Nyitva a Matild Palota, Budapest legújabb tophelye

Titkok, rejtélyek, misztikum övezi immár több mint kétszáz éve azt a fényűző palotát, amely most felébredt Csipkerózsika-álmából, hogy megnyitása után Budapest egyik legfontosabb, legmeghatározóbb gasztro-találkozópontjaként és elegáns szórakoztató helyeként éledhessen újjá.

Itt a válasz arra, hol élt a főhercegné valójában: sosem lakott Budapesten! Ráadásul nem is volt Matild, hanem Klotild Máriának hívták, innen az eredeti elnevezése az Erzsébet-híd pesti lábánál álló, két egyforma épületnek. Azonban egy idő után a köznyelv elkezdte a déli Klotild-palotát Matildnak hívni, azért, hogy az ikerépületeket egymástól valamiképpen megkülönböztesse. És mivel pont a Matild-palota alján nyílt meg a művészek, pesti entellektüllek, pesti polgárok kedvenc találkozóhelye, a Belvárosi Kávéház, már csak emiatt is fontos volt, hogy a két egyforma palota közül melyikben van a pontos helye.

Pest kapuját őrző paloták

Maga a ház is csupa kérdőjel. Amikor annak idején elkezdték a mai Erzsébet-híd építését, a pesti oldalon lévő három telek a főváros legértékesebbjének számított, így aztán érthető, hogy az akkori uralkodó, Ferenc József és családja lecsapott rá. A tulajdonos feltett szándéka volt, hogy fényűző épületeket lásson a telkein, meg is bízta a kor legnevesebb építészeit, a nagykörúti New York-palotával már nemzetközi hírnevet szerzett Korb Flóris–Giergl Kálmán párost, hogy tervezzék meg az épületeket. Ők angol barokk stílusú ikerpalotákat álmodtak meg az út két szélén álló telkekre, amelyek úgy állnak majd a híd két lábánál, mintha annak őrei lennének.

Mivel gyakorlatilag nem számított, mi mennyibe kerül az építés során, a kor vívmányai mind bekerülhettek az épületekbe. Alul üzlethelyiségeket alakítottak ki, fent, az emeleteken pedig luxuslakások születtek. A fűtést például mindenütt Zsolnay-cserépkályhák biztosították, és egyes lakásokból, sőt, a földszintről is, titkos ajtókon át a magasban kialakított tetőteraszra lehetett feljutni, ahol egy privát, zárt klub működött, és ahol a kor dekadens gondolkodói időnként titokban találkozhattak.

Nyit hamarosan a tetőtéri bár, és várja vendégeit már a Spago is

Elérkezünk a tetőn lévő The Duchess megnyitásához is. Ugyanis pont a palota tetején, az egykori titkos megbeszélések helyszínén alakítják ki Budapest legrejtettebb italbárját, a The Duchesst, ahonnét a fővárosi panoráma új értelmet nyer. Ide titkos bejáraton keresztül visz fel az út, úgynevezett privát liftek repítik fel a vendéget a magasba, ahol csillogás, gasztronómia, koktélok és válogatott zenék misztikus világa fogadja majd a felérőt.

A ház földszintjén pedig Wolfgang Puck szakmai irányításával megnyílt Európa első Spago étterme, és aki volt már valaha a lánc első tagjaként a West Hollywoodban 1982-ben megnyitott, majd 1997-ben a Beverly Hills-i Canon Drive-ra költöző helyen, ahol a konyhát nemzetközi inspirációkkal elegyített kaliforniai gasztrotrendek jellemzik, az tudja, milyen topgasztrohelyről beszélünk. 

 Amúgy hogy kerül egy sztárséf Budapestre?

A Puck-féle koncepció egy annyira elismert és ismert koncepció, hogy a sztárséf Los Angeles-i étterme megkapta az AAA Négy Gyémánt Díjat, valamint a konyhája további két Michelin-csillagot is elnyert a Michelin Guide – Los Angeles jóvoltából.

Nálunk, Budapesten a Váci utca és a Duna utca sarkán, a Matild-palota aljában nyílt meg a ház nyitásával egyidőben a Spago by Wolfgang Puck, modern dizájnnal, lenyűgöző lounge enteriőrrel és a Dunára néző, óriási terasszal. A Spago a gasztronómiai világ úttörőjeként a konyhaművészetet, a gasztroszolgáltatásokat és trendeket formálva egy merőben új gasztronómiai kultúrával gazdagítja Budapestet, ötvözve a világhírű séf konyhaművészetét a tehetséges hazai séfek tudásával, magyar hagyományokat és helyi alapanyagokat is felhasználva.

Ki pontosan Wolfgang Puck?

Az osztrák születésű Wolfgang Puck a Matild-palotabeli Spagóval tér vissza ismét Közép-Európába, hiszen az öreg kontinensről 24 évesen ment el a tengerentúlra. Előtte, ifjú szakácsként olyan neves helyeken dolgozott, mint a párizsi Maxim’s vagy a monacói Hotel de Paris és a Provance-i 3 Michelin csillagos L’Oustau de Baumaniére.

Mára neve egybeforrt a merész, innovatív konyhaművészeti stílussal, amely Amerika, majd az egész világ fine dining iparágát újradefiniálta.

És miképp kerül most éppen hozzánk?

Vele a Matild Palace szállodaigazgató-helyettese, Selim Olmez Isztambulban már dolgozott együtt, és ott tapasztalta, hogy a séftitán hasonló helyzetben csodát tett a házzal. Selim küldött is egy prezentációt a házról Pucknak, aki még aznap felhívta, és mondta, érdekli a dolog, szeretne találkozni velük. Hozzátette, régóta keres egy olyan lehetőséget, amellyel egyben szülőhazájához, Ausztriához is közelebb kerül, emiatt különösen örül, hogy pont ez a régió lehet egy új Spago megnyitásának helyszíne.

Mi a helyzet a június utolsó napjaiban nyíló házzal?

A Marriott Bonvoy portfóliójába tartozó The Luxury Collection Hotels & Resorts bejelentette a Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest hivatalos megnyitását. Az Özyer Group tulajdonában álló ikonikus palota megnyitásával debütál a The Luxury Collection brand Magyarországon. Az UNESCO világörökség részét képező, és Budapest egyik leglenyűgözőbb épületeként számon tartott Matild Palota minden részletre kiterjedő 5 éves átalakuláson esett át, hogy most 130 szobás luxusszállodaként köszöntse leendő vendégeit.

Miért nevezik a ház szobáit signature vendégszobáknak, és mik azok a loft-ok?

A Matild Palota vendégei 111 elegánsan berendezett signature szoba és 19 lakosztály közül választhatnak, amelyek többsége gyönyörű kilátást biztosít Budapest városára és a Dunára. A szálloda 4 vendégszoba-kategóriát kínál, amelyek mindegyike a Főhercegné érdeklődési köréből, életstílusából és a 20. század eleji Budapestből merített ihletet.

A legtöbb vendégszoba belmagassága meghaladja a 4 métert is. A szobákat - a magyar kultúra előtt fejet hajtva - finoman kidolgozott, kézműves, népi motívumokkal díszített fejvégek, tradicionális magyar, halszálka mintás parketta és Magyarország hagyományos termálfürdőit idéző, spa-stílusú fürdőszobák ékesítik. Az egész épületben felbukkannak a türkiz, az arany és a réz árnyalatok, melyek átgondolt palettája Budapest ikonikus épületeinek valamint jellegzetes házetőinek színárnyalatait tükrözik vissza. A szálloda számos egybenyitható szobát is kínál a több generációt felölelő családi kalandokhoz.



Igazán egyedülálló élményt kínálnak a palota tetőterében található Loft vendégszobák, amelyek végtelen kilátást nyújtanak Budapest városára és a Dunára a hatalmas, lejtett ablakokon keresztül. A kortárs modern dizájn, valamint a színes vintage bútorok és műalkotások eklektikus elegye a művészek látásmódját eleveníti fel, tisztelegve a Főhercegné művész barátai előtt, akik gyakorta tették tiszteletüket az impozáns palotában.

Mi a Palota koronázási ékköve?

A Matild Palota ékköve az ötödik emeleten található háromszintes Crown Tower Suite, amely saját, 48 méteres tornyával egyedülálló Magyarországon. A toronyból lélegzetelállító, 360 fokos panoráma nyílik az egész városra. A páratlan Maria Klotid Royal Suite kialakítása újabb szintre emeli a fejedelmi eleganciát. A lakosztály a Főhercegné privát apartmanját idézi meg tágas hálószobájával, fürdőszobájával, nappalijával és külön dolgozószobájával, valamint elegáns csillárjaival és kézzel készített üvegmozaikjaival.

                                                                                                 x x x

A Matild Palota sztorija tehát ezen a ponton akár boldog heppienddel be is fejeződhetne. Azonban még nem mondtuk el, hogy jön a képbe ugyanitt, a volt Belvárosi Kávéház helyén ősszel megnyíló új koncepciójú kávéházban megelevenedő kabaré, amely igazi hiánypótló szórakoztató program lesz a magyar és a Budapestre máshonnét idelátogató közönség körében. Ahol már egy regényes körülmények közt, a föld mélyéről előkerülő forgószínpad képében nagyon is jelen van e különleges szórakoztatás egyik eszköze.

De mindezt övezze még őszig egy kicsit rejtély,a forgószínpad felbukkanásának történetét később meséljük el.

                   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Matild Palota /Urbancomm

Forrás: Fotók: Matild Palace


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.