La Manga, és ami mögötte van

Murcia régió része a spanyolok riviérájaként számon tartott La Manga, ahová hazánkból is közlekedik charterlánc a nyári szezonban. A regionális önkormányzat és marketingszervezet célja, hogy a tengerparti üdülésen túl más vonzerőkkel is Murciába csábítsák a külföldi turistákat. Az egészség- a falusi és a kulturális turizmusban látnak kitörési pontot.

'

Spanyolország egyik legkisebb régiója, Murcia az ország dél-keleti partvidékén Andalúzia és Valencia között húzódik. Az elmúlt öt évben több mint négyszeresére nőtt az odalátogató külföldi turisták száma. 2004-ben összesen 3,8 millió turistaérkezést regisztráltak a Nap otthonaként aposztrofált régióban, ahol az év 300 napján süt a nap, és télen is csak 11 Celsiusfokig hűl le a hőmérséklet. 250 kilométer hosszú tengerpartján túlnyomó többségben belföldiek nyaralnak. Az ő igényeikre berendezkedett, önellátó rendszerben működő apartmanházak csaknem olyan nagy számban sorakoznak a strandok mentén, mint a szállodák. A tengerhez érkező külföldi vendégek 80 százaléka brit. Az angolszász nyugdíjasok a holt szezonban valósággal ellepik a partokat. A beutazó turisták elsősorban az északi szakaszt, La Mangát keresik fel, amely 22 kilométer hosszú, néhol mindössze száz méter széles földnyelv, végeláthatatlan szállodasorral a Földközi- tenger és a Mar Menor, vagyis a Kis-tenger között. A sekély, meleg, sós vizű és szélcsendes óriáslagúna, a Mar Menor a kisgyermekes családok kedvence és egyben a vízi sportok (szörf, vitorlázás, vízisí, tengeri kajak, jet ski) fellegvára. A búvárkodás szerelmesei a Földközi-tengert választják. A La Manga-i partokat Európa legjobb merülőhelyeként tartják számon a gazdag élővilág és a hullámsírban nyugvó hajóroncsok miatt. Búvárközpontjai egész évben nyitva tartanak.

Falusi turizmus és thalasso-terápia

A partvidéktől kissé távolabb húzódik a citrom- és narancsligetektől, barackosoktól, pálmafáktól zöldellő Ricote völgye. Az ott élő szolgáltatók az elmúlt öt évben tetemes uniós támogatást kaptak a tradicionális mesterségek felelevenítésére, a környezettudatos gazdálkodásra, a falusi turizmus körülményeinek javítására, vonzerő- és szálláshelyfejlesztésre. A hegyekkel körülvett Ricote kitűnő adottságokkal rendelkezik raftingozáshoz, hegymászáshoz is.

A spanyol régiók kínálatát tekintve Murcia egészségturizmusa egyedi terméknek számít. Az abban rejlő lehetőségeket konzorciumba tömörülve igyekeznek kiaknázni a szállodák, fürdők és önkormányzatok. Központi támogatással számos fejlesztés valósult meg az elmúlt évek során. Az egészségturisztikai szolgáltatásokat főként hotelekben vehetik igénybe az odalátogatók. A régió kilenc egészségközpontjából öt a partvidéken helyezkedik el, és thalasso- terápiára specializálódott. Kettő gyógyvizes, másik kettő pedig termálvizes szolgáltatásokat nyújt. Murcia a golfturizmushoz is nagy reményeket fűz. A jelenlegi 4 golfpálya mellé hamarosan további 4 épül. A régió a nyelvtanulás központja is egyben, ahol a külföldiek nyelviskolákban és a vendégszerető lakosság körében könnyen elsajátíthatják a spanyol nyelvet.

Barlang a barackosban

Murciában a kultúrára szomjazók is megtalálják a számításukat, olykor ott, ahol nem is sejtenék. A Ricote völgy egyik őszibarackligetének mélyén világörökségi helyszín rejtőzik. Az 1989-ben UNESCO-védettség alá vont föld alatti ősemberbarlang, a La Serreta 6000 éves barlangrajzait szervezett túrák keretei között tekinthetik meg az érdeklődők. A kikötőváros, Cartagena 3000 éves múltra tekint vissza. A Krisztus előtti korból, az ókeresztény, pun, római és bizánci időkből egyaránt fennmaradtak építészeti emlékei. Érdekesek legújabb kori történelmének mementói is, azok a hegybe vájt óvóhelyek, amelyekben a spanyol polgárháború során, bombatámadások idején húzódott meg a lakosság. A Lorca óvárosának szűk, kacskaringós utcácskái fölött magasodó vár mindössze 3 éve nyerte el jelenlegi impozáns formáját. Önkormányzati, régiós, állami és uniós forrásokból építette újra a város az egykor földig rombolt mór végvárat, hogy az idegenforgalom szolgálatába állítsa. Az erődben interaktív, játékos és kreatív módon, színészek tolmácsolásában ismerhetik meg a látogatók a helyi történelmet.

Nem csak hívőknek

A régió nyugati csücskében fekvő Caravaca de la Cruz a világ öt szent városának egyike. Az ott őrzött kettős kereszt alakú szentségtartó Krisztus keresztfájának három darabját rejti. A zarándokok százezreit vonzó kultikus tárgy a legenda szerint 1232-ben került a városba. Angyalok hozták Jeruzsálemből, hogy legyen mivel királylyá szentelni a mórok vezérét, miután a templom régi keresztjének lába kelt. Az isteni adomány érkezéséről minden év májusának első hetében díszes fiestával emlékeznek meg a helyiek.

A négyszázezres lakosú régiós székhelyen, Murciában őrzik a 18. század leghíresebb spanyol szobrásza, Francisco Salzillo vallási témájú remekműveit. Legszebb darabjai a Jézus életének jeleneteit ábrázoló, csaknem kéttonnás szoborcsoportok, amelyeket eredeti funkciójukhoz híven a Nagypénteki körmeneteken ma is felvonultatnak. A ciprusfából faragott, festett, színes ruhába öltöztetett, ember nagyságú alakok eredeti fényükben pompáznak; 250 év elteltével sem igényelnek felújítást. Murcia a kultúra kedvelőin túl a konferenciaszervezők érdeklődésére is számot tart. A 2002-ben felújított modern kongresszusi központjának nagyterme több mint 1800 fő befogadására alkalmas.

260-nal Madridig

Az összesen 43 ezer férőhellyel rendelkező Murciai régió talán egyetlen hiányossága, hogy kevés négycsillagos szállodája van, és mindössze egyetlen ötcsillagos szálláshellyel büszkélkedhet. A helyzet azonban hamarosan javul. 2008-ra összesen 268 millió eurós ráfordítással a jelenlegi 17 ezerről 25 ezerre nő a szállodai férőhelyek száma. A legnagyobb bővülés a luxusszegmensben történik.

Murciában hamarosan autóutak is épülnek, és a 260 km/óra sebességgel közlekedő gyorsvasút vonalát a fővárostól Murcia városán keresztül egészen Cartagenáig kiépítik. Így a tengerpart és a főváros közötti több mint 400 kilométeres távolságot a jelenlegi 4,5 óra helyett alig több mint két óra alatt tehetik meg az utasok. A régió egyetlen nemzetközi repülőtere, a San Javier-i jelenleg már 16 ország 26 városából fogad charter- és menetrend szerinti gépeket. A La Mangát hazánkból évek óta egyedüliként programozó Quaestor Travel az idén ideköltöztette charterláncát az alicantei légikikötőből, mivel a San Javier-i közelebb fekszik az üdülőközponthoz. 2010- re uniós források bevonásával megépül a régió második légikikötője is. A Murciát és Cartagenát összekötő autópálya mellé tervezett új, nemzetközi reptérről is könnyen elérhető lesz majd a Mar Menor.

5000 hektáros üdülőközpont

Az elkövetkező 15 évben Murciában épül fel az a turisztikai vonzerő, amely nemcsak a régió, hanem Spanyolország turizmusának jövőjét is meghatározza. A La Mangától délre húzódó földközi-tengeri partszakaszon, a Costa Cálidán Európa legnagyobb kiterjedésű tengeri üdülőközpontját hozza létre egy spanyol–amerikai vegyes vállalat. A Marina de Cope több mint 4 milliárd dollárból 5000 hektáron épül fel. A komplexum lelkét, a gigászi méretű, luxusszínvonalú jachtkikötőt egy öbölben alakítják ki. A szállodák 20 ezer, az önálló villák 9000 ember számára biztosítanak férőhelyet. Kulturális és szórakoztató központok és egy nemzetközi színvonalú sportcentrum is a vendégek rendelkezésére áll 5 golfpályával, tenisz-, futball-, krikettés lovaspólópályákkal. A munkálatok jövő évben kezdődnek.

Munkatársunk a Tourespa~na és a Quaestor Travel jóvoltából ismerhette meg Murcia szépségeit.
'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.