Európai szállodai befektetési trendek

Európa keleti fele a szállodai befektetések szempontjából, a dinamikusan fejlődő keresleti és a kereslet dinamikájától általában elmaradó kínálati trendek következtében, jellemzően nagyobb haszonnal és gyorsabb megtérüléssel kecsegtet, mint a nyugati oldal, viszont ennek megfelelően errefelé a kockázat is nagyobb.

'

Az európai szállodai befektetési piacról adott körképet Németh Richárd, a Horwath Hungary & Russia igazgatója a ReEvolutio konferencián. A Horwath International adatbázisai, illetve a nagy szállodavállalatok információi alapján összeállított előadás a magyarországi trendekkel nem foglalkozott, és nem tartalmazza a 7,5 millió eurósnál kisebb összegű tranzakciókat.

A táblázat az európai szállodaeladások volumenét mutatja be 2002 és 2005 között. A táblázatból jól látható, hogy több mint megháromszorozódott a tranzakciók összértéke a vizsgált időszakban. 2006-ban, az előzetes adatok szerint, a 2005-ös évhez hasonló szállodavásárlási volumen prognosztizálható.

Európai szállodai tranzakciók volumene (összesen)
 Év  összeg (euró)
 2002  5 milliárd
 2003  6,8 milliárd (+36%-os növekedés 2002-höz képest)
 2004  8,9 milliárd (+30%)
 2005  15,9 milliárd (+78%)

  Forrás: Horwath International 

Németh Richárd előadásában kiemelte, hogy 2006-ban a professzionális szállodaüzemeltetés elválása az ingatlan tulajdonlásától tovább folytatódik, bár továbbra is vannak befektetési alapok és szállodaüzemeltető cégek által közösen fejlesztett és finanszírozott projektek is, elsősorban a több országra kiterjedő, úgynevezett ’roll-out’ fejlesztések esetében. A szállodaépítés elfogadott, és egyre vonzóbb befektetési lehetőséget jelent az ingatlanfejlesztők számára, és magas nyereséggel kecsegtet, különösen olyan országokban, mint Bulgária vagy Oroszország. Ezekben az országokban, továbbá a volt Szovjetunió utódállamaiban azonban a befektetések aránylag gyors megtérülésére csak akkor van remény, ha a beruházók le tudják győzni a piacra lépés kezdeti akadályait. (Nehéz a fejlesztésre alkalmas telek megszerzése, sok városban a telkek csak hosszú távú bérleti szerződés keretében állnak rendelkezésre, hosszú időt vesz igénybe az engedélyek megszerzése, és sok helyütt a bürokrácia akadályozza a munkák megkezdését, illetve az üzemeltetés elindítását.) A nagyobb kockázatot azonban a piacok fejletlensége, a kereslet látványos bővülése és szállodai kínálat szűkössége és inkonzisztenciája miatt a befektetők magasabb hozamokkal, ezáltal arányosan gyorsabb megtérüléssel tudják ezeken a helyeken ellensúlyozni.

Az egyedi szállodákra (Single Asset Transaction) vonatkozó tranzakciók tették ki a teljes tavalyi szállodaértékesítések 39 százalékát. Ezek összértéke elérte a 6,1 milliárd eurót. A legtöbb ilyen tranzakció az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Oroszországban, Törökországban és Franciaországban történt. A tranzakciók 19 százalékára Közép-Kelet-Európában került sor. A portfólió-tranzakciók és -befektetések összértéke 2005-ben 9,8 milliárd eurót tett ki, itt a brit piac dominált, elsősorban a nagy értékű tranzakciók következtében. Jellemző volt továbbá a szállodaláncok ingatlanjainak értékesítése, majd az új tulajdonostól történő visszabérlése (sale and lease back). A legnagyobb tavalyi tranzakció az volt, amikor a Starwood Capital LLC 1,7 milliárd euróért megvásárolta a Societé de Louvre-ot, amelyhez tartozik az Envergure és a Concorde Hotel Group több mint 50 ezer szállodai szobája. A második legnagyobb üzletet a Le Meridien szállodáinak eladása jelentette, ahol a Starman (Starwood és a Lehman Brothers alkotta konzorcium) volt a vásárló.

Ingatlanbefektetők előnyben

A szállodai ingatlanokba befektetők 2005-ben minden negyedik esetben ingatlanbefektetők, 23%-ban szállodai befektetőcégek, 15%-ban pedig befektetési alapok voltak. A specializált szállodaüzemeltető cégek aránya 25%-kal csökkent 2004-hez képest, és 11%-ra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy a szállodavállalatok folytatták ingatlanjaik kiárusítását. 1,6 milliárd euróért keltek el Marriott szállodák, 617 millió euróért kötöttek üzletet a Hilton szállodák eladásakor, 511 millió euróhoz jutott hozzá szállodáinak eladásával és visszabérlésével az European Plaza Hotels. 876 millió eurót kapott az Intercontinental csoport hét szállodája, köztük a budapesti értékesítése révén.

A Horwath elemzése szerint a közép-kelet-európai térségben az elmúlt, illetve az idei év legjobb és legérdekesebb tranzakciói között szerepel a Grand Hotel Szentpétervár márkaváltása Kempinskiből Orient Expressé, továbbá amikor a Sheraton Krakow a Starwoodtól átkerült a Quinn csoporthoz 45 millió euróért. A Quinn Prágában is aktívnak bizonyult Hilton és Ibis szállodák megvásárlásával, ráadásul szobánként átlagosan 143 000 eurót fizettek szerzeményeikért. A Strategic Hotels a prágai Intercontinental megvásárlásával tűnt ki a mezőnyből. A Quinn a szófiai Hiltonban szerezte meg a helyi önkormányzat által birtokolt kisebbségi tulajdonrészt.

Accor-dinamika

A nemzetközi szállodaláncok közül az Accor több újdonsággal is jelentkezett: a Colony Capital egymilliárd eurót fektetett be a vállalatba a dinamikus terjeszkedési stratégia megvalósítása céljából, világszerte 535 hotel értékesítését tervezik, újrapozicionálják a Sofitel márkát, új dizájnt adnak a Novotel és az Ibis márkáknak, Közép-Kelet-Európában, továbbá Oroszországban különösen a középkategóriát (3-4 csillag) megcélzó márkákra helyezik a hangsúlyt, az Accor célja továbbá, hogy Közép-Kelet-Európa fővárosaiban Zágrábban, Ljubljanában és Szófiában legalább egy-egy Ibis Hotellel képviselje magát. Az Intercontinental csoport gőzerővel terjeszkedik Európában, a Közel-Keleten és Afrikában: 8 Intercontinental, 9 Crowne Plaza és 28 Holiday Inn van jelenleg fejlesztés, illetve építés alatt Szerbiától Azerbajdzsánig. A Rezidor SAS 39 projekt előkészítésén dolgozik Európában, ebből húsznál is több épül régiónkban. Nagy sikert aratott a több különböző piacra is rugalmasan adaptálható Park Inn márka Jekatyerinburgban, Sárváron és Stockholmban egyaránt. Regent és Radisson szállodák megnyitását tervezik Dubrovnikban és Moszkvában. Radisson nyílt 2005-ben Kijevben és 2004-ben Bükfürdőn, és most épül Alma- Atában egy 158 szobás konferenciaszálloda.

A Marriott ötcsillagos márkája mellett a Courtyard brand fejlesztése dominál a régiónkban. Courtyard már működik Prágában, Bécsben és Moszkvában, tervezik további 8-10 egység megnyitását orosz vidéki városokban, 5-6 szálloda fejlesztését pedig Kazahsztánban. Idén decemberben nyílik meg Moszkvában, a Vörös tér közelében a 334 szobás Ritz Carlton. A szállodának Kazahsztán egyik vezető ingatlanberuházó cége a tulajdonosa, a projekt a legnagyobb refinanszírozási üzletet jelentette az orosz szállodaiparban 2006 első háromnegyed évében.

A Kempinski hét projekten dolgozik a régióban, amely összesen 1350 szobás új kapacitást jelent Vilniusban, Rigában, Pozsonyban, a Magas-Tátrában és az Isztrián. A tervek között további fejlesztések szerepelnek a Fekete- tenger oroszországi partvidékén, Grúziában és Kazahsztánban. A Hyattnél jelenleg nyolc európai projekten dolgoznak, ami 1650 szobás új kapacitást jelent majd Moszkvában, Jekatyerinburgban, Tbilisziben, Isztambulban és Ankarában. A Hilton sikeresen megvetette lábát Dubrovnikban, stratégiai projektekben érdekelt Magyarországon, Varsóban, Isztambulban, Moszkvában és további oroszországi városokban. 

'

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.