Új attrakciók a Kassa-Miskolc régióban

A projekt célja, hogy a szlovák-magyar határ menti régiók nonprofit szervezeteit, illetve kis- és középvállalkozásait bevonja a határ menti terület vonzerejének növelése érdekében egy hosszútávon fenntartható szolgáltatás létrehozásába.

A COVID-19 járványhelyzet által okozott utazási nehézségek miatt a projektet megvalósító konzorcium úgy döntött, hogy a hagyományos sajtótájékoztató rendezvény helyett interneten, online sajtókonferencián tájékoztatja a szlovák és a magyar regionális sajtó munkatársait a projekt alakulásáról. A rendhagyó sajtóeseményre 2020. május 26-án került sor.

Többnyelvűség és interaktivitás

A megvalósító konzorcium (két magyar és egy szlovák KKV) olyan integrált turisztikai platformot és applikációt hoz létre, amely a régió természeti és kulturális örökséghelyszíneiről, valamint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokról, vállalkozásokról 3D virtuális séták és interaktív kiegészítő adatok segítségével nyújt az érdeklődők számára rendszerezett, könnyen elérhető és többnyelvű (magyar, szlovák és angol) információt.

A https://cbc.virtualtours.city/ weboldalon már most is látható 100 turisztikailag érdekes, vonzó helyszín a határ magyar oldaláról, és jelenleg is folyik a határ szlovákiai oldalán szintén 100 (POI – point of interest) virtuális sétára alkalmas digitális 3D-s fotózása. A projekt keretein belül készülő mobil applikáció az utazásuk során a térségbe látogatókat fogja segíteni. Az applikáció hozzáférhetőségének elősegítésére 200 db QR kód kerül kihelyezésre a határátkelőhelyek és a frekventált turisztikai helyszínek közelében.

A projekt két fontos előnyt kínál a jelenleg elérhető turisztikai információs bázisokhoz képest. Az egyik a többnyelvűség (szlovák, magyar és angol), a másik pedig az interaktivitás. Azáltal, hogy a projekt innovatív megoldásainak segítségével a látogatók könnyebben juthatnak a saját anyanyelvükön pontosabb információhoz, a várakozások szerint növekedhet a térségbe turisztikai céllal érkező látogatók száma.

A konzorciumi partnerek bíznak abban, hogy a CBC Tours projekt hatására tovább erősödik a térség turizmusa, és a régióból sokan látogatnak el a határ túloldalán található érdekes látnivalókhoz, fedezik fel a csupán karnyújtásnyira található élményeket. A turisztikai előnyök mellett a projekt megvalósítása elősegítheti a társadalmi és gazdasági együttműködések kialakulását a határ menti régiókban, valamint hozzájárulhat új munkahelyek létrehozásához is.

A Cross-border HU-SK virtual tours - CBC Tours (SKHU/1801/1.1/001) projekt 16 hónap alatt valósul meg, 2019.06.01.-2020.09.30 között. Fenntartási időszaka 3 év, a teljes költségvetése 377 894 EUR, melyből az ERFA támogatás 85%.

Forrás: Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.