hirdetés
hirdetés

Semmi sem jutott a tulajdonosnak ebből a hoteleladásból

Az adásvételi szerződés szerint a pécsi Aranyhajó Hotel nyomott áron kelt el négy évvel ezelőtt. A vételár azonban a mai napig nem került a város számlájára - írja a Napi.hu.

hirdetés

Az Aranyhajó az ország egyik legrégebbi szállodája, több mint 200 éves, Pécs ikonikus épületének számít. Amikor 2017-ben meghirdették eladását, lerobbant, már-már rogyadozó ház volt, de kiváló helyen, a sétálóutcában, a pécsi főtértől csak néhány lépésre. A Czéh-Tóth Márk érdekeltségi körébe tartozó Hotel Nick Kft. mindössze 120 millió forintért tett szert az egykor szebb napokat látott 12 szobás fogadóra és az ugyanebben az épülettömbben található volt Dóm étteremre. Az üzletember saját bevallása szerint kényelmesen jutott az értékes ingatlanhoz. Élhettek elővételi jogukkal, mivel előtte nyolc éven át üzemeltették a házat. Még csak részt sem kellett venniük a liciten, tartották a legjobb ajánlatot - írja a napilap.

A város végül 100 ezer forintos négyzetméteráron értékesítette 2017 végén a két belvárosi, felújításra szoruló ingatlant, a szállodát és az éttermet. A terv már eleve az volt, hogy a ház teljes átépítésével egy modern, négycsillagos butikhotelt alakítsanak ki a Király utcában. A felújítás már javában folyik, ami azzal került be májusban az országos sajtóba, hogy a sétálóutcára dőlt az állványzat az óriási viharban.

Forrás: Köztérkép
Forrás: Köztérkép


A napi.hu úgy tudja, hogy több mint 900 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást igényelt a szálloda felújítására a Czéh-Tóth Márk vezette vállalkozás. Nyolcszor annyi pénzt, mint amennyibe maga az ingatlan került. Ám végül ez a 120 millió forint sem a várost gazdagította. A pénz azzal a 39 millió forinttal együtt eltűnt, amit a volt menza telkének eladásáért kapott volna Pécs. Mindkét összeg (azaz összesen 159 millió forint) először a vevő ügyvédjének letéti számlájára került, annak rendje és módja szerint, de onnan már nem utalták tovább. Az önkormányzati választások után az új vezetés azzal szembesült, hogy a pénz két év után sem folyt be a pécsi vagyonkezelő kasszájába. Hiába szólította fel Péterffy Attila polgármester a vagyonhasznosítót, hogy legalább utólag érvényesítse követelését. A szálloda vételárának nyoma veszett, azt már nem találták az ügyvédi iroda számláján. Azonnal feljelentést tettek. A nyomozást – feltehetően az összeférhetetlenség gyanúja miatt – nem a baranyai, hanem a tolnai rendőrség folytatja. A Szabad Pécs értesülése szerint már zárolták az ügyvédnő vagyonát.

„A megkeresésben szereplő üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban.” - írta a Napi.hu érdeklődésére Komlósiné Kiss Anett szóvivő. Arra a kérdésre, hogy valóban zárolták-e az ügyvédnő vagyonát, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem válaszolt. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, ha beigazolódik, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

(forrás: napi.hu)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai