Véget ért a Best Reisen thaiföldi tanulmányútja

 Az elmúlt szűk két hétben a Best Reisen lehetőséget biztosított a legjobb partnereinek és két munkatársának, hogy valós képet kapjon az elmúlt időszakban nagy visszhangot kiváltó thaiföldi „árvízhelyzetről” illetve, hogy megismerkedjen a Dél-Kelet Ázsia legnépszerűbb célországával az utazni vágyók körében.

Az út történéseit az elmúlt napokban a TurizmusOnline hasábjain is nyomon követhették, köszönetően Sulyok Tamásnak, a Best Reisen ügyfélkapcsolati menedzserének, aki elküldte nekünk élménybeszámolóit. Alább az ő utolsó, a studytourt összegző írását olvashatják:

Repülőutunkat a Qatar Airways menetrendszerinti járatain tettük dohai átszállással Bangkokba, mely nyugodtan kijelenthetjük minden igényt kielégítő volt, nagyban hozzájárult az egyenkét 5, illetve 6 órás út pozitív megítélésében. Bangkokba való megérkezésünkkor – mely késő délelőttre esett – már is kellemes meglepetésben volt részünk: szikrázó napsütésben találtuk magunkat az itthoni hideg időjáráshoz képest, s ez – mint utóbb kiderült – végig is kísért teljes utazásunk során.

A Thai fővárosban töltött 2 éjszakánk során volt alkalmunk belelátni a metropolisz mindennapi életébe: sétáltunk Bangkok utcáin, megkóstolva a sült szöcskétől kezdve az utcán készült rákon keresztül mindent. Utaztunk helyi tömegközlekedéssel, kipróbáltuk a méltán híres Tuk-Tukot, aki Bangkokban jár kötelező kipróbálnia! Részt vettünk egy csodálatos programon a Siam Niramit-ban, ami egy világhírű, több mint 100 művészt felvonultató 80 perces show-műsornak ad otthont esténként és nem utolsó sorban voltunk a kihagyhatatlan városnézésen, melyen többek között megtekintettük a Királyi Palotát és az Arany Buddhát is. Örömünket mi sem tetézhette volna jobban mint az, hogy az árvíznek abszolút semmi nyomát nem láttuk az itt eltöltött pár napunk során. Nyoma sincs a dolognak és az oda utazók egészségét sem járvány, sem más nem veszélyezteti ahogy ez akkor sem állt fent amikor még be-be kacsintgatott a víz Bangkok egyes utcáiba. 

A harmadik és negyedik napunkon a fővárostól kicsit északabbra látogattunk és kiváncsian vártuk, hogy milyen látvány fogad minket az árvíz sújtotta területeken. Nos, hamar megnyugodtun: az árvíz itt is visszavonult, az autópályák mellett vannak még elszórva rizsföldek melyeket víz borít. Azonban ez az itten programjainkat nem gátolta, mindenhova zavartalanul eljutottunk. A thai nép hatalmas erőfeszítéseinek hála, mára alig vannak víz alatt álló terüteletek.

Saját szemünkkel tapasztalhattuk meg az úszó piac nyüzsgő és csodálatos világát, ahol mindenki kedvére válogathatott a helyiek által kínált áruból. Megkóstoltuk az elsőre talán kicsit furcsának ható, de annál finomabb sült banánt. Jól bevásároltunk az elmaradhatatlan szobrocskákból, utánozhatatlan legyezőkből és csónakáztunk a helyiek saját készítésű motorcsónakjain. Meglátogattuk Nakorn Pathom tartományban az óriás pagodát, amely a világon a leg magasabb, 127 méteres és a hatodik század óta fontos Buddhista központ a thai nép életében.

Ki ne ismerné a Kwai folyó két oldalát összekötő hidat? A világhírű mozifilmből ismert építménynél is jártunk, és megcsodáltuk a mintegy negyedmillió ember halálát követelő vasúti sínpár építésénél készült hidat a Kwai folyón. Utaztunk a „halálvasúton” is, mely sok helyen engedett betekintést a folyó gyönyörű vonulataiba, mesésen szép a természet erre felé. Elefántagoltunk a folyó partján és a folyóban is, utána pedig egy műsor keretében nézhettük végig, hogy Thaiföldön a világ legnagyobb szárazföldi emlőse szinte háziállatnak számít.

Jártunk a „Boldogság szigetén”, ahol ahol megérdemelt vacsoránk után egy hatalmasat táncoltunk a helyiek által szervezett bulihajók egyikén.

A Bangkoktól északi irányban történt látogatásunk során megtekintettük még Ayutthaya, Sziám korábbi fővárosának híres templomainak és palotájának megmaradt romjat, mely lenyűgöző képet ad az egykoron óriási gazdagságnak, mely a 14-17. századra terjedt ki.

Bangkok és környékének felfedezése után irány a tengerpart. Utazásunk további részének az volt a célja, hogy megismerjük a tengerpartokat Phuketen és Pattayán, hiszen ezek a közkedvelt helyszínek utasaink körében. Elsőként Phuketre utaztunk a Bangkok Airways egy kis gépével. Ott tartózkodásunk alkalmával végiglátogattuk a szállodákat melyeket az oda utazónak kínálunk és örömmel nyugtáztuk, hogy jól választottunk kivétel nélkül minden esetben. A tengerpart csodálatosan szép és finom homokja garantáltan kikapcsolja az embert és a jelenleg 28 fokos tengerre igazán nem lehet panasz, kristálytiszta. Az esti kikapcsolódásnak is megvan a maga helye, számtalan diszkó és bár várja a partyzni vágyókat. Phuket-i látogatásunk fénypontja azonban a Phi-Phi szigetekre való hajókázásunk volt, (korábbi írásunkat itt olvashatja). Aki ide jön üdülni nem szabad kihagynia ezt a kirándulást. Tényleg fantasztikus élmény a tengerből kitörő sziklák látványa élőben, vagy úszni egyet a Maya öbölben.

Utunk utolsó állomása Pattaya volt, mely Phuket szigetétől északkeletre található, Bangkok fővárostól mintegy 150 km-re helyezkedik el. Pattyán is meglátogattuk a prospektusunkban található szállodáinkat. Az itteni „itiner” szerint két programon vettünk részt: tátott szájjal figyeltük a transzvesztita show-t, melyet az ember mindaddig nem hisz el hogy mennyire csodálatos, amíg nem látta. Az utolsó napunkon pedig mielőtt elindultunk volna hazafelé, meglátogattuk a krokodilfarmot. A budapesti állatkerthez tudnám hasonlítani jellegét tekintve, de annál mégis sokkal több. A krokodilokat gyakorlatilag természetes körülmények között figyelhetjük meg, miközben lehetőségünk van etetni őket és láthatjuk miért is ők a folyók, tavak urai. Mindeközben egy thai fiatalember a park közepén 20 perc alatt megcáfolja az imént látottakat, könnyeden játszadozik 6-8 hüllő között, vagy éppen a fejét dugja be a legnagyobb krokodil hatalmas szájába. Ezen kívül gyönyörű tigrisek, leopárdok mellett fényképezkedhettek a bátrabbak.

Nos, ilyen, nem mindennapi élményekre számíthat az aki szeretne Thaiföldre utazni. Azt hiszem útitársaim, kollégáim nevében is mondhatom nem ez volt az utolsó látogatásom itt.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.