Szupersztráda épül Angliából Amerikába Szibérián át

Egy közel húszezer kilométeres, Oroszországon keresztül futó autópályával kötnék össze Nagy-Britanniát és Amerikát, ami így a világ leghosszabb szupersztrádája lenne.

A Föld kerületének felét átszelő, összefüggő út megvalósításával kapcsolatban a javaslatokat már benyújtották, amely a már meglévő európai és ázsiai útvonalakat is összekötné. A tervek szerint Angliából a kontinensre, illetve Oroszországból Amerikába alagúton vagy komppal lehetne átkelni, így lehetővé válna, hogy Nagy-Britanniából egyenesen az USA-ba lehessen autózni.

Bár Oroszországban léteznek hosszú autóutak, azok állapota sok helyen siralmas, főként az ország keleti részén. Ilyen például a hírhedt Road of Bones (Csontok útja), amelyet a sztálini diktatúra politikai foglyai építettek, és onnan ered a neve, hogy állítólag a munkálatok során elhunytak csontjait is beleépítették az út alapozásába.

Ha megvalósulna ez az út, akkor Oroszország egy globális közlekedési elosztóhálózat lehetne – egy híd Európa, Ázsia és Észak-Amerika között –, ezáltal fellendíthetné az orosz gazdaságot és turizmust.



A több trillió dolláros út

Vladimir Fortov, az Orosz Tudományos Akadémia vezetője nemrég egy – a költségekkel egyelőre nem számoló – tervet mutatott be Vladimir Putin elnöknek, amit a Trans-Eurasian Belt Development (TEPR) névre kereszteltek. „A projekt nagyon drága, de rengeteg problémát megoldana az országban” – mondta Fortov a The Siberian Times-nak.

A világ jelenlegi leghosszabb, egybefüggő útja az Ausztráliában található Highway 1, amely közel 14.500 kilométerével az egész ország körül fut. Oroszország leghosszabb útja pedig a 11 ezer kilométeres transzszibériai sztráda.

A projekt mögötti csapat szerint a megvalósítás több trillió dollár lenne, de állítják, hogy a gazdasági előnyök messze felülmúlják majd a költségeket, és ezt egyenesen egy államok, sőt, civilizációk közötti projektnek tartják. Bár egyelőre kérdéses, hogy a pénzszűkében lévő Oroszország hogyan tudná ezt finanszírozni.

Forrás: Daily Mail


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.