hirdetés
hirdetés

Már csak feleakkora bővülést jósolnak 2012-re

Romló kilátások

A tavaly novemberben Pisában megrendezett World Travel Monitor Forumon még három-négy százalékos növekedést becsültek a világ turizmusának az élvonalbeli szakemberek. A márciusi ITB-n már csak kétszázalékos bővülésben reménykedtek.

hirdetés

Márciusi lapszámunkban beszámoltunk arról, hogy milyen eredményeket vár 2011-re, illetve 2012-re a világ turizmusában az IPK International piackutató cég, amely hatvan országból 500 000 megkérdezéssel gyűjtött adatokat a turizmusról. A berlini ITB turisztikai vásár megbízásából évről évre elkészülő World Travel Monitor legutóbbi kiadását tavaly novemberben Pisában a 19. World Travel Monitor Forumon tárták a szakma elé. Azóta a márciusi ITB-n a legfrissebb statisztikák birtokában módosították a kutatás eredményeit. Eszerint a kiutazások száma öt százalékkal bővült, 980 millióra, ami minden eddigi teljesítménynél magasabb. Tavaly a vendégéjszakák száma is rekordot döntött, lekörözve a 2008-as csúcsévet: a világon mintegy 6,2 milliárd éjszakát (Pisában még csak 5,9 milliárdot becsültek) töltöttek el kereskedelmi szálláshelyeken, ez négy százalékkal több, mint 2010-ben. A nemzetközi kiutazáshoz kapcsolódó költés mértéke is meghaladta a 2008-as rekordévét. Összesen nyolc százalékkal, mintegy 828 milliárd euróra nőtt 2011-ben a World Travel Monitor szerint.

Európa leszakadóban

Ami a 2012-es esztendőt illeti, tavaly ősszel még optimisták voltak a szakmabeliek. Az IPK első embere, Rolf Freitag viszonylag magas, 3-4 százalékos növekedést becsült Pisában, és a kiutazások számát egymilliárdra saccolta. Ugyanekkora fejlődést jósoltak egyébként a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) munkatársai is. Az ITB-n viszont már csak szerény, kétszázalékos bővülést prognosztizált az IPK. A társaság Ázsia és Latin-Amerika töretlen fejlődését látva továbbra is bizakodó. Az előbbi számára a novemberi négy- helyett már ötszázalékos növekedést előlegezett meg, az utóbbi ese-tében pedig hatszázalékos növekedést várnak. A novemberi, derűlátó becslést a globális turizmusra vonatkozóan leginkább az európai kilátások rontották le. Akkor még az IPK hivatalos álláspontja az volt, hogy az öreg kontinens két-három százalékos növekedéssel minden idők legjobb évét zárhatja az idén, maga mögött hagyva a 2008-as rekordév teljesítményét is. Az euróválság mélyülésével és földrajzi terjedésével azonban az ITB idejére már csupán egyszázalékosra fogytak a remények. Az USA számára viszont jó hír, hogy a kétszázalékos visszaesés helyett már csak egyszázalékosra számítanak a hozzáértők. Freitag szerint 2012- ben tovább nő a szakadék az olyan prosperáló küldőországok, mint például Brazília, Oroszország, India és Kína, valamint a válsággal küzdő államok között. Úgy véli, főként az eurókrízisben szenvedő mediterrán államok lakosai lesznek kénytelenek lemondani utazási igényeikről.

Oroszország a csúcson

Tavaly ősszel még csak az első nyolc hónapról voltak adatai a kutatás részét képező European Travel Monitornak a 2011-es európai turizmussal kapcsolatban. Azt már azonban akkor is lehetett látni, hogy a 2008-as év csúcsteljesítményét még mindig nem érte el kontinensünk idegenforgalma. A nemzetközi kiutazások száma 3,5 százalékkal, 414 millióra növekedett. (2010-ben még csak kétszázalékos volt a bővülés.) A vendégéjszakák száma három százalékkal nőtt 3,5 milliárdra, és a kiutazásokhoz kapcsolódó kiadások mértéke 2008 óta először emelkedett ilyen nagymértékben, mintegy négy százalékkal, 348 milliárd euróra. Globális európai bővülés ide vagy oda, a legnagyobb küldőpiacok nem mutattak fel túl jó eredményt. Nagy-Britannia a kontinens egyetlen küldőországaként egyáltalán nem produkált növekedést (0%), de Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia is csak egy-két százalékos gyarapodást ért el a kiutazások számában. 2011-ben az abszolút győztes Európában Oroszország volt, ami a kiutazások számát illeti (+13%), de Svájc is kilencszázalékos bővüléssel büszkélkedhetett.

Rekordmértékben költöttek a németek

Az ITB-n tájékoztatták a szakmát Németország 2011-es eredményeiről is. Magyarország hagyományosan egyik legnagyobb küldőpiacán összesen négy százalékkal nőtt a belföldi és külföldi utazások száma, mintegy 321 millióra, és ugyanennyivel emelkedett a vendégéjszakáké is, 1,6 milliárdra. Az üdülések száma is négy százalékkal bővült, jelenleg 45 százalékkal részesedik a piaci tortából ez a szegmens. Az üzleti utak száma hat-, az egyénieké pedig háromszázalékos gyarapodást mutatott.

A németek turisztikai kiadásai – akárcsak az utazások és a vendégéjszakák száma – négy százalékkal bővültek, 138 milliárd euróra, ami meghaladta a 2008-as rekordév költését. Németországban évek óta tartó folyamat a belföldi piac erősödése, a kiutazások csökkenése vagy stagnálása. Míg a belföldi utak száma öt százalékkal emelkedett 2011-ben, 248 millióra, addig a külföldieké csak egy százalékkal nőtt, 73 millióra.

A belföldi turisztikai költés mértéke a belföldi utak számának bővülésével megegyező arányban, öt százalékkal gyarapodott, 70 milliárd euróra. Az utazások résztvevői azonban alig vettek igénybe kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást: a belföldön eltöltött vendégéjszakák száma ugyanis csak egy százalékkal nőtt, 920 millióra. A kiutazásban minden egy százalékkal bővült: az utak száma, a vendégéjszakáké (659 millió) és a költésé (67 milliárd euró) egyaránt.

Amikor az üdülésekről kellett dönteni, a németek jelentős része szintén saját országa mellett tette le a voksát, így öt százalékkal, 92, 9 millióra nőtt a belföldi nyaralások száma. Azért a német kiutaztatók is örülhettek, hiszen a külföldi üdülések piaca is jócskán bővült: négy százalékkal 52,7 millióra. A 2011-es szezonban sem történt változás a németek kedvenc nyaralási helyszíneinek dobogósai körében: Ausztria állt az első helyen 16 százalékos részesedéssel, azt követte Spanyolország 15 százalékkal és Olaszország 13 százalékkal.

Mindhárom úti célban százalékosan egy számjegyű növekedést mértek a német piacról. A legnépszerűbb desztinációk rangsorában szerepelt még Törökország (8 százalékos részesedés), Franciaország (6 százalék), Hollandia (5 százalék), Görögország (4 százalék) és Horvátország (3 százalék).

A belföldi kedvencek között továbbra is Bajorország maradt a csúcson, itt 19,1 millió utazást tettek tavaly a németek. Ezzel a sör és virsli hazája kétszer olyan népszerű volt, mint a második és harmadik helyet elfoglaló Alsó-Szászország és Baden-Württemberg.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Figyelem - új mailcímek!

Felhívjuk figyelmüket, hogy email-címeink megváltoztak. Közleményeiket, híreiket, meghívóikat a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  és a  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  email-címekre várjuk. Központi email-címünk: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .

A korábbi email-címeinkre küldött tartalmak nem jutnak hozzánk. Kérjük, az új email-címekre frissítsék a listáikon a nevünk mellett az adatokat. Köszönjük!

hirdetés
hirdetés