Szezonzáró konferencia a Dél-Alföldön

2009. december 9-én, Kiskunmajsán rendezte meg évzáró értekezletét a Dél-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága.

A megjelent mintegy 80 turisztikai szakembert Szikora Gyula, a Jonathermál igazgatója és Dr. Tokaji Ferenc, a DARIB elnöke köszöntötte. A program részeként Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Társaság 2010. évi marketingtervéről és a 2010-2012-es éveket felölelő marketingstratégiájáról, Gulyás Péter, DARMI igazgató pedig az RMI 2010-re tervezett marketingtevékenységéről tartott tájékoztatót. A továbbiakban az „Alföld turizmusáért” díjak átadására került sor.

A marketingtevékenység súlypontjai

A Kulturális Turizmus Éve keretében a Magyar Turizmus Zrt. kampányt indított a Dél-Alföld régióban „Fesztiválok és rendezvények a Dél-Alföldön” címmel. A március-június között lezajlott kampány célja a régió kulturális és gasztronómiai rendezvényeinek népszerűsítése volt elsősorban a családok és a fiatalabb korosztály körében. Az akció során, turisztikai portálokon online hirdetéseket helyezett el az MT Zrt., továbbá a Kalandjárat c. TV műsor májusi és augusztusi adásában is a régió rendezvényei és kulturális attrakciói kerültek a figyelem középpontjába. Szintén a Kulturális Turizmus Éve keretében az MT Zrt. a Dél-Alföldön ifjúsági kampányt is hirdetett 2009 tavaszára annak érdekében, hogy a fiatalok megismerkedjenek a régió természeti értékeivel és kulturális kincseivel. A kampány során a Zrt. ifjúsági honlapokon és újságokban, a Diák Újságírók Egyesületével együttműködésben kívánta megismertetni a fiatalokkal az osztálykirándulási, nyári táborozási és az ifjúsági szálláshelyek kínálatát, továbbá az ifjúsági programlehetőségeket. A Kulturális Turizmus Éve egyik fő pillére a „Fesztiválok, kulturális rendezvények”. Ennek jegyében a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a vendegvaro.hu internetes oldallal együttműködésben különböző marketingeszközökkel hívta fel a portálon az olvasók figyelmét a régió rendezvényeire. Az akció keretében a portál hírlevelében és DM levelében elhelyezett kedvcsinálók, a nyitóoldalon, a soron következő rendezvényeket bemutató PR cikkek, az aktuális rendezvények képekkel illusztrált megjelentetése és internetes hirdetések csalogatták az érdeklődőket a Dél-Alföldre. A Dél-Alföld turizmusa számára új távlatok nyílnak meg jövőre, hiszen 2009. december 19-étől eltörlik a szerbiai beutazás legfőbb akadályát, a vízumkötelezettséget. A Dél-Alföld a szerb turisták hagyományosan kedvelt úti célja volt korábban és ismét kezdik felfedezni a régiót kiváló üdülési és bevásárlási lehetőségei miatt. A vízumkötelezettség eltörlése következtében várhatóan fellendül a szerb vendégforgalom a dél-alföldi régióban. Az RMI számos marketingakcióval (kiállítások, road show) csábítja a szerb utazókat a régióba. Októberben a dél-alföldi régió turisztikai kínálata kétnapos road show keretében mutatkozott be Szerbiában a szerb utazási irodák és a média képviselőinek. A Zrt. a régió bemutatására több alkalommal szervezett tanulmányutat szerb újságíróknak, a nagyközönség pedig vásárokon is megismerhette a régió és hazánk turisztikai kínálatát. A szerb utazók továbbá az MT Zrt. új, Karnyújtásnyira a Dél-Alföld című szerb nyelvű kiadványából is tájékozódhatnak. A szomszédos országok közül még Romániára és Szlovákiára fókuszál 2010-ben az RMI, valamint a vendégéjszakák számát tekintve első helyen álló Németország felé szintén nyitott.. A régió 2010-es marketingterve az alábbi link alatt tölthető le: http://itthon.hu/szakmaioldalak

A régió vendégforgalma

A KSH előzetes adatai szerint 2009 január-szeptemberében a régió kereskedelmi szálláshelyein 272.033 belföldi és 81.083 külföldi vendéget regisztráltak, az összes vendég 77%-a belföldi volt a dél-alföldi régióban. A vendégek száma összességében 8,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi év azonos időszakához képest 9,3%-kal kevesebb, összesen 858.794 vendégéjszakát regisztráltak a régió kereskedelmi szálláshelyein 2009 első kilenc hónapjában. A belföldi vendégek 658.253, a külföldi vendégek pedig 200.541 vendégéjszakát töltöttek el a régió kereskedelmi szálláshelyein, az átlagos tartózkodási idő 2 nap volt, amely 0,7%-kal volt kevesebb mint az előző év azonos időszakában. A régió legjelentősebb küldőpiacai: Németország, Románia, Lengyelország, Ausztria és Csehország. A cseh beutazó forgalom jelentősen növekedett 2009 január-szeptemberében, a cseh vendégek több mint 64%-kal több vendégéjszakát töltöttek a régió kereskedelmi szálláshelyein, mint az előző év azonos időszakában. A szlovén (+49,3%), az ukrán (+34,4%) a francia (+17%) és a szlovák (+16,7%) vendégéjszakák száma is számottevően növekedett a régióban az idei év első kilenc hónapjában. A dél-alföldi régió kereskedelmi szálláshelyeinek szállásdíj-bevétele több mint 4 milliárd Ft volt, ami 2,7%-os csökkenést jelent 2008. első kilenc hónapjához képest. T

urisztikai Desztinációs Menedzsment szervezése a Dél-Alföld régióban

Az együttműködés lehetőségeinek optimalizálását jelentheti a régió számára a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM-ek) kialakítása. Az összefogás erősítésére, valamint az adminisztrációs tudnivalók régiós szintű rendszerezésére december 9-én TDM-fórumra is sor került, melyen részt vettek a régió TDM-regisztráltjai és Tourinform-irodái. Az interaktív fórum keretében a felvetésekre Fábián Eszter, az Önkormányzati Minisztérium munkatársa, Víg Tamás, az MT Zrt. TDM-koordinátora, valamint a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség szakemberei válaszoltak. Az értekezlet végére közös állásfoglalás született, mely eljut a pályázatkiíró és -lebonyolító szervek illetékeseihez. (Magyar Turizmus Zrt.)


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.