Sztrájkolnak a parajdi sóbánya alkalmazottai

Sztrájkolnak a székelyföldi parajdi sóbánya alkalmazottai, a bánya turisztikai szintjének látogatását is megakadályozzák.

A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint a bányászok húsz százalékos béremelést, és Seprődi Zoltán bányaigazgató leváltását követelik. A bánya 135 alkalmazottjának 80 százaléka az országos minimálbért kapja. A sztrájk a múlt hét csütörtökön spontán munkabeszüntetéssel kezdődött Parajdon, aztán az állami tulajdonban levő Salrom társaság más sóbányáira is kiterjedt.

A román gazdasági minisztérium és a munkaügyi minisztérium is Bukarestbe hívta hétfőre a tiltakozók képviselőit, akik azonban megtagadták, hogy a fővárosba utazzanak. Kelemen József, a parajdi sóbánya szakszervezeti vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a Salrom bányatársaság igazgatótanácsát kedd délelőttre hívták össze, és az igazgatótanács ülése előtt nincs miről tárgyalniuk. Azt is hozzátette: Parajdra várják a társaság vezetőit.

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa ugyanakkor kijelentette, hogy az időjárási viszonyok miatt nemzetbiztonsági üggyé vált, hogy a parajdi sóbánya biztosítsa a sót az országutak és megyei utak megtisztításához. Székelyföldön havazott az elmúlt napokban, és a térségre is érvényes a meteorológiai szolgálat március elsejéig tartó narancssárga (másodfokú) figyelmeztetése a hideg időjárás miatt. A parajdi sóbánya turisztikai szintjét 2017-ben több mint 640 ezren látogatták meg. A látogatók közül 281 ezren gyógykezelés részeként léptek a bányába, 360 ezer belépés pedig turisztikai céllal történt.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.