Utazás repülővel III.

Az elmúlt hónapokban a már megszokott tesztsorozatunkat végeztük, ezúttal a SkyEurope légitársaság gépein. Párizsba és vissza Budapestre ugyanazzal a társasággal repült a teszteléssel megbízott munkatárs. Továbbra is a már ismert szempontokat figyeltük meg: személyzet hozzáállása, motiváltsága, a biztonsági előírások betartása, a repülőgép tisztasága, kényelmi szolgáltatásai, felszolgálás, az ételek minősége/mennyisége, leszállás utáni élmények, tapasztalatok. A járat Budapest–Párizs között 80 százalékos, míg a visszaúton csak 70 százalékos telítettségű volt. Tesztelőink az átlagos fogyasztó szemszögéből vizsgálták a szolgáltatásokat. Eredmények értékelése: nem az egyes cégek általános tevékenységét jellemzik, hanem az adott tesztelés tapasztalatait írják le. A felmérést segítő kérdések (amelyekre igen/nem válaszok lehetségesek) súlyozva vannak, így a százalékos eredményt (teljesítményt) ez alapján kapjuk meg. A pontozás (általános értékelés) eredményét a szubjektív értékelés adja meg, amely két részből áll: (1.) Általános értékelés, majd ugyanezen szempontok (2.) Fontosságát kell osztályozni 1–5-ig terjedő skálán.

Odaút: Budapest–Párizs 5P320 – Visszaút: Budapest–Párizs 5P329

A légitársaság egyenletes teljesítményt nyújtott a tesztelés során: az oda- és a visszaút értékelése szinte teljesen megegyezik, mind százalékosan, mind az általános értékelésben. A személyzet tagjai különböző ruhákat viseltek, névkitűzőt egyikük sem. A beszállásnál mind elöl, mind hátul jelen voltak, és üdvözölték az utasokat magyarul és angolul egyaránt – mindezt mosolyogva. De a helyet, hogy hova szól az utas jegye, már nem mutatták meg neki. A biztonsági előírásokat élőben mutatta be a kísérőszemélyzet, mindenki számára érthető módon. Egyik út alkalmával sem a kapitány jelentkezett, hanem a vezető légiutas-kísérő bemutatkozott be, illetve sorolta fel a személyzet többi tagját, és üdvözölte a fedélzeten lévőket. A gép felszállása előtt, sőt még a leszálláskor is alaposan ellenőrizték az öv használatát és feszességét, ez a korábban tesztelt légitársaságokról nem mondható el. A Párizsba tartó gépen 35 percet kellett várni, mire a SKY Bistro megnyitott, míg a Budapestre tartó járaton ez a várakozási idő csak tíz perc volt. A személyzet nem erőltette a használatát, de azoknak, akik igénybe vették a szolgáltatást, kedvesen szolgáltak fel. Vissza nem tértek, de a kérdésekre megfelelő, kedves választ adtak, a kéréseknek eleget tettek. A személyzet összességében kedves és udvarias volt, a kiszolgálás színvonala az ötös skálán a legjobb értékelést kapta. Magával a géppel már annál több volt a probléma. Az ülőhelyen nincsen fejtámasztakaró, ugyan az ablakok tiszták, és az ülőhelyek is kényelmesnek mondhatók, de a támla maszatos, foltok és cseppek vannak a műbőrtáblán, asztalon. Ez elég visszataszító és kellemetlen. Az ülés támlájában a biztonsági előírásokról szóló információs anyagok megtalálhatóak csakúgy, mint a tisztasági zacskó, de újság, magazin nincsen kihelyezve.

A megérkezésnél a csomagokra szinte alig kellett várni a szalagnál (kb. 15 percet), amint odaért az utasunk, már érkezett is, de ez szerencse kérdése is lehet.

Összességében amit egy fapadostól elvár az ember, azt teljesítette a SkyEurope légitársaság, de a személyzet „diszkréciója” nem volt szimpatikus a shoppernek. A tesztelő szubjektív véleménye: „A személyzet tagjai tényleg csak a kötelező szinten voltak jelen. Elvégezve feladatukat (beszállás, indulás körüli feladatok, ételek kiadása, szemétszedés, leszállás) hátrahúzódtak a gép végébe, a függöny mögé. Vidáman, nevetgélve társalogtak. Ezzel nem az a baj, hogy jól érzi valaki magát a munkahelyén, hanem azt éreztem, közben háttérbe szorultak az utasok. Kicsit mintha magukra hagyták volna erre az időre őket. Nem az hiányzott, hogy nem nyüzsögnek, hanem az hogy sehol sincsenek. Ezt visszafelé is így éreztem. Egyébként minden nagyon egyszerűen alakult, mint a 7-es buszon”.

Technika

A tesztelőnek az alábbi fő szempontok szerint kellett értékelnie a légitársaságot:

Arculat, Kiszolgálás/Személyzet, Image, Lezárás – általános értékelés, fontosság.

A százalékos eredmények a fenti blokkok, összesen 31 szempont szerinti értékelése alapján születtek. Shoppereink ezenfelül a megadott szempont szerint 1–5-ig terjedő skálán (1 – elégtelen, 5 – kiváló) is értékelték a légitársaságot, a tesztelés során szerzett tapasztalataik alapján. Az eredmény csupán egyetlen statikus mintavételnek az eredménye.

Megjegyzés

 A vizsgálat eredményei a Smart Research International tulajdonát képezik, amelyről részletesebb adatok nem hozzáférhetőek. A vizsgálatot a Turizmus Trend megbízásából a Smart Research International végzi. info@smartresearch.hu  www.smartrin.com


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.