580 forint volt az utasbiztosítások átlagos napidíja 2016-ban

A Netrisk.hu adatai szerint 2016-ban naponta egy főre átlagosan 580 forintért kötöttek utasbiztosítást a külföldre készülő ügyfelek, ami tavalyhoz képest 7 százalékos átlagdíj-növekedést jelent. A legnagyobb online biztosításközvetítő portálon a kötések 40 százaléka az utazást megelőző napon, további 14 százaléka az utazás napján született. A síelni indulóknak – elsősorban a magasabb mentési és ellátási költségek miatt – a teljes átlagnál több mint 30 százalékkal magasabb díjat, napi 760 forintot kell átlagosan kifizetniük, többnyire (75 százalékban) ausztriai síutakra.

Télen a síutak, tavasztól őszig a fapados repülőjáratok által kínált bőséges lehetőségek miatt egyre nő a hosszú hétvégékre korlátozódó utazások gyakorisága: 2014-ben az utasbiztosítási szerződések 35, 2016-ban már 39 százaléka szólt 3-5 napra. A négynapos mellett a 8 napos utazások a leggyakoribbak: továbbra is a hetes turnusokra jellemző 8 nap/7éjszaka rendszerhez igazodik az utasbiztosítások közel 15 százaléka.

Folyamatosan nő azok aránya, akik utasbiztosításukat az interneten kötik meg: a Netrisk.hu várakozása szerint 2016 végére az összes hazai utasbiztosítás mintegy 40 százaléka már e csatornán keresztül jön létre. Mindez jelentősen lerövidíti a kötési határidőket: korábban a biztosítók fiókjaiban és az utazási irodákban gyakran már több hónappal az indulást megelőző hónapokban megkötötték az utasbiztosítást, a tavalyi adatok szerint az interneten a kötések több mint 40 százaléka az utazást megelőző napon, további 14 százaléka pedig magán az elutazás napján születik meg.

„Az utazás napján megkötött utasbiztosítás teljesen azonos fedezetet biztosít az ügyfelek számára, ám ilyenkor jellemzően már csak bankkártyával teljesíthető a díjfizetés. Az utolsó pillanatban szerződést kötőknek érdemes figyelembe venni, hogy több biztosító utasbiztosítása esetén a szerződéskötés pillanatában még magyarországi területen kell tartózkodni”– hívta fel a figyelmet Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője.

Elsősorban a mentési és ellátási költségek fedezete növeli a síbiztosítások díját

Miközben az utasbiztosítások átlagdíja tavaly 580 forint volt, a síelni indulóknak átlagosan 31 százalékkal kell többet fizetni ezért a szolgáltatásért. A 760 forintra rúgó magasabb átlagos napi díjat a síelésben, snowboardozásban rejlő nagyobb kockázat, illetve a magasabb mentési költségek is indokolják. A Netrisk.hu oldalain síbiztosítást kalkulálók az alábbi arányban keresik tudatosan a különféle, kifejezetten síeléshez kötődő szolgáltatásokat:

A téli sportot űzők alig 2 százaléka keresi az utasbiztosításokban a felelősségbiztosítási szolgáltatást, holott külföldön egyre inkább kezd elterjedté válni, hogy a síbalesetben vétkes fél a baleset okozóján utólag behajtja orvosi ellátásának költségeit.

A síbiztosítást kötők 75 százaléka Ausztriába utazik síelni, miközben 9 százalék a szlovákiai, további 4-4 százalék pedig az olasz vagy francia sípályákat veszi célba. A síelők átlagéletkora 32 év, a síutakra az idei szezonban átlagosan 5 napos utasbiztosítást kötnek az ügyfelek.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.