Kiemelt szerepet szán az új kormány a turizmusnak

„Kiemelt szerepet kap a turizmus Magyarország gazdasági stratégiájában” – kezdte beszámolóját Dr. Matolcsy György, turizmusért is felelős nemzetgazdasági miniszterjelölt az Országgyűlés Sport- és turisztikai illetve Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága előtti meghallgatásán.

Mivel a turizmus a bruttó hazai össztermék 6-7%-át állítja elő, illetve 400 ezer főt foglalkoztat, kulcsterületként kezelendő - mondta el Matolcsy György. Mi több, a Fidesz által létesítendő 1 millió munkahely harmada az ágazatban valósulhat meg. Persze nem egyik napról a másikra. A meghallgatás alatt végig higgadtan reagáló, szinte minden kérdésre szakszerűnek tűnő választ adó Matolcsy türelemre intett: az általa felvezetett, tervezett változások csakúgy, mint a képviselői kérdésekben megfogalmazott elvárások véghezviteléhez időre van szükség. Az elképzelés szerint egy négylépcsős cselekvési tervvel kívánja az új kormány megoldani a turizmus gondjait. Elsőként - ismertette Matolcsy György - a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát (NTS) újra kell gondolni. Ezzel egyetértve Hadházy Sándor, Visegrád polgármestere, a Sport- és turisztikai bizottság immár kormánypárti tagja az NTS évenkénti felülvizsgálatára biztatott. Második lépcsőben - folytatta a miniszterjelölt - meg kell alkotni az ágazatot egészében szabályozó Turizmus Törvényt. Harmadikként a megfelelő közgazdasági környezet megteremtése szükséges. Ennek négy komponensből: az adózási jogszabályok és terhek egyszerűsítése, bürokrácia csökkentése, beruházások átcsoportosítása illetve a szakképzés megreformálása. A cselekvési terv negyedik lépcsőjeként elengedhetetlen a megfelelő kormányzati és üzleti szervezési környezet.

A meghallgatás során elhangzottak alapján kiemelt szerep juthat a szakképzés megreformálásának. Matolcsy úgy véli: a turisztikai szakképzés teljes egészében felülvizsgálatra szorul. A cél az - tette hozzá a miniszterjelölt -, hogy megfelelő mennyiségű és képzettségű szakember kerüljön ki a munkaerő piacra, illetve, hogy az elmélet és a gyakorlat azonos súllyal bírjon a képzések során. (A témáról bővebben a Turizmus Trend 2009/9. és 10. számában olvashat.) Óvatos válaszokat kaptak a turisztikai marketing költségvetését, illetve a szakmai szervezetekkel történő együttműködést firtató kérdéseikre a képviselők. A bizottság ellenzékbe szorult korábbi alelnöke, Pál Béla kérdésére, miszerint megmarad-e a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB), illetve, mi lesz a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) sorsa, Matolcsy György diplomatikus reagálásában kifejtette: „El kell döntenünk, hogy mit szeretnénk és hogyan, majd ehhez igazítjuk a forrásokat.” Nem hivatalos forrásokból a Napi Turizmus úgy értesült, hogy az MT Zrt. tovább folytatja tevékenységét, személycserék azonban várhatóak.

A meghallgatáson megjelent képviselők közül többen felvetették az Üdülési Csekk rendszerének átgondolását, illetve a megadóztatásának megszüntetését. Az Üdülési Csekk egyes szolgáltatásait kiválthatja egy, a Széchenyi Gazdaságfejlesztési Társaság által javasolt kártyával, az ún. Rekreációs Kártyával. Szintén képviselői kérdésre reagálva Matolcsy György tájékoztatott: a turizmus fejlesztésére fordítható uniós források elosztását a hatékonyság érdekében szintén újra kell gondolni. Erre lehetőség van, a források átcsoportosítása a nemzeti kormányok hatáskörébe tartozik. Egyszerűbb adóztatást helyezett kilátásba a miniszterjelölt a falusi turizmus számára, illetve több képviselő kérdésére is válaszolva Matolcsy elmondta: felül fogják vizsgálni a falusi vendéglátást megnehezítő, sokat vitatott élelmiszer-higiéniai szabályrendszert (HACCP) is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.