Tavasszal feloldják Németországban a korlátozásokat

Március 4-től elég egy negatív teszt, hogy bejuthassanak a vendégek a szállodákba és a vendéglőkbe Németországban.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai videókonferenciájára készített javaslat szerint a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat fokozatosan kellene visszavonni. Első lépésként tízről húszra emelnék a létszámhatárt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és egyéb magánrendezvényeken. Az oltatlanoknál március 19-ig maradna az eddigi szabály, miszerint kizárólag az egy háztartásban élőkkel, vagy legfeljebb egyetlen további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt. Ugyanakkor már az első szakaszban országszerte eltörölnék azt a szabályt, hogy az oltatlanok az alapellátást biztosító üzleteken kívül nem léphetnek be boltokba. Kizárólag az általános maszkviselési kötelezettséget hagynák meg a kiskereskedelemben. Ezt a könnyítést több tartományi kormány saját hatáskörben már bevezette.

 

Második lépésként, március 4-től az oltatlanok - friss negatív gyorsteszt lelettel - ismét járhatnának vendéglőbe, és igénybe vehetnének számos szolgáltatást, például megszállhatnának hotelben. Lazítanák a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat is. A szövetségi kormány előzetes javaslata szerint beltéren legfeljebb négyezren, a szabadban - például labdarúgó mérkőzésen a stadion lelátóján - legfeljebb 25 ezren szórakozhatnának együtt. Ezeket a számokat a tartományi kormányfőkkel együtt véglegesítik majd a Handelsblatt című üzleti lap hírportálján ismertetett tervezet szerint.

Harmadik lépésként, március 20-tól egy sor további szabályt is törölnének, például azt, hogy kötelező biztosítani az otthoni munkavégzés lehetőségét minden dolgozónak, akinek személyes jelenléte nem elengedhetetlen a munkahelyen. Az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedések - közösségi maszkviselés, társas távolságtartás - viszont a tavasz kezdetével is érvényben maradnának. N

émetországban az utóbbi napokban tetőzhetett a járvány ötödik hulláma. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) hétfői kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 76 465 ember szervezetében mutatták ki a vírust, szemben az egy héttel korábbi 95 267-tel. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 49-ről 42-re csökkent. Az új esetekkel együtt 12 421 126 fertőződést regisztráltak a járvány 2020-as kezdete óta, a halálos áldozatok száma 119 977-re emelkedett.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.