Szenzáció: Michelangelo ujjlenyomatát találták meg

Mégpedig egy ötszáz éves kis viaszszobron a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői. Az ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült. 

Az ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal, kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol, olvasható a CNN hírportálján. 

 

A múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40 életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.
Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be a Múzeum titkai című sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők munkájáról számol be.
"Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban" - idézi a BBC sajtóközleménye a V&A egyik vezető kurátorát, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotófolyamatáról árulkodik. Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.

Forrás: CNN / MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.