Nógrádi turistaház felújítása

A határ innenső oldalán lévő Dornyay turistaház épülete kiemelt helyet foglal el a város történelmi örökségében, egyike azon kevés építészeti emlékeiknek, amelyek több történelmi korban is jelképpé váltak.

Az épületben kiállító tereket és ezeket kiszolgáló helyiségek kívánnak létrehozni. A fő cél, a szlovák partnerhez hasonlóan, egy képzőművész alkotásain/örökségén alapuló izgalmas, egyedi tárlat létrehozása, és ezen keresztül az épület többek között múzeumpedagógiai célú hasznosítása.

További kiemelt cél, hogy a Dornyay turistaház a magyarországi szlovákság részére népművészeti kiállításokra, tárlatokra, előadásokra eseti jelleggel helyszínt biztosítson. A szlovák partnerrel közösen a határ mindkét oldalán egy-egy nógrádi kötődéssel is rendelkező kiváló festőművész munkásságán és művein alapuló kiállítás, múzeumpedagógiai célokat kielégítő épület kerül felújításra, kialakításra.

Nógrád vonzerejének növelése Gács és Dornyay kulturális-történelmi-turisztikai központok együttműködésével történne. Mindkét helyszínen leromlott állagú kulturális örökség újul meg, illetve új tartalommal töltődik meg, mellyel az adott épített vagy szellemi érték XXI. századi típusú bemutatást kap. Fontos cél, hogy a létrehozott kulturális attrakciók a fiatalabb korosztályt is megszólítsák, mindezt úgy, hogy határtalanul, vagyis a szlovák fiatalok a magyar részen létrehozott szlovák gyökerű művész életművével is meg tudjanak ismerkedni, a magyar fiatalok pedig a szlovák oldalon lezajlott magyar kötődésű művészhez kapcsolható fejlesztéseket építhessék be a tanulmányaikba.

A fejlesztéssel mindkét helyen kulturális örökség kerül megőrzésre, mely a helyben élők számára fontos épített örökség, sőt a projekt által ezek hasznosítása, a lakosság szolgálatába állítása is megtörténik. A védett épületek felújításával a jelenlegi leromlott állapot megszűnik, a helyreállítás megtörténik, mindezt tartalomfejlesztéssel, a kulturális kínálat bővítésével valósul meg.

Forrás: salgotarjan.hu / Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.