Utazáshoz csak ingyenhitel kell

Szinte kizárólag az akciós, nulla thm-mel adott utazási hiteleket keresik a pihenni vágyók.

Ahol ilyen kölcsönt nem nyújtanak, az egyébként magasnak mondható költségek gyakran elriasztják az utazást tervezőket. A Vista Utazási Irodánál havi 2-3 hitelszerződést kötnek, de tavaly év végi nullaszázalékos akciójukat 30-35-en is igénybe vették - mondta Mohácsi Péter az utazási cég pénzügyi vezetője. Más megkérdezett cégek sem számoltak be sokkal több érdeklődőről. A Vistával és a Malévval is kapcsolatban álló Credigennél úgy tájékoztattak, hogy a terméket a piaci igények tesztelésére szánták. Az ilyen típusú hitelek iránt egyelőre alacsony az érdeklődés, mindössze néhány száz szerződést kötöttek, szemben mondjuk Franciaországgal, ahol az utazók 60 százaléka kölcsönből finanszírozza nyaralását. Az átlag hitelösszeg jellemzően 120 és 200 ezer forint között mozog, de akár 2 millió forint is igényelhető, bár a 30 százalék fölötti thm valószínűleg sokakat visszatart. Azt azonban megbecsülni sem lehet, hogy a szabad felhasználású hitelek mekkora hányadát fordítják az ügyfelek utazásaik, nyaralásaik finanszírozására. A hazai fogyasztói szokások különböznek a nyugat-európaiaktól, a magyarok inkább lakást vagy tartós fogyasztási cikket vásárolnak hitelből, a kevésbé kézzel fogható üdülést pedig inkább a megtakarításokból fedezik vagy egyáltalán nem utaznak - vélekedtek a megkérdezett szakértők. Az utazási irodák sem látnak sok fantáziát a konstrukcióban, inkább azért kínálják a hiteleket, mert nem akarnak kimaradni a később nagy növekedéssel kecsegtető üzletből. A már említett Vista mellett a Neckermann, a Tui, az OTP Travel, az IBUSZ is kínál utazási hitelt, de a szintén nagyok közé sorolható Tensi Toursnál hiába próbálkozik az utazni vágyó. Bár a Tensinél elmondták, hogy vizsgálták a bevezetés lehetőségét, ám a hazai utazási piacot egyelőre éretlennek tartják ehhez. (Index)

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.