Hagyományok és modernitás

Idén immár negyedik alkalommal rendezték meg a Global Spa Summit elnevezésű fórumot. A helyszín egyben meghatározta a konferencia témáját is: Isztanbul az ázsiai és az európai kultúra metszéspontján fekszik, és hidat képez ezek között, ahogy a valóságban is hidak kötik össze itt Európát Ázsiával. Emellett a helyszín ráirányította a szakma figyelmét a török fürdőkultúrára, annak nemzetközi elterjedésére és arra, hogy közben hogyan adaptálódik a nemzetközi trendekhez.

A török fürdőkultúra az egyik legismertebb a világon. Eredete perzsa, ahol már a rómaiak előtt is jelentős fürdőkultúra fejlődött ki. Ez él ma tovább az araboknál és az ottomán törököknél, melyet Európában is jól ismernek, hiszen a legszebb fürdők közül több Spanyolországban, illetve éppen hazánkban található. A konferenciát a XIX. században épült, Bosporus-parti Ciragan Palace hotelben tartották, amelyben szintén található egy szép márványborítású hammam. Zeki Karagula professzor, a török balneológiai társaság vezetőjének kalauzolásával többen látogatást tettek Törökország leghíresebb fürdővárosába, Bursába. Néhányan meglátogatták Pamukkalét, a világ egyik legkülönlegesebb fürdőjét is, mely Bursától néhány száz kilométerre délre fekszik.

Isztanbul leghíresebb régi hamamja az 1741-ben épült Cagaloglut, ahol minden úgy folyik, mint századokkal ezelőtt. Minden hammam jellemzője, hogy belépés után speciális kendőkbe öltöznek a vendégek, majd vízcsap elé ülve, egy kis edény segítségével alaposan lemossák magukat. Ezután következik a forró relaxációs terem, ami egyfajta gőzfürdő, ahol azonban nem kívülről fújják be a gőzt, hanem az helyben keletkezik, ahogy a forró kövekre fröcskölt víz elpárolog. Ezután jön a szappanos masszázs, mely egy részét jellegzetes nagy márványasztalokon, más részét ülő helyzetben kapják a vendégek. Újabb mosakodás után törülközőkbe csavarva következik a hűvös relaxáció, miközben folyadékot, teát is fogyasztanak.

Tudni kell, hogy Isztanbulban nincs gyógyvíz, ezért az itteni hammamok nem vizes fürdők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törökök ne használnák a termálvizet: Kis-Ázsiában számos termálfürdő található, sőt még a közép-európaihoz hasonló rehabilitációs intézetek is elterjedtek az országra. Ez és a nálunk lévő szép török fürdők kooperációra ad lehetőséget: a törökök minket egyébként is baráti, rokon népnek tekintenek, amit Magyarország eddig nem kellően használt ki. A konferencián a résztvevők megtekinthették a három vezető ötcsillagos isztambuli hotel, a Swissotel, a Kempinski és az Ottoman spa-ját. Mindháromra jellemző, hogy a világtrendek szerinti, egyedi design-t használó, elegáns spa-k, melyeknek egyrészt a világtrendeknek megfelelő profilja van, másrészt modern formában és technikával megtalálhatók bennük a hammamok is. A lényeg, hogy a hammam önmagában nem elegendő a vendégeknek, de vagy vizes medencékkel, vagy kezelésekkel kiegészítve a világ spa-inak kínálatát megszokott vendégek számára is érdekes színfoltok maradhatnak. A hagyományok és a modernitás összeilleszthetőségére jó példa az Ottoman hotelben működő szép hammam és Claudale vinoterápiás spa együttélése.

Ahol gyógyvíz található, ott a hammam csaknem ugyanolyan rituálé szerint működik, csak a relaxációs idő egy részét a forró vizes medencében töltik a vendégek. Ez a helyzet Bursában, amely Bizánc elfoglalása előtt az ottomán birodalom fővárosa volt. Ma is műemlékekben és kultúrában gazdag város. Itt található az ország első számú rehabilitációs intézete, nagyrészt muzeális vizes kezelőkkel. És itt találjuk a vizes török fürdők archeotípusát, az 1400-as években épült Eski Hammamot és még tucatnyi régi fürdőt. Ezek közül pl. a Kara Mustafa fürdő bizánci alapokon 1490-ben épült. A források kifejezetten melegek, esetenként 80 fok felettiek és radioaktívak. A régi fürdők mellé egyre több modern hotel települ.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.