Nyárra telt házat vár a Hotel & More

Klemm Balázs, a Hotel & More Group tulajdonosa, vezérigazgatója a 2020-as és a 2021-es turisztikai idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Dübörgött a tavalyi nyár

Elmondta, 2020. júniusában berobbant a turizmus, majd hónapokig dübörgött, végül nagyon jó nyarat zártak. Olyan kiemelkedő forgalmú nyár volt, amely a 2019-es évet is felülmúlta sok helyen. Szeptember elején azonban már csökkent a forgalom, olyan helyeken is, ahova egész évben érkeznek turisták, ilyen például a külföldi vendégek által is látogatott Hévíz és a Balaton-part.

Télre sem zártak be

Novemberben nem hirdettek üzemszünetet, szállodáik továbbra is oktatási, üzleti és gazdasági céllal érkező vendégeket fogadnak. Azért, hogy a személyzetüket mozgásban tartsuk, éltek a bérkedvezménnyel is, ami eredményeképpen minimális forgalommal, de most is üzemelnek a szállodáik.

Elsődleges szempontuk a munkavállalók megtartása volt, készülünk a nyári előszezonban az „újranyitás”-ra. Ennek elengedhetetlen feltétele az, hogy képzett, tapasztalattal és helyismerettel rendelkező munkatársakkal tudják a vendégeket nagyobb létszámban újra fogadni.

5-10 százalékos vendégforgalom

Az elmúlt hónapokban 5-6 százalékos vendégforgalmuk realizálódott, néhány hotelben pedig 10 százalékot is tudta generálni. Ez annak volt köszönhető, hogy sok nagyobb vidéki városban üzemszünetet hirdettek a környező szállodák, így a Hotel & More szállodáiba jelentkeztek be a vendégek - részletezte Klemm Balázs, aki azt is elmondta, milyen változtatásokat hoztak létre az elmúlt egy évben.

Felújításokra fordították az időt 

"Hoteljeinkben pedig különböző felújítási munkálatok zajlottak a közelmúltban, és még zajlanak is néhány helyen. Minden szobát és közösségi helyiséget kifestettünk, a gépészeti elemek karbantartása és felújítása is megtörtént. Ahol wellness részleggel is rendelkezünk, ott leengedtük a vizet, kijavítottuk az esetleges szerkezeti hibákat, és szükség esetén a gépészeti szerkezeteket is felújítottuk - mondta a vezérigazgató, aki azt is elárulta, milyen jövőbeli terveket és célokat állítottak fel.

Vidék idén is nagyon megy

Úgy véli a szakember, hogy vidéken be fog robbanni ismét a turizmus, működni fog, hiszen a külföldi utazások csak korlátozott számban vehetőek igénybe. Szerinte az emberek továbbra is tartanak a vírustól, és amíg a teljes átoltottság nem történik meg, addig a belföldi nyaralást részesítik előnyben.

A vidéki turizmus ezért mindenképpen hasonlóan jól fog alakulni, mint ahogy alakult 2020 júniusától egészen 2020 októberéig. Viszont Budapesten 2022-ben éled újjá a turizmus, de csak 2024-re fogja elérni a 2019-es szintet.

A nyitás az átoltottság függvénye

Arra számít, hogy a nyitás az átoltottság függvénye lesz, május előtt egy részleges, csökkentett üzemmódot engedő nyitás várható szigorított feltételek és előírások betartásával.

Sokan sajnos elvesztették a munkájukat, hiszen voltak a szakmának olyan szereplői, vállalkozásai, ahol a tulajdonos, üzemeltető nem bírta pénzügyileg tovább működtetni a vállalkozását, be kellett zárnia.

A vezérigazgató nagyon bízik a fiatal generációban, akik most diplomáznak, mert ők újító energiájukkal fel tudják frissíteni ezt a szakmát.

 

Forrás: Turizmus Online


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.