Szájharmonika-lamellákból építenek "hangszobrot" Berlinben

Használt szájharmonikákból kiszerelt lamellákból építenek úgynevezett hangszobrot az egykori berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál globális együttműködéssel és a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) támogatásával, a projektet szombaton mutatják be.

A WINDWALL című közösségi művészeti alkotás több ezer újrahasznosított szájharmonika-lamellasorból áll össze, amelyeket a Berlint és képletesen egész Európát évtizedekig kettéosztó fal East Side Gallery nevű megmaradt belvárosi szakaszánál építenek szoborrá. "A szél által megszólaltatott hangszobor olyan magas, mint a berlini fal, ám vele ellentétben az embereket nem elválasztja, hanem összeköti őket egymással" - írták a projektet a német főváros rangos kulturális alapjával (Hauptstadtkulturfonds - HKF) együtt támogató CHB közleményében. Az első szakasz, a gyűjtés folyamata a végéhez közeledik. Eddig mintegy 4000 szájharmonikát küldtek Berlinbe szerte a világból, további küldemények úton vannak.

Augusztus 21-én a hangszobor már elkészült részét berlini, budapesti és bécsi hangművészek hozzák működésbe különböző módokon. Az eseményt koncertek kísérik, mások mellett Szabó Tamás szájharmonikás és Gál Csaba Boogie énekes, gitáros részvételével. A WINDWALL a CHB zenei kurátora, Andyvazul projektje. A hangművész 2015-ben alkotott meg egy kísérleti hangszert, az úgynevezett diszharmonikát, és felhívást intézett a nemzetközi szájharmonika-közösséghez, hogy vegyenek részt a WINDWALL közös felépítésében. A hangszobor a CHB-ban készül. A projekt együttműködő partnerei közé tartozik több világhírű szájharmonika-gyártó, a fal történetét kutató közalapítvány (Stiftung Berliner Mauer) és a berlini osztrák kulturális intézet (Österreichisches Kulturforum).


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.