A legzöldebb európai város

Az Európai Unió illetékesei 35 jelentkező közül Stockholmot választották a legzöldebb európai nagyvárosnak. A svéd fővárost jövőre Hamburg követi a sorban. Egy másik felmérés, az „European Green City Index” élén Koppenhága végzett, ebben az összehasonlításban Stockholm a második lett.

Az Európa Kulturális Fővárosa projekt sikere nyomán indította tavaly az Európai Unió az Európa Zöld Fővárosa programot, amelynek célja a környezetbarát városi élet és városfejlesztés népszerűsítése a 200 ezer főt meghaladó lakosú városok körében. Az első nyertes Stockholm lett, a svéd fővárost jövőre Hamburg követi a sorban. A 2012-es és 2013-as jelöltek listája is elkészült, de Budapest pályázata nem jutott be a második körbe. A győztesek Barcelona, Malmö, Nantes, Nürnberg, Reykjavík és Vitoria-Gasteiz közül kerülhetnek majd ki.

Bár az Európai Unió népességének közel nyolcvan százaléka városlakó, az első pályázatra csupán harmincöt város jelentkezett, ezek közül érdemelte ki Stockholm a címet. A pályázati kiírás szerint az elismerésben olyan városok részesülhetnek, amelyek következetesen teljesítik a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat is, javítják a környezet állapotát és követik a fenntartható fejlesztés elveit. A pályázatok elbírálására tíz környezetvédelmi – többek között az éghajlatváltozással, a közlekedéssel, a levegőminőséggel, a hulladékkezeléssel és a vízminőséggel kapcsolatos – szempont alapján kerül sor. A svédek úgy vélik, hogy a város a sikert elsősorban a víztisztítás hatékonyságának, valamint a városi közlekedési díj bevezetésének köszönheti. Stockholm a zöld címet kívánja felhasználni a város erőteljesebb turisztikai promóciójához is. A helyi vállalkozók az utóbbi időben egyre több, egyedi városnéző túrát kínálnak, amelyek között számos „zöld” túra is található. Stockholm fekvése kifejezetten kedvez a szelíd, illetve vízi turizmusnak, hiszen 14 szigetre épült a főváros. A város 40 százalékát fedi zöld terület: közel száz park található a városban, ebből hatvan a belvárosban. A városközpont saját nemzeti parkkal is büszkélkedhet, a közelben pedig hét természetvédelmi terület várja a fővárosiakat. A kerékpáros, kajakos és vitorláshajós városnézések mellett unikumot jelentenek a tetőtéri séták túra, amely a várost egy szokatlan perspektívából mutatja be. Stockholmot a XIII. században alapították, a mai városkép nagyrészt négy évszázaddal fiatalabb épületekből áll.

Budapesten a közösségi közlekedés kiépítettsége és sűrűsége versenyképes, a kerékpárutak tekintetében azonban nagy a lemaradás. Míg Stockholmban 760 kilométernyi kerékpárút van, Hamburgban pedig 1700 km, addig Budapesten csupán 187 km kijelölt kerékpáros útvonal található: 43 km kis forgalmú úttesten kijelölt útvonal, 8 km kerékpársáv, 64 km önálló kerékpárút, 49 km osztott gyalog- és kerékpárút, valamint 23 km osztatlan gyalog- és kerékpárút. A meglévő kerékpárutak használhatósága is kívánnivalót hagy maga után. A járdából sárga festékcsíkkal leválasztott útvonal ugyanis balesetveszélyes. A tömegközlekedés állapota lesújtó és sok kritika éri a szelektív szemétgyűjtést is.

Egy másik fenntarthatósági listán ugyanakkor Budapest a középmezőnyben helyezkedik el. A tanulmányt tavaly év végén a The Economist Intelligence Unit készítette. A mutatót nyolc kategória alapján számolták ki: széndioxid kibocsátás, épületek, energia, víz, közlekedés, víz- és földhasználat, környezetvédelmi irányítás. A “European Green City Index” élén Koppenhága végzett, melyet Stockholm, Oslo, Bécs és Amszterdam követ. A legkevésbé „zöld”-nek Zágráb, Belgrád, Bukarest, Szófia és Kijev bizonyult. Budapest a listán a 17., közvetlenül Varsó mögött, 7 hellyel megelőzve Prágát.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.