Kartago Tours: sok új szálloda a nyári árualapban

A hétfői nagy havazás ellenére szép számban gyűltek össze a partnerek, viszonteladók a Kartago Tours nyári árualapjának bemutatójára.

Az eseményen részt vett Leith Ben Zakour, a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal Magyarországért is felelős vezetője, aki március elején ismét megnyitja a hazánkban 2011-ben bezárt irodát. Őt, valamint a Kartago Tours életében 2012-ben bekövetkezett változásokat Füri Mihályné, Boglárka, a Kartago Tours cégvezetője mutatta be.

A cégvezető elmondta, 2012 nem a turizmus éve volt az irodánál sem, részleteiben azonban nem tért ki a tavalyi év eredményeire. Fontos változás volt azonban a Kartago és az Exim Tours életében, hogy a több turisztikai vállalkozással is rendelkező Rewe Group 51%-os tulajdonrészt vásárolt a cégcsoportban, így a nyári katalógusra már felkerült a „member of Rewe Group” logó is.

A cégvezető a Rewe Groupról elmondta, 2011-ben bevételei elérték a 48,37 milliárd eurót, a cégcsoport 15 696 üzlettel és 322 820 alkalmazottal rendelkezett. A cégcsoport turizmus üzletágában számos touroperátor, utazási iroda és három szállodalánc (lti, PrimaSol, Club Calimera) található, a csoport turizmusból származó bevétele 2011-ben 4,46 milliárd euróra rúgott. A 2011-es adatok alapján a Rewe Németországban a TUI után a második piacvezető utazási cég volt, megelőzve a Thomas Cookot.

A bemutatón megköszönték a partner irodák munkáját, a tavalyi legjobb 10-nek Hajducsi Tamás, marketing igazgató és Füriné, Boglárka közösen adták át az elismerő okleveleket.

A 2012-es Top 10:
10. BJR Vacante (Románia)
9. Medici Travel
8. Alka Tour (Szlovákia)
7. Hurrá Nyaralunk
6. Quaestor
5. EuroTravel
4. Start Utazás
3. IBUSZ
2. Dive Hard
1. Invia

Az idei évben utasbiztosítót is váltott a Kartago Tours, a kifejezetten a Kartago utasainak kidolgozott biztosítási termékekről és a storno biztosításról Menyhei Tamás, az EUB értékesítési igazgatója beszélt. Az idei évben a storno biztosítás 0,2%-kal 1,2 százalékra nő, az önrész mértéke 20%-ról 10%-ra csökken. A biztosítási események között olyan újdonságok is megjelentek, mint a válás, vagy a pótvizsga. Kétféle utasbiztosítás, a Kartago Air Silver és Kartago Air Gold közül választhatnak az utasok, amelyek magas limitjeikkel, kibővített szolgáltatásaikkal az igények többségét képesek lesznek lefedni. A biztosítás a járatkésésre, poggyász késedelemre, sérülésre, jegyátírásra is kiterjed, illetve a tengerparti nyaralásokhoz kapcsolódó sportfedezet is benne van a termékben.

Az online foglalási rendszer jelenleg fejlesztés alatt áll, hamarosan azonban ezek a speciális biztosítási típusok és az előfoglalási kedvezmények is elérhetőek lesznek.

Új szállodák szinte minden desztinációban

A bemutató második felében az úti cél felelősök mondták el a jövő évi nyári újdonságokat. Tunéziába a Budapest-Monastir-Budapest útvonalon heti két charterjárat közlekedik pénteken és kedden a Travel Service gépeivel. Djerbába heti egy járat jár majd, amely péntekente indul és a Tunis Air Express-szel repülik. A körutak között új itt a „Szahara és vallás” körút, amely ötnapos üdüléssel kombinált körutazás. A két Mango Club szálloda Mahdián található, új szálloda a katalógusban a Club Calimera és két lti szálloda.

Görögországban Rodoszt, Krétát és Zakintoszt programozzák, mindhárom nyaralóhelyen bővült a szállodakínálat. Costa Brava szállodáiról a helyi magyar idegenvezető mesélt a hallgatóságnak. Budapest-Barcelona-Budapest útvonalon a Wizz Air szállítja az utasokat heti egy alkalommal.

Hurghadára a Travel Service gépeivel juthatnak el az utasok, Budapestről keddi és pénteki indulású charterek repülnek. Debreceni charter is jár majd Hurghadára, ezek szerdán közlekednek majd. Újdonság itt a szállodák között a Soma Bay Palm Royal Resort és az Old Palace Resort. Marsa Alam Hurgahdából buszos transzferrel lesz elérhető az idei nyáron. Elhangzott, hogy a nílusi hajóutak nyolc fő felett indulnak magyar idegenvezetéssel, 6 főtől angol nyelven, hat fő alatt viszont nem tartják meg a programot.

Sharm el Sheikh-be szerdai indulással juthatnak el a Budapestről a nyaralni vágyók. Innen Tabába buszos transzfer viszi az utasokat. Tabában újdonság a Swiss Inn Dream Resort. Sharm el Sheikh-ben a Mango Club szálloda a Club Faraana Reef Resort lesz. A Szentföldre két féle (Jordánia-Izrael és Izrael felfedezése) körutazást szerveznek, ezek havonta egy alkalommal indulnak majd.

Törökországban Bordumba heti egy hétfői járat indul Budapestről. Az úti célon szinte megduplázódott a szállodai kínálat. Antalyába Budapestről szombati indulású charterek közlekednek. Asteria, Suntopia és Papillion szállodák is találhatók a kínálatban. Törökországban a sidei Paradise Side Beach a Mango Club szálloda. Újdonságként megjelentek kemeri szállodák is a kínálatban.

Portugáliába Algarve-be a TAP Portugal légitársaság járataival juthatnak el az utasok, heti egy alkalommal, lisszaboni átszállással. Az úti célt a légitársaság hazai képviselője, Szolnok Péter mutatta be.

Újdonság, hogy az idei évben Horvátország is bekerült a katalógusba, ide az utazás egyéni, a szállodák köre az apartmanoktól a mobilházakon át a szállodákig terjed.

Budapest és Palma de Mallorca között csütörtökönként járnak a Travel Service gépei, itt is sok garantált szállodával rendelkezik a Kartago Tours.

Burgaszba szintén heti egy charter közlekedik, itt a Kalina Garden, a Wela és a Kondor szállodákat emelték ki a kínálatból.

Máltára kedden és pénteken juthatnak el az utasok az Air Malta gépeivel, Szicíliába a Wizz Air viszi az utasokat, a Zöldfoki-szigetek ugyan nem került be a nyári katalógusba, de lekérésre 7 szálloda közül válogathatnak az utasok, akik a TAP Portugal járatával érhetik el a nyaralóhelyet.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton a magyar tengeren szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton a magyar tengeren szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.