Van hova fejlődnünk

Biztatóan alakulnak idén a hazai szállodaipari mutatók, de messze vagyunk még az európai élvonaltól. A magyar szállodák teljesítményük alapján a régió középmezőnyébe tartoznak, Budapest ellenben alig négy-öt versenytársát előzi meg a vizsgált 31 európai város közül.

A főszezon statisztikái alapján valószínű, hogy a 2012-es rekordév után az idei még jobb lesz a magyar turizmus számára. De hogyan teljesítettünk az európai és a régiós országokhoz képest? – kiderül a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) friss trendriportjából, amely a KSH-statisztikák mellett az STR-riport által tapasztalt trendeket is feldolgozza.

A statisztikák szerint az idei év első hét hónapja során mind a vendégek, mind a vendégéjszakák, sőt az átlagárak és az egy kiadható szobára jutó bevételek is nőttek Magyarországon. Az MSZÉSZ friss trendriportja szintén ezt támasztja alá. A KSH adatai szerint Magyarországon idén január–júliusban a hazai szállodák átlagos foglaltsága 47,3% (a bázisnál 2,1 százalékponttal magasabb), a bruttó átlagszobaár 15150 Ft (+3,7%), a bruttó Revpar (egy kiadható szobára jutó árbevétel) 7168 Ft (+8,6%) volt.

2013 július hónapjában a hazai szállodák teljesítménye a korábbi hónapokét meghaladó mértékben javult. Örvendetes, hogy ez a javulás főként a szállodai bruttó átlagszobaár (8246 Ft) 6,6%-os növekedésének köszönhető, a kereslet növekedése ugyanis elmaradt az első fél évben tapasztalttól: a belföldi vendégéjszakák száma 7,9%-kal, a külföldieké csak 1,7%-kal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest. A magasabb átlagár és az átlagos foglaltság 2,9%-os javulásának eredményeként a bruttó Revpar (9466 Ft) 10,5%-kal nőtt 2012 júliusához képest.

Az országos adatoknál júliusban a budapesti szállodák teljesítménye kissé gyengébb volt. Ebben a hónapban a fővárosban a szállodai vendégéjszakák száma – az első fél év növekedési ütemétől messze elmaradva – csupán 0,4%-kal emelkedett. A külföldi vendégéjszakák száma a tavalyi szinten maradt. A havi átlagos 67,8%-os foglaltság 1,2 százalékponttal elmaradt a bázistól. Az átlagszobaár (19611 Ft) 12,1%-kal javult, ennek köszönhetően a Revpar (13 302 Ft) a fővárosban is emelkedni tudott (+10,3%).

A kereslet továbbra is az olcsóbb szállodák felé tolódik. A fővárosban a háromcsillagos szállodák szobafoglaltsága 2013 júliusában kiugróan javult tavalyhoz képest. A hetedik hónapban országos szinten 63,3%, Budapesten 69,4% lett, ami 11,4, illetve 14,1 százalékpontos javulást jelent. Kiugróan javult a kategória Revparja is: tavaly júliushoz képest országos szinten 29,4%-kal 11 566 Ft-ra, Budapesten 25,8%-kal 10 368 Ft-ra nőtt.

MEGUGRÓ ÁRBEVÉTELEK

2013 január–júliusi időszakában a magyarországi szállodák összes bruttó árbevétele 146,9 milliárd Ft (+10,4%), az összes bruttó szobaárbevétele 81,6 milliárd forint (+10,2%) volt. Budapesten 2013. január–július között a szállodák összes árbevétele 70,9 milliárd Ft (+12,6%), összes szobaárbevétele 43,6 milliárd Ft (+11,8%) volt. A balatoni régióban az időszakban a szállodák bruttó árbevétele 22,8 milliárd Ft (+12,7%) lett. Az öt évvel ezelőtti eredményekhez viszonyítva országos szinten az idei ös�szes árbevétel 23,6%-kal, a bruttó szobaárbevétel 20%-kal javult. (Érdemes megjegyezni, hogy 2008 és 2013 között a szállodai szobaszám körülbelül 12%-kal nőtt, és az infláció meghaladta a 25%-ot.) Budapesten a javulás mértéke 35,8%-os, illetve 13,8%-os a 2008-as bevételekhez képest, a szállodai kapacitás körülbelül 20%-os növekedése mellett. Míg a Balatonnál a javulás 8,5%-os, illetve 13,3%-os az öt évvel ezelőtti bevételekhez képest.

OROSZORSZÁG MEGELŐZTE AUSZTRIÁT

A beutazás szempontjából meghatározó tíz legfontosabb piacunk közül Nagy- Britannia, Oroszország, Franciaország, Olaszország, Csehország és az Egyesült Államok esetében növekedés, míg Ausztria, Németország, Románia és Spanyolország esetében csökkenés történt a szállodai vendégéjszakák számában idén január–július között.

Az orosz és a brit beutazás olyan dinamikus ütemben növekedett, hogy megelőzte a kismértékben csökkenő osztrák piacot, így a hagyományosan második legnagyobb küldőpiacunk a negyedik helyre szorult vissza a szállodai vendégéjszakák számát tekintve.

Figyelemre méltó növekedést tapasztalhattunk az Ázsiából érkező szállodai vendégéjszakák számában is – írja az MSZÉSZ összefoglalója: 2012 első hét hónapjához képest az idei azonos időszakban 18,8%-kal 446 ezerre nőtt. A KSH itt tartja nyilván az izraeli vendégéjszakákat is. Az innen érkező összesen 131 ezer vendégéjszaka 59,7%-kal több a bázisnál. Az ázsiai és ezen belül az izraeli vendégéjszakaszám növekedésében meghatározó szerepe lehet a Wizzair új telavivi és bakui járatainak.

EURÓPA LEMARADÓBAN

Az STR-riport adatai szerint szobafoglaltság terén Ausztrália & Óceánia (72,4%), Délkelet-Ázsia (71%) és a Közel-Kelet (67,2%) hoteljei érték el 2013 első hét hónapjában a legjobb eredményt. A legmagasabb nettó átlagszobaárat a Közel- Keleten tudták érvényesíteni a szállodák. Európában az átlagszobaárak 1,6%-kal romlottak tavalyhoz képest. Nettó Revparban a vizsgált időszakban az első három helyen a Közel-Kelet (105,4 euró), Ausztrália & Óceánia (94,4 euró) és Délkelet-Ázsia (77,7 euró) szállodái végeztek, míg Európában a nettó Revpar 67,2 euró volt. Idén júliusban az egyes régiók közül a Közel-Keleten üzemeltetett szállodák teljesítménye volt a legjobb. Európában júliusban a szállodák átlagos kihasználtsága 73,5% (a múlt évhez képest +1,7 százalékpont), a nettó szobaár 102,3 euró (–5,5%), a nettó Revpar 75,2 euró (–3,3%) volt.

Az STR-riport szerint 2013. január–július között Európában a szállodák átlagos szobafoglaltsága 66,1%, nettó átlagszobaára 101,7 euró, nettó Revparja 67,2 euró volt. A szobafoglaltság 1,3 százalékponttal emelkedett, a nettó átlagszobaár 1,6%-kal csökkent, a nettó Revpar 0,3%-kal magasabb lett a múlt évhez hasonlítva. Az európai régiók között a legjobb teljesítményt szobafoglaltságban Észak-Európában, nettó átlagszobaárban és nettó Revparban Nyugat-Európában mérték.

A vizsgált öt kelet-közép-európai ország (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közül 2013 első hét hónapjában a legjobb teljesítményt Ausztria szállodái érték el 66,3%-os szobafoglaltsággal, 92,2 euró nettó átlagszobaárral és 61,2 euró nettó Revparral. A második helyen a cseh hotelek végeztek 63,8%-os kihasználtsággal, 68,9 euró nettó átlagszobaárral, 44 euró nettó Revparral. A magyarországi szállodák idén január–július között szobafoglaltságban 62,7%-kal a 3., nettó átlagszobaárban 61,7 euróval a 4., nettó Revparban 38,7 euróval a 3. helyen végeztek az ötből. Július hónapban Revpar tekintetében ugyancsak a 3. helyet értük el. Ebben a hónapban a hazai szállodák átlagos foglaltsága 72,2%, nettó átlagszobaára 62,9 euró, nettó Revparja 45,4 euró volt. 2013 január–július között az STR-riportban szereplő 31 város közül szobafoglaltságban az első három helyet London (80,9%), Párizs (78,7%) és Edinburgh (77,1%) szállodái szerezték meg. Nettó átlagszobaárakban a legjobb eredményt elérő három város sorrendje Párizs (262,2 euró), Genf (247,8 euró) és Zürich (182,2 euró). Nettó Revparban a TOP 3: Párizs (206,4 euró), Genf (164,9 euró) és Tel-Aviv (133,6 euró). 2013. január–július között Budapest szállodái a vizsgált 31 város közül szobafoglaltságban 63%-kal a 25. (Athént, Pozsonyt, Bukarestet, Madridot, Tallint és Vilniust megelőzve), nettó átlagszobaárban 65,8 euróval a 29. (Pozsonyt és Vilniust megelőzve), nettó Revparban 41,5 euróval a 28. helyet érték el (Bukarestet, Pozsonyt és Vilniust megelőzve).

2013 júliusában az STR-riportban szereplő európai városok közül Budapest szállodái szobafoglaltságban 72,4%-kal a 19. helyen, nettó átlagszobaárban 66,4 euróval a 27., nettó Revparban 48,1 euróval a 27. helyen végeztek (Pozsonyt, Varsót és Vilniust megelőzve). Bécs, Budapest és Prága szállodáinak 2013. január–júliusi teljesítményét ös�- szehasonlítva megállapítható, hogy az átlagos kihasználtság Bécsben 67,1%, Prágában 66,4%, Budapesten 63% volt. A nettó átlagszobaár az osztrák fővárosban 93 euró, Prágában 70,9 euró, Budapesten 65,8 euró lett. A nettó Revpar terén a szállodák Bécsben 62,4 eurót, Prágában 47,1 eurót, Budapesten 41,5 eurót értek el. Idén január–július között a három városban a Revpar-mutató Budapesten 6,4%- kal, Prágában 0,6%-kal javult, miközben Bécsben 2,8%-kal romlott.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.