Szlovákia megtiltja a külföldi utazásokat

A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz szabadidős utazás céljából elhagyni az országot - közölte a pozsonyi kabinet döntésére hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az intézkedést a szombattól már negyedik alkalommal meghosszabbított vészhelyzet hatálybalépésével egy időben kezdik majd ellenőrizni a szlovák határokon és repülőtereken. A szlovák rendőrség közlése szerint a külföldre utazóknak igazolniuk kell majd, hogy nem turizmus céljából lépik át a határt. A korlátozást azzal indokolta a pozsonyi kormány, hogy ily módon akarja orvosolni azt az ideiglenesen fennállt "igazságtalan" állapotot, hogy a februárban érvénybe lépett járványügyi korlátozások alapján - néhány indokolt kivétellel - tilos az egyes járások között utazni, ugyanakkor a külföldre utazás bármilyen céllal megengedett volt.

Szlovákiában február 8-tól lépett működésbe az úgynevezett Covid-automata, ami olyan intézkedési keretrendszer, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását hivatott szolgálni a fertőzöttek aktuális számának tükrében. Ez a rendszer heti szinten - az aktuális fertőzöttségi adatokat figyelembe véve - szigorít vagy enyhít a korlátozásokon, amelyeket az egyes járásokban be kell tartani. Ezek közé a korlátozások közé tartozik az is, hogy az adott járásból vagy járásba korlátozások nélkül szabad-e ki- vagy beutazni.

A szlovák Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a PCR teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések számának heti átlaga az elmúlt hetekben nem mutatott lényeges változást, napi szinten kétezer és kétezerötszáz között mozgott a mintegy 5 és fél millió lakosú országban. Az országban jelenleg közel 3 és félezer koronavírus fertőzött személyt kezelnek kórházban. A kórnak tulajdonított új halálesetek hivatalos száma mintegy egy hete enyhén csökkenő tendenciát mutat, a halálesetek száma szerdán 76-al 8814-ra emelkedett.

Forrás: MTI


Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.