Emelni vagy nem emelni?

Miután egy kormányhatározat megfelezte a településeken beszedett idegenforgalmi adóhoz (IFA) nyújtott állami támogatás mértékét, várható volt, hogy egyes önkormányzatok a csökkentett állami támogatásból eredő hiányt a vendégek által fizetett IFA növelésével pótolják. A bevételek növelésének másik lehetséges módja ettől az évtől a 70 éven felüliek bevonása az adót fizetők körébe.

A körkérdésünkre választ adó települések többségében idén nem emelik az IFA összegét. Növelésről hat településen döntöttek eddig, és jónéhány helyen, ahol eddig nem volt, most bevezetik az IFA-t.Vannak olyan települések is, ahol eddig még nem hozták meg a határozatot. Úgy tűnik, az önkormányzatok a vendégéjszakák után fi zetendő IFA emelésével megfontoltan bánnak, és többségük nem él azzal a lehetőséggel sem, hogy a korhatárt kiterjessze a 70 éven felüli vendégekre. Pedig ez a bevétel különösen fontos lehet a turisztikai desztinációmenedzsment (TDM) létesítésére pályázó vagy az ezt már megvalósító városok, üdülőhelyek, térségek számára. Emelésre elsősorban a jelentős turistaforgalmú Balaton-parti települések és egyes gyógyüdülőhelyek vállalkoznak.

„Az IFA összegének és kivethetőségi körének növelése közel sem fedezi azt a kiesést, amelyet az állami támogatás megfelezése okoz” – közölte kérdésünkre Horváth Orsolya, a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület irodavezetője. „A TDM-szervezet megalakításának sikertelensége éppen abban rejlett, hogy a forrásoldalt nem látták biztosítottnak az önkormányzatok a bizonytalan jogszabályi háttér miatt. Ezen túl pedig sokuk elzárkózott az idegenforgalmi adó bevezetésétől is” – értékelte a helyzetet dr. Ferenczi Norbert, a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének vezetője.

A 27 települést összefogó Tokaj-Hegyalja, Tak taköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület területén ellenben idén azok a községek is rákényszerültek az idegenforgalmi adó bevezetésére, ahol eddig nem vetették ki. Az önkormányzatok kivétel nélkül a 70 év felettiekre is kiterjesztették az idegenforgalmi adót. A jelentősebb vendégéjszakaszámmal bíró települések (Tokaj, Erdőbénye, Tállya, Szerencs és Tarcal) idegenforgalmi adói 200 Ft/fő és 380 Ft/fő között változnak. A mosonmagyaróvári Tourinform tájékoztatása szerint a TDM-hez tartozó településeiken 150 és 300 forint közötti IFA-fi zetési kötelezettség volt eddig, egyelőre azonban nincs a változtatással kapcsolatos döntésük.

Az idegenforgalmi adó változása magyarországi településeken
Település IFA 2009 IFA 2010 70 éven felül is Szezonális/külterületi
Gyöngyös 385 Ft 385 Ft nem nincs
Nagybörzsöny 300 Ft 300 Ft nem nincs
Balatonföldvár 330 Ft 400 Ft igen 330 Ft
Székesfehérvár 300 Ft 300 Ft nem nincs
Hajdúszoboszló 340 Ft 410 Ft igen 230Ft
Hévíz 380 Ft 410 Ft igen nincs
Debrecen 200 Ft 300 Ft igen nincs
Veszprém 380 Ft 380 Ft igen nincs
Cegléd 380 Ft 380 Ft nem nincs
Badacsonytomaj 320 Ft 340 Ft nem nincs
Badacsonytördemic 200 Ft 250 Ft nem nincs
Ábrahámhegy 300 Ft 300 Ft nem nincs
Szigliget 330 Ft 330 Ft nem nincs
Mezőkövesd 300 Ft 300 Ft igen nincs
Sopron 340 Ft 340 Ft nem nincs
Felsőtárkány 200 Ft 200 Ft nem nincs
Salgótarján 200 Ft még nincs döntés arról, hogy lesz-e változás
Gödöllő 300 Ft 300 Ft nem nincs
Zalakaros 385 Ft 385 Ft nem 300 Ft
Forrás: Turizmus Trend-gyűjtés

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.