Kevesebb utazási iroda, növekvő kaució

A legfrissebb adatok szerint enyhén csökkent Magyarországon az utazásszervezői tevékenységet folytató és vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók száma, ugyanakkor az irodák összességében növelték a jövő évre érvényes vagyoni biztosítékuk összegét, amiből arra következtethetünk, hogy bizakodóan ítélik meg az utazási piac várható alakulását.

A Magyar Kereskedelmi Engedélye­zési Hivatalnál minden év október végéig kell nyilatkozniuk az utazás­szervezői tevékenységet folytató és vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók­nak ez évi forgalmukról, jövő évre tervezett bevételükről, ehhez kapcsolódóan pedig a jövő évre érvényes vagyoni biztosítékuk mértékéről. A hivatal a beérkezett adatok alapján lapunk kérésére készített egy össze­foglalót a vagyoni biztosítékok alakulásáról.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi Hatóság Idegenforgal­mi Osztályának főosztályvezető-helyettese, Békési Tamás az adatokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „az adatszolgáltatás időpontjáig az utazásszervezői tevékeny­séget folytató és vagyoni biztosítékkal ren­delkező utazási vállalkozók 2014. október 31-i esedékességű, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) korm. rendelet 8. § (6) és (8) bekez­désén alapuló adatszolgáltatási és igazolási kötelezettsége kapcsán folytatott eljárási cselekmények teljes körűen még nem ke­rültek lezárásra. Néhány esetben az utazási vállalkozók nem megfelelően teljesítették jogszabályi kötelezettségüket, a szükséges intézkedéseket, pótlásokat, kiegészítéseket pedig még nem igazolták a kereskedelmi hatóság felé, így esetükben a 2015. évre érvényes vagyoni biztosíték még nem került jóváhagyásra és nem lett rögzítve a hatósági nyilvántartásban sem. Előzőekből adódóan a mellékelt lista azon utazási vállalkozók 2015. évre érvényes és jellemzően 2015. január 1-jétől hatályos vagyoni biztosítékra vonatkozó adatait tartalmazza, amely vál­lalkozók a kötelezettségüket határidőre és megfelelő módon teljesítették, így igazolt vagyoni biztosítékuk megfelelő volt.”

Kérdésünkre Békési Tamás elmondta, hogy csupán fél tucat olyan iroda akad, amely határidőre nem teljesítette a kötelezettséget, így a listákban szereplő adatok hiteles képet adnak a hazai utazásszervezői piacról.

EZERNÉL KEVESEBB SZERZŐDÉS

Békési Tamástól azt is megtudtuk, hogy 2014. év végén 653 utazási vállalkozásra vonatko­zott az előírás, ezek összesen 992 vagyoni biztosítékra vonatkozó szerződést kellett, hogy bemutassanak. Ezzel szemben 2012- ben még 685 utazási szolgáltató volt kaució­köteles, összesen 1014 szerződés alapján.

Megjegyzés: egy utazási iroda tevékenységi körétől függően több vagyoni biztosítékkal is rendelkezhet, a charterezőknek forgalmuk 20%-ának megfelelő összeget kell igazolniuk, a nem charterező kiutaztatóknak árbevéte­lük 12%-át kell biztosítaniuk, míg a belföldi túraszervezők esetében ez az arány csupán 3%. Aki többféle tevékenységet végez, több vagyoni biztosítékot köteles igazolni.

Az idei évvel kapcsolatos érdekesség, hogy az Uniqa biztosító kiszállt a versenyből, és a jövő évtől megszüntette vagyonibiztosí­ték-termékét, így a piacon már csupán négy szolgáltató kínál ilyen jellegű szolgáltatást.

BIZAKODÓ IRODÁK

Becslésünk szerint így 2014. év végén össze­sen 16 milliárd forintos vagyoni biztosítékot igazoltak az erre kötelezett hazai utazásszer­vezők, ami jelentős növekedés a 2013. év végi 13,5, illetve a 2012-es 15 milliárd forinthoz képest. Tény ugyanakkor, hogy a 2014 év eleji adat azért ilyen alacsony, mert a Best Reisen csődje miatt év közben kiesett az egyik leg­magasabb vagyoni biztosítékot jegyző iroda. A növekedés ennek ellenére mindenképpen szembetűnő, és amint azt nyár végi körké­pünkben is elolvashatták, az utazásszervezők többsége is forgalomélénkülésről számolt be.

Ezek után lássuk, hogy mit olvashatunk ki a statisztikákból: az összesen 23 céget felölelő charteres utazásszervezői lista élén, mint azt a korábbi években már megszokhattuk, a N-U-R Neckermann áll, hárommilliárd forin­tos vagyoni biztosítékkal. Ez azt jelenti, hogy egymaguk közel akkora forgalmat bonyolíta­nak ebben az üzletágban, mint a következő három utazásszervező (IBUSZ, Green Travel, Kartago Tours) együttvéve. A triász mindhá­rom tagja egymilliárdos vagy azt alig meg­haladó mértékű vagyoni biztosítékot igazolt.

Az élboly után ismét egy kis szünet kö­vetkezik, majd a következő három helyen szereplő iroda (Unitravel, Taurus Reisen, Sun and Fun Holidays) mindegyike 500 millió forint körüli kauciót tett le, bár az Unitravel kauciója inkább a 600 millióhoz közelít. Nyol­cadik helyen az Anubis Travel áll 383 milliós vagyoni biztosítékkal, kilencedik az első vidé­ki iroda, a debreceni székhelyű Grand Tours 2000 330 milliós kaucióval, míg a top tízbe a Budavár Tours fért be 198 milliós vagyoni biztosítékával.

Alig lemaradva tőle 11. a Robinson Tours 192 milliós biztosítékkal. A 12. helyezett Bono, a 13. helyen álló Apollon Travel, a 14. Personal Tours és a 15. Premio Travel még 100 millió forint körüli vagy afeletti kauciót igazolt, az utánuk következő irodák vagyoni biztosítéka csupán 10–60 millió forint közötti összeget tesz ki.

VÁLTOZÁSOK NÉGY ÉV ALATT

Érdekes fejleményeket látunk, ha össze­hasonlítjuk a friss adatokat az egy évvel ezelőttiekkel. A NUR 2,3 milliárd forintról hárommilliárdra növelte kaucióját, ami 30%-os növekedést jelent. Az IBUSZ 1,1 milliárd forintra növelte kaucióját idén, így orrhosszal megelőzte a dobogó harmadik fokán álló, vagyoni biztosítékát 880 millióról 1,060 millióra növelő Green Travelt, amely azonban tavalyhoz képest egy helyet lépett előre.

A Kartago Tours immár három éve nem változtatott, egymilliárdos kauciója eddig elég volt a harmadik helyre, de a Green bővü­lése révén most már csak a negyedik helyet jelenti számára.

Érdemes odafigyelni ugyanakkor a lista következő néhány helyezettjére is. Az Unitravel például az utóbbi négy év alatt lépésről lépésre 399 millióról 583 millióra növelte kauciója mértékét, ezzel az évekkel ezelőtti hetedik helyről már tavaly az ötödikre lépett elő, és ezt a pozíciót most meg tudta őrizni.

Lendületes fejlődést mutat ebben a csa­patban azonban több más túraszervező is. A Taurus Reisen a vizsgált négy év alatt szintén jelentősen növelte forgalmát: kaucióját ennek megfelelően 112 millióról most már 540 milli­óra növelte, és a hatodik helyre jött fel a toplis­tán. Hasonlóan erős tempóban fejlődik a Sun & Fun Holidays, amely szintén négy év alatt 220-ról 480 millióra tornázta fel a vagyoniját.

Az Anubis Travel, amely 2014-ben még kifejezetten óvatos volt, és tavalyelőtthöz képest csökkentette biztosítékát, most újra növelte azt 330-ról 383 millió forintra. Ez a növekedés sem volt elegendő azonban pozíciója megtartásához a toplistán, a Sun & Fun és a Taurus most először megelőzte az Anubis Travelt a toplistán.

Igencsak bizakodó a jövő évet illetően a Grand Tours 2000, amely 250-ről 330 mil­lióra növelte vagyoni biztosítékát, és hasonló a helyzet a Budavár Toursnál is, amely 160- ról 198 millióra emelt.

Említésre méltó a Bono (110-ről 130 mil­lióra) és a Personal Tours (72-ről 96 millióra) kauciónövelése, ezzel szemben az Aeolus jóformán egyedüliként a charterezők közül 71- ről 59 millióra csökkentette kauciója mértékét.

Új szereplő viszont a listán az Express Travel International (ETI) 52 milliós kaucióval, amely bécsi anyacége fedezetével végezte tavaly még tour-operációs tevékenységet.

Arányait tekintve feltűnő továbbá a TUI növekedése, 2014-es, nagyon visszafogott 22 milliós kaució után az idei évre 32 millió forintot igazolt.

NŐ A KERESLET A KÖRUTAZÁSOK, ALTERNATÍV TÚRÁK IRÁNT

Nem változott a sorrend az egy évvel ezelőt­tihez képest a nem charterező kiutaztatók toplistáján, amelyeknek forgalmuk 12%-át kell vagyoni biztosítékkal fedezniük.

A lista élén, akárcsak a korábbi években, a Fehérvár Travel áll, amely ismét jelentő­sen növelte vagyoni biztosítékát. Az iroda 2012-ben még 528 millió forintos biztosítékot igazolt, 2015-re azonban már 720 millióra növelte ezt az összeget.

Akárcsak tavaly, az idén is az OTP Travel áll a második helyen, a 2014. évivel megegye­ző, 282 millió forintos vagyoni biztosítékkal. Az iroda adatai nem szerepelnek a 2012-es, illetve a 2013-as listákban, ennek oka, hogy korábban a 20%-os kaució hatálya alá tar­tozott. Harmadik helyen áll, akárcsak tavaly, a Tensi, amely azonban újra növelte vagyoni biztosítéka összegét, így újra akkora a bizto­sítéka, 230 millió forint, mint két évvel ezelőtt.

Az első három helyezett sorrendje tehát nem változott az utóbbi egy évben, ugyan­ez nem mondható el a következő néhány iroda esetében. Negyedik helyre jött fel a Z(s)eppelin, amely négy éve még a hatodik helyen szerepelt, 96 milliós vagyoni biztosí­tékkal. A négy év alatt a biztosíték összegét fokozatosan növelve ma már 150 milliós a kauciója az irodának.

A listán az ötödik helyezett a Vista, amely négy évvel ezelőtt kauciója alapján még a harmadik volt, ugyanakkor – mivel tavalyelőtt és tavaly csökkentette vagyoni biztosítékát – az elmúlt két évben lejjebb került a tabellán. A Vista 2015-re érvényes 133 millió forintos kauciójával visszator­názta magát a négy évvel ezelőtti szintre, ugyanakkor ez a forgalom ma már nem elég a harmadik helyre a toplistán, mivel mások nagyobb arányban növekedtek.

A hatodik helyet immár három éve stabi­lan tartja a Haris Travel Club, amely kaucióját a tavalyi szinten, 120 millió forinton hagyta.

Három helyet lépett viszont vissza ta­valyhoz képest a hetedik helyen álló BCD Travel, amely előzőleg évről évre jelentősen növelte vagyoni biztosítékát, 2015-re viszont 94 milliót igazolt az idei 126 millió forint után. A nyolcadik helyen álló Mauri nevéhez fűző­dik talán a legnagyobb arányú kauciónövelés, hiszen a 2014-es 60 millió után 2015-re 90 milliós vagyoni biztosítékot állított be.

A kilencedik helyen álló szegedi Proko Travel szép fokozatosan növelte vagyoni biz­tosítékát az utóbbi három évben, a tavalyi 85 millió után 2015-re 90 milliós kauciót igazolt.

Igazi üstökös a listán 10. helyezett ProCom Consulting, amely 2013-ig még be sem került az első 40-be, 2014-ben 38 milliós kaucióval a 24. volt, 2015-re viszont már 80 milliós vagyoni biztosítékot igazolt. 11. he­lyen áll kauciója alapján az 1000 út utazási iroda, amely már elfoglalta ezt a helyezést három évvel ezelőtt, azonban a következő két évben – mivel csökkentette vagyoni biztosí­tékát – jelentősen hátrébb került a toplistán. Az iroda az idei 60-ról 70 millióra növelte kaucióját 2015-re.

A 12. helyezett AB Agro szépen, egyenle­tesen növelte kaucióját az utóbbi évek során 51-ről 71 millióra. A 13. helyen álló TdM Travel az 2014. évivel megegyező összeget, 69,6 milliót igazolt jövőre, bár három éve még csak 48 millió volt a kauciója.

Óvatos a jövő évet illetően a Weco Travel, amely 2012-ben még a toplista negyedik helyén állt 118 milliós vagyoni biztosítékkal.

Az évek során a kaucióját az iroda a felére csökkentette, 2015-ben már csak 60 milliós a fedezetük. Ebben nyilvánvalóan közreját­szik az is, hogy a jövőben kizárólag üzle­ti utaztatással kívánnak foglalkozni, ezért szabadidős üzletágukat a Chemol Travel márkanévvel együtt tavaly eladták az iroda korábbi tulajdonosának, Hóka Péternek.

Említést érdemel még a 15. helyezett Utazom.com menetelése, 2014-re 42 millió forintos vagyoni biztosítékot igazolt, ez akkor a 21. helyre volt elég a toplistán. Ezzel szem­ben 2015-re már 60 milliós a kauciója. Az idei 48 millióról 59 millió forint fölé növelte vagyoni biztosítékát jövőre a Baraka, és hasonlóan 10 millióval növelte biztosítékát a szintén nem a tömegturizmusra specializálódott Eupolisz is, amely az idei évre 48 milliót igazolt.

A három éven át 43 millió forintos kau­ciót igazoló Quaestor immár már új néven, QuaesTourként 34,4 millió vagyoni biztosítékot jelentett be. Jelentős mértékben, az 2014-es 32 millióról idénre 41 millióra növelte kaucióját a Ruefa Reisen is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.