Lebomló szállodát épít a svájci órakirály

Tízezer év múlva valószínűleg nyoma sem lesz a svájci Hôtel des Horlogersnek, de lehet, hogy már előbb, magától eltűnik. Ami nem gond: sőt, ez a tulajdonos szándéka.

Mondhatnánk persze, kit érdekel, hogy áll-e még egy épület 10 ezer év múlva, meg hogy régen semmi nem műanyagból épült… De tény, hogy a tájba simuló 50 szobás szállodát, amely Genftől északra, nagyjából egy órás autóútra nyílt meg, szándékosan úgy tervezték, hogy egy nap magától lebomoljon és eltűnjön a tájban. Ugyanis minden természetes vagy biológiailag lebomló anyagból készült: a környező fenyőerdők szolgáltatták a fát, a falakat helyi kövekből emelték, a Literie Bonnet ágynemű pamut, még a szőnyegragasztó és az íróeszközök is környezetbarátok.




Ültesd el a ceruzát!

Ami az utóbbit illeti, arra biztatják a vendégeket, hogy vigyék haza a szobákból a ceruzákat és ültessék el azokat; a hegyénél, egy speciálisan kialakított kapszula belsejében ugyanis kakukkfűmag található, ami egy idő után kihajt.

Ez a részletekre való odafigyelés valójában nem lehet meglepő azok részéről, akik a világ legprecízebb óráit készítik. A Hôtel des Horlogers (azaz az „órások szállodája”) az Audemars Piguet márka első vendéglátó projektje. Az első műhelyt 1875-ben alapították, a mostani szálloda szomszédságában.

Az ingatlan a Vallée de Joux-ban található, Svájc óragyártásának történelmi központjában. A  projekt létesítésénél az volt a legfontosabb szempont, hogy a jövőben gondolkozzon és fenntartható legyen. A megnyitó előtt André Cheminade vezérigazgató elmondta, hogy az ingatlanban való tartózkodás „kisebb környezeti lábnyommal jár, mintha sátrat verne valaki a völgyben”.

Fagyökerek a hallban

A neves dán építésziroda, a Bjarke Ingels Group vállalta a kihívást, hogy megtervezze a projektet, egyszersmind megszerezze a svájci Minergie-ECO-tanúsítványt, amely a környezeti fenntarthatóság legszigorúbb szabályrendszere.



Ennek a gondolatnak a jegyében rendezték be a belső tereket is. A dekoráció felidézi a környező erdő hangulatát, a vendégek a hallban egy csüngő fagyökerekből álló szobor alatt sétálnak el, mielőtt elérnék a recepciót, amely egy ammonitfosszíliára emlékeztet.

Érdekes, hogy amit a Hôtel des Horlogers-ben nem talál meg az ember, azok éppen a túlméretezett faliórák - mintha eltűnt volna az idő… Órákat csak az alkalmazottak és a vendégek csuklóján lehet látni. Az egész szálloda a nyugalmat sugározza, a pihenést szorgalmazza, és nem a rohanó életet.

Órakészítési mesterkurzus, múzeum, meg a Michelin-csillagok

Az órarajongók sem fognak azonban csalódni – különösen, hogy pár perc alatt odaérnek a szomszédos óramúzeum kapujához. A Musée Atelier Audemars Piguet-ben, amelyet szintén a dán cég tervezett, több mint 300 különleges időmérő remek látható. Aki szeretné, az ötórás órakészítési mesterkurzuson is részt vehet.



Ami a vendéglátás színvonalát illeti, ugyancsak csúcsteljesítményekről beszélhetünk: az ínyenceket a három Michelin-csillagos francia séf, Emmanuel Renaut étlapja várja.

Elek Lenke

Társlapunk, a Privátbankár


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.