A magyarok negyede már fenntarthatóan működő szálláshelyet keres

A személyre szabhatóság és a fenntarthatóság is megjelenik a legfontosabb döntési szempontok között a magyaroknál a szállás kiválasztása során – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A legtöbben energiatakarékos izzók, illetve napelemek telepítésével tennék még zöldebbé a szálláshelyeket, de sokan vannak, akik a hatékonyabb energiafelhasználásban látják a megoldást.  (x)

A legtöbben szállodában (39%), illetve panzióban (26%) szállnak meg nyaralásuk során, minden negyedik válaszadó pedig magánházat bérel ki – derül ki a Schneider Electric július második felében végzett online felméréséből. A szálláshely kiválasztása során az ár a legfontosabb szempont, a megkérdezettek közel 37 százaléka ezt a tényezőt említette első helyen, de 30 százalék fölött volt azok aránya is, akik az elhelyezkedést emelték ki. A szolgáltatások minősége és mennyisége az online kutatásra válaszolók mintegy negyede számára kiemelten fontos.

Bár a kényelem csak a válaszadók mintegy ötödénél számít kiemelt szempontnak a szálláshely kiválasztása során igen magas, 60 százalék azok aránya, akik hasznosnak tartják, hogy maguk állíthassák be a szobák kényelmi funkcióit, mint például a hőmérsékletet, fényerőt, vagy az árnyékolást. Mindössze 8 százalék nyilatkozta azt, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy beállíthatja-e a szállásul szolgáló szoba környezeti paramétereit.

Az elmúlt évek trendjei kezdenek megmutatkozni a szállásválasztásnál is, egyre többen vannak ugyanis, akik a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszik, amikor eldöntik, hogy milyen helyen töltik a nyaralást. A válaszadók 24 százaléka jelezte, hogy csak olyan szálláshelyet választ, ahol odafigyelnek a fenntarthatóságra, és további 70 százalék szintén pozitívan értékeli az ilyen törekvéseket.



A társaság online kutatása során kíváncsi volt arra is, hogy a magyarok hogyan tennék „zöldebbé” a szálláshelyeket. A lehetséges válaszok közül a legtöbben, 49% úgy gondolja, hogy minden hotelnek át kellene állnia energiatakarékos fényforrások használatára. Szintén sokan, a válaszadók 42 százaléka látja úgy, hogy a napelemek telepítése fontos lépés lenne a szállodák számára a fenntarthatóság felé. Közel 38 százalék pedig azt emelte ki, hogy a szálláshelyeknek digitális megoldások alkalmazásával kellene hatékonyabbá tenniük az energia- és vízfelhasználásukat.

„A saját igényeink szerint beállított hőmérséklet, optimális szögben leengedett redőnyök, a kikapcsolódást segítő hangulatfények – akár így is fogadhatja ma már egy szállodai szoba a belépő vendéget. Érdemes tehát szállás foglalásakor tájékozódni, hogy a kiszemelt szálloda mennyire él a modern technika adta lehetőségekkel. Ráadásul, ha olyan szálláshelyet választunk, ahol digitális megoldásokat vetnek be az ügyfélélmény növelésére, még a bolygónkért is teszünk, mivel az ezeket kiszolgáló háttérrendszerek számos olyan lehetőséget kínálnak az üzemeltetők számára, amelyekkel energiát spórolhatnak. A rendszer képes egyedi igényekhez beállítani a szoba hőmérsékletét, hangulatfényeit vagy árnyékolását, és ha nem tartózkodunk ott, automatikusan energiatakarékos módba helyezi magát. Összességében akár 30 százalékkal is csökkenthető a hűtésre, fűtésre felhasznált energia mennyisége” – mondta el Racsek Dániel, a cég üzletfejlesztési igazgatója.

Az energiaárak változása miatt egyre tudatosabban törekednek a vállalkozások a kiadásaik mérséklésére. A korszerű épületautomatizálás tökéletes eszköz arra, hogy a szállodák kezelhető szinten tartsák működési költségeiket, ami előnyt is jelenthet a versenytársakkal szemben, hiszen az emelkedő energiaárak miatt nem kell feltétlenül emelni a díjaikat. Az ár pedig, ahogyan az a mostani kutatásból is látszik, még mindig a legfontosabb szempont a szálláshely kiválasztásánál a magyarok körében.

A Schneider Electric ’Okoshotel kutatásának’ adatfelvétele online formában, önkéntes módon, 2022. július 19. és július 31. között zajlott. A kérdőívet 669-en töltötték ki.

A Schneider Electricről
A Schneider célja képessé tenni mindenkit arra, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló energiából. Hidat képezni a fejlődés és a fenntarthatóság között, mindenki számára. Ezt úgy hívjuk: Life Is On.
Küldetésünk, hogy digitális partnerként segítsünk a fenntarthatóság és az energiahatékonyság elérésében. A vállalat élen jár a digitális átalakulásban, világszínvonalú folyamatokat és energiagazdálkodási technológiákat integrál, vezető megoldásokban egyesíti az egész életciklust átölelő, a végponttól a felhőig összekötő vezérlőket, szoftvereket és szolgáltatásokat, integrált irányítást kínálva az otthonok, épületek, adatközpontok, az infrastruktúra és a különböző iparágak számára.
 
A Schneider Electric Magyarországon
A Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon. A hazánkban mintegy 2000 főt foglalkoztató társaságnak jelenleg négy gyára (két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzem) és egy régiós feladatokat ellátó, több mint 20 országot kiszolgáló logisztikai központja (CEElog Szigetszentmiklós) van Magyarországon. Emellett Budapesten működik az üzleti, értékesítési és ügyfélszolgálati központ (Front Office), valamint Energia- és Fenntarthatósági Szolgáltatóközpontjának (SB, Sustainability Business) európai központja. A társaság globális pénzügyi és beszerzési szolgáltatásokat nyújtó központjának (GSC, Global Supply Chain) szintén a magyar főváros ad otthont. A Schneider Electric-et a Joint Venture Szövetség 2022-ben nagyvállalati kategóriában a Jövő vállalatának választotta.

https://www.se.com/hu/hu/

 

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.