajánlható, de az outdoor túrákat keresők sem fognak csalódni.

De lehet itt oroszlánokkal sétálni és delfinekkel úszni is, együtt vacsorázhatunk a helyiekkel és kipróbálhatjuk a helyi street foodot a fővárosban, Port Louis-ban. Megismerhetjük az immár világörökségi sega-táncot, illetve a geet gawai ceremóniát, a nemzeti parkokban rózsaszín galambokat figyelhetünk. A szállások terén már nem csak a hagyományos típusok hódítanak (nemzetközi és helyi brandek alatt), aki szeretné, akár egy buborék-hotelben is eltölthet egy éjszakát.

Ahogy Joan Lamytól megtudtuk, a legfontosabb küldőpiacok Franciaország, Reunion, Dél-Afrika, Németország és az Egyesült Királyság.  A látnivalók toplistáján pedig mindenképpen szerepel az óriás vízililiomokat felvonultató Pamplemousse Botanikus Kert, Chamarel hétszínű árnyalatban pompázó sziklái, Port Louis-ban a piac és a citadella. De a Red Roof Chapel, az alvó vulkán és a Tea Route is egyre keresettebbek a turisták körében.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.