A természet és építészet összeölelkezése a nagyerdő szívében

Hangulatos projektzáró ünnepség keretében október 3-án hivatalosan is átadták a nagyközönségnek a Debreceni Gyógyfürdő Kft. legújabb fejlesztéseit: a felújított termálfürdőt, az újonnan kialakított szaunavilágot, a fürdőhöz kapcsolódó szállodában a vendéggeneráló fejlesztéseket, valamint az egészségügyi szolgáltatások szélesebb körét. 

Az avatóünnepségen – a projekt jelentősége, valamint a fürdő- komplexum tulajdonjoga okán – a cívis város első emberei mondtak ün- nepi beszédet, majd a szalag átvágása után a meghívottaknak bemutatták a vadonatúj szolgáltatásokat.

A DEBRECENIEK MÁR IMÁDJÁK, IGAZI GYÓGYTURISZTIKAI CÉLPONTTÁ VÁLHAT

Kósa Lajos, a város polgármestere rövid tör- téneti áttekintés után a debreceni Nagyerdő teljes rekonstrukciós ívét vetítette a hallga- tóság elé, amelyben jelentős szerepet kapott a most véget ért fejlesztési ütem. Egyben ígéretet tett arra, hogy sokak kívánságára hamarosan a strandfürdő is megújul, most azonban, hogy ez a nagy lélegzetű projekt lezárult, a Víztorony következik. Dr. Papp László alpolgármester hozzátette, a több mint húszmilliárd forintból megvalósuló be- ruházás-sorozat városuk szívének, tüdejének újratervezését jelentette, és meggyőződé- se, hogy ennek részeként az Aquaticum- komplexummal Magyarország egyik leg- jobb, legkeresettebb wellnessközpontját, gyógyturisztikai célpontját hozzák létre.

A TERMÁLFÜRDŐ ÚJ KÖNTÖSE

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. 500 millió forint értékű támogatást nyert az Észak-Alföldi Ope- ratív Program Turisztikai attrakciók és szol- gáltatások fejlesztése című pályázati kiíráson az új Széchenyi-terv keretében. A több mint egymilliárd forintos összköltségvetésű projekt keretében a vállalat az Aquaticum Termálfür- dő korszerűsítését, a meglévő szolgáltatások számának bővítését és minőségének javítását valósította meg. Felújították a teljes medencecsarnokot, amelyet a négy alapelem – a tűz, a víz, a föld és a levegő – színvilága inspirált. Mindezt a csarnok központjában a „lélek kútja”, azaz a váltófürdő fogja közre. A csarnokba természetes anyagokat – gránitot, travertin mészkőburkolatokat, csempéket és üvegmo- zaikokat – építettek be. Látványos változás az is, hogy a medencék üvegmozaik burkola- tot kaptak. A csarnok építészeti és gépészeti szempontból is megújult, így energiatakarékos, ezáltal gazdaságos üzemeltetés valósulhat meg. Hőszigetelt lett az üvegezés, megújult a légtechnikai rendszer, energiatakarékos vi- lágítótesteket és led lámpákat szereltek fel, padlófűtést vezettek be mindenhová. új pihe- nőhelyeket alakítottak ki, élő, zöld növényekkel hozták közelebb a természetet a vendégekhez.

EURÓPA-SZINTŰ SZAUNAVILÁG

A termálfürdőben több száz négyzet- méter alapterületű, európai színvonalú szaunavilágot alakítottak ki, amelyben finn és stollen szaunák, gőzkabinok, jég- kút, tepidárium, infraszauna, hideg vizes csobbanómedence, Kneipp-medencék és élményzuhanyok szolgálják a vendégek ki- kapcsolódását. A szaunavilág területén két elkülönített pihenőszoba és egy pihenőkert kiépítése is megvalósult, és az ajánlatokat úgy alakították ki, hogy a szaunák a termál- fürdő igénybevétele nélkül is használhatók.

NÉGYCSILLAGOS SZÁLLODA-ÖTCSILLAGOS SZOLGÁLTATÁSOKKAL

A múlt év nyarán kezdődött és most lezárult szállodai beruházások összköltsége több mint 951 millió forint volt, ennek keretében a hotel kétlépcsős korszerűsítésen esett át. A felújítás első ütemében kiépült az új szállodai bejárat (eddig a fürdővel közös volt), a földszinti lobbi, a hotel egyik épület- szárnyában teljesen megújultak a szobák. A kétágyas szobák és a korábbi két légterű apartmanok mellett egy légterű, úgyneve- zett juniorapartmanok épültek ki, egyedi felszereltségű fürdőszobákkal. A magasabb igények kielégítését szolgálják a Terra Deluxe és Luna Deluxe, nagy alapterületű, exkluzív apartmanok, amelyeket a legújabb trendek alapján szereltek fel. A projekt második ütemében felújítás- ra kerültek a másik épületszárny szobái. Itt a szobák fele családbarát kialakítású, ez szín- világukban és kialakításukban is tükröződik. Ugyanitt található a legmagasabb színvonalat elváró családok számára a Sol Deluxe elneve- zésű apartman, amely nagy alapterületével, családbarát belső kialakításával és három légterével biztosít exkluzivitást. Elvárás volt a vendégek részéről, és most megvalósulha- tott az is, hogy minden szobába nagy képer- nyős led televíziókat helyeztek el. A korábbi két napozóterasz beépíté- sével egy megnövelt alapterületű fitnesz- termet és gyerekjátszót is átadtak a pro- jektzáró alkalmával. Ezek egymás mellett vannak, és együttesen több mint 300 m2-t tesznek ki. A rendezvénytermeket is átépítették, a legújabb technikával látták el, és új textí- liákkal, valamint bútorokkal rendezték be.

NATURA ÉTTEREM, AHOL A LEHETETLEN KÍVÁNSÁGRA CSAK NÉHÁNY PERCET VÁRNI KELL

A szálloda mostantól új ágazattal bővítette szolgáltatásait, amelynek segítségével első- sorban az ételintoleranciával élők számára kínál egyedi étkeztetési lehetőséget a hotel éttermében. Egyre több embernél diagnosz- tizálnak ugyanis ételallergiát vagy -intoleran- ciát, amikor szigorú diétát kell tartani. A szál- lodába az elmúlt években sok olyan család érkezett, amelyben akár már a gyermekek is születésüktől fogva vagy később kialakult ételintoleranciával rendelkeznek, mint például liszt-, tejcukor-érzékenység, tojásallergia stb. A koncepció a diétás konyha és a Natura étterem kialakításával az volt, hogy legyen Magyarországon egy olyan szálloda, ahol külön kérés nélkül és folyamatosan, a kínálat állandó részeként ezekre a célcsoportokra is főznek.

ÚJ GYÓGYÁSZATI KÍNÁLAT, ÚJRAHASZNÁLT VÍZENERGIA

A termálfürdő teljes rekonstrukciójával pár- huzamosan frissült és bővült a fürdő egész- ségturisztikai kínálata is. A megújult egész- ségügyi központ részeként orvosi rendelők, fizikoterápiás kezelők és nappali pihenőterek létesültek. A fürdőkomplexum egy új, belsőépítésze- tileg és funkcionalitásában is kiemelkedő öl- tözőegységet kapott. A pénztári, gyógyászati, regisztrációs funkciók is átszervezésre ke- rültek, modern, a mai kor követelményeinek megfelelő ergonómiai és informatikai hát- tértámogatás biztosításával.A hévízkút melléfúrásos felújításával jelentő- sen nőtt a fürdők üzembiztonsága. A 67 Cel- sius-fokos termálvíz lehetőséget ad a geoter- mikus energia felhasználására, amely besegít az épület fűtésébe és a használati meleg víz előállításába. A medencékből a csatornába elfolyó vizek hőtartalmát is hasznosítják – a szálloda és a meden- cecsarnok fűtésére – a létrejött fejlesztések eredményeként.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.